Index Vakbarát Hírportál

Három szerencsés is Pásztor Annával zenélhet

2023. november 19., vasárnap 06:12

A Civilút Alapítvány által indított tehetséggondozó programmal a fogyatékossággal élő zenei tehetségek továbbképzését szeretnék biztosítani, amelyben többek között a segítségükre van az Anna and the Barbies frontembere, Pásztor Anna is.

Az ősz elején indította útjára Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fenntartható, fogyatékosügyi tehetséggondozó programját a Civilút Alapítvány. Anno azt a célt tűzték ki, hogy egyfajta összekötő szerepet tölthessenek be a civilszervezetek, a döntéshozó szervek és a közszolgálati intézményrendszer között, így összekapcsolják azon szereplőket, akik ugyanazért az ügyért dolgoznak. Az általuk meghirdetett projekt részeként már más cégek összefogásával több mint 34 ezer rajzeszközt gyűjtöttek értelmi fogyatékossággal élő gyermekek számára, továbbá hasonlóképp támogatják a Budapesti Korai Fejlesztő Központot – hogy az udvarukon egy olyan játszótéri elemet telepíthessenek, amelyen minden gyerek tud játszani.

A program harmadik, egyben legjelentősebb pontját jelenti az előbbiekben említett tehetséggondozás, amelynek hála lehetővé válik a fogyatékossággal élő zenei tehetségek továbbképzése. Az alapítvány célja, hogy a kultúra részévé tegyék a fogyatékosügyet, mivel napjainkban Magyarországon közel 600 ezer ember él fogyatékossággal. Emellett a tanulási időszak alatt havi nettó 250 ezer forintos támogatást adnak a mentorprogram résztvevőinek formációnként, akiknek a fejlesztésében is részt vesznek. Ez idő alatt a jelentkezők egy közös dalt vesznek fel, dalszöveget írnak, illetve videóklip is készül a szerzeményükhöz. Az alkotásban pedig nem akárkik segítségére számíthatnak. 

Még egy nyertes lesz

A Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban című program mentora Pásztor Anna, az Anna and the Barbies frontembere, míg zenei producerként segít a tehetségeknek Szebényi Dániel, a godfater. együttestől. Őket érte az a megtiszteltetés, hogy kiválasszák, ki lesz az a két szerencsés, akik már biztosan felvételt nyernek a programba, amelynek részeként három hónapon át tartó zenei fejlesztésen vehetnek részt. Ennek keretében a kiválasztottak a zeneszerzés minden területébe belekóstolhatnak, így különböző workshopokon vehetnek részt. Fáradozásaik gyümölcse végül egy közös dal lesz, amit stúdióban fognak felvenni, illetve klip is készül hozzá. 

A Pásztor Anna és Szebényi Dániel által kiválasztott tehetségek mellett ugyanakkor a közönség döntheti el, ki legyen az a harmadik, aki velük együtt vehet részt a képzésen. A pályázatra az Anna and the Barbies Márti dala című számának újragondolásával lehetett jelentkezni. (A szavazás november 30-án, éjfélkor ér véget. Szavazni ide kattintva lehet.) A továbbiakban pedig annak érdekében, hogy a nézők nyomon követhessék a mentoráltak fejlődésének útját, hetente fognak tartalmakat gyártani róluk. 

Más programokat is indítanának

Az alapítványnak nem titkolt célja, hogy céges támogatások segítségével ne csak egy dalt, hanem egy hat számból álló Spotify-albumot adhassanak ki, illetve ezt követően sem engednék el a mentoráltak kezét, mivel koncerteket, megjelenéseket szerveznének nekik. Emellett törekvéseik között szerepel, hogy a fogyatékosügy a zenén keresztül is a kultúra részévé válhasson, vagyis ezzel a művészeti projekttel próbálnak szemléletet formálni. Jövőre a zenei tehetségkutató mellett képzőművészeti tehetséggondozót is indítanának.

Az alábbi videóban megtekintheti, Pásztor Anna és Szebény Dániel hogyan választott a jelentkezők közül:

Rovatok