Index Vakbarát Hírportál

Tóth Gabi azt állítja, hogy megmentett egy fiatalt az öngyilkosságtól

2023. november 16., csütörtök 14:39 | aznap frissítve

Az énekesnő egy Instagram-sztoriban beszélt arról, hogy sokan bántották az utóbbi években az interneten, de úgy véli, megerősödött ezek miatt, és tud másokon segíteni. Beszélt arról, hogy terápiára jár, és arról is, hogy nemrég egy fiatalt beszélt le az öngyilkosságról.

A Tények.hu szerint Tóth Gabi a csütörtöki reggeli bejegyzésében felidézte, hogy pár napja Sümegen öngyilkos lett egy 16 éves kamasz, azért, mert bántalmazták a társai.

Ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy őt is évek óta bántalmazzák az interneten, és míg – szerinte – mások kevésbé voltak erősek, és a halált választották, addig ő tűrt, megerősödött, és ma már másokon segít.

Elmondása szerint pár órája kapott egy üzenetet, amelyben egy fiatal segítséget kért tőle, mert úgy vélte, hogy már csak az öngyilkosság lehet megoldás a problémáira. Összeszedte a gondolatait, majd, mint mondta, legjobb tudása és sokévnyi tapasztalása szerint válaszolt a fiatalnak, akit végül sikerült lebeszélnie a tervéről.

Leírtam neki, hogy értékes ember. Leírtam, neki, hogy Isten azokra bíz nagy feladatot, akiket úgy érez, hogy elbírják, és nagy dolgokra hivatottak. És ezt nem csak megnyugtatásképp írtam neki, hanem tényleg így is gondolom

– mondta. Hozzátette azt is, hogy ha már egy embernek segíteni tudott azzal, amit az utóbbi három évben megélt, akkor „megérte minden egyes bántás, amit kaptam”.

Ugyanakkor az énekesnő hangsúlyozta, hogy nem szakember, és mindenkit arra biztat, hogy ha hasonló gondjaik vannak, akkor kérjék szakember segítségét. Kitért arra is, hogy fontosnak tartja a mentális egészséget,

és épp ezért eseténként terápiára jár.

„Bizalommal forduljatok hozzám, ha úgy érzitek, hogy bántanak titeket, mert mocskos világot élünk, mocskos internetes zaklatásokat élünk meg” – mondta Tóth Gabi, hozzátéve, hogy a segítség, az apró gesztusok akár életeket is menthetnek.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Rovatok