Index Vakbarát Hírportál

Megszólalt Kabát Péter a kiütése után

2023. november 20., hétfő 12:35

Közösségi oldalán jelentkezett be Kabát Péter egykori válogatott labdarúgó, aki vasárnap szenvedett súlyos vereséget az RTL Sztárbox című műsorában.

Vasárnap este lezajlott a Sztárbox negyeddöntője, ahol az est főmérkőzéseként összecsapott Rácz Jenő és Kabát Péter is férfi középsúlyban. Mint ahogy a sztárséf mérkőzés előtti kisfilmjéből megtudhattuk: még serdülőként járt bokszolni, ám később, mikor választania kellett a sport és a vendéglátás között, utóbbi mellett döntött.

Rácz felkészüléséről gyakran szeretett posztolni, melyekből kiderült, hogy rendkívül intenzíven edzett, és ennek eredményeként végül több mint 16 kilót sikerült ledobnia a műsor kedvéért.

Kabát ellenben kifejtette, néhány hónappal ezelőttig nem volt rajta még bokszkesztyű sem, és bár a focista barátságot ápol a séffel, így is nagyon kiélezett mérkőzésre számított. Ebben nem is tévedett, mivel Rácz az ismertségüket félretéve, keményen letámadta ellenfelét. A második körben erre válaszképp rohamot indított a focista, de Rácz egy jól időzített jobbossal válaszolt rá, amely bevitt találat után eszméletlenül rogyott a földre. 

A hosszú másodpercekig tartó ájulást követően orvos vizsgálta meg a helyszínen Kabátot, akiről megállapították, hogy a kisebb agyrázkódás mellett valószínűleg nem esett komolyabb baja, ám a mérkőzést nem folytathatta. Így Rácz Jenő a Sztárbox eddigi legdurvább kiütésével nyert.

Az Újpest korábbi játékosa most Instagram-oldalán jelentkezett be, hogy hírt adjon az állapotáról.

Minden rendben van velem! A CT is kimutatta, hogy nincs semmi baj, úgyhogy én is és ti is megnyugodhattok! Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy ennyien aggódtatok értem, de minden a legnagyobb rendben! Szeretlek titeket!!

–  olvasható a posztjában.

(Borítókép: Kabát Péter a Sztárboxban. Fotó: Balogh László / RTL Klub)

Rovatok