Index Vakbarát Hírportál

Taylor Swift is levegőért kapkodott a koncerten, ahol meghalt az egyik rajongója

2023. november 19., vasárnap 17:40

A közösségi médiában megosztott felvétel szerint nemcsak az első Taylor Swift-koncert nézőközönsége szenvedett a rekkenő hőségtől Rio de Janeiróban, hanem az énekesnő is. Korábban kiderült, hogy az egyik néző meg is halt.

Ahogy megírtuk, egy 23 éves lány, Ana Clara Benevides vesztette életét szívmegállás következtében Taylor Swift pénteki koncertje előtt Rio de Janeiróban.

Az énekesnő összesen háromszor lépett volna színpadra a városban, ám az Instagram-oldalán megosztott közleménye szerint a második eseményt a hőség miatt eltolták. Úgy tudni, a tűzoltók ezer ájulásos esetről szereztek tudomást az első fellépés éjszakáján.  

A közösségi médiában közzétett rajongói videókon látható, ahogy Swift pénteken többször is megállította a koncertet, és arra kérte a szervezőket, hogy osszanak palackos vizet a közönség tagjai között. Sőt, egy nemrég nyilvánosságra került felvétel tanúsága szerint nemcsak a rajongóknak okozott gondot a kibírhatatlan forróság, hanem az énekesnőnek is, aki egyik dalát követően szintén levegőért kapkodott.

Nem csoda, mivel az interneten fellelhető adatok szerint november 18-án a 41 fokot is elérte a hőmérséklet. 

Lesújtotta a hír

Taylor Swift a történtekkel kapcsolatban már megszólalt közösségi oldalán. Azt nyilatkozta, hogy „elhatalmasodott rajta a gyász”, illetve hozzátette:

El sem tudom mondani, mennyire lesújtott ez az egész. (...) Nagyon kevés információm van azonkívül, hogy hihetetlenül gyönyörű és túl fiatal volt. (...) Szeretném elmondani, hogy mélyen átérzem ezt a veszteséget, és megszakadt szívem a családjának és barátainak szól.

Rovatok