Index Vakbarát Hírportál

Megrongálták Damu Roland sírját, tartozásai törlesztését követelik a tettesek

2023. november 21., kedd 12:34

A halála után sem találhatott végső nyugalomra Damu Roland, és gyászoló családtagjai életét sem könnyítik meg továbbra sem, a napokban korábbi tartozásai miatt ugyanis megrongálták a 47 évesen elhunyt színész sírját. Az ismeretlen tettesek üzeneteiből kiderült, az élő családtagoktól várják a kölcsönök kiegyenlítését.

Gyakran hangoztatják egyes elhunytak kapcsán, hogy a haláluk után sem találnak nyugalomra, ez azonban sokkal inkább a halott hozzátartozóira és családjára vonatkozik, akik sokszor évekkel később is nyögik rokonuk életében végrehajtott cselekedeteinek következményeit. 

Nem gyászolhat nyugalomban a 2021 decemberében elhunyt Damu Roland családja sem, a nehéz életű színész halálát követően is utolérik élete zűrös fejezetei.

A 47 éves korában elhunyt színész sírját ugyanis ismeretlen tettesek megrongálták, akik az általa felhalmozott adósságot szeretnék ily módon behajtani élő családtagjaitól

– tudta meg a Bors

Az esetről a lapnak Damu Roland egyik rokona, Tóth István beszélt, akit sokkolt az, hogy megrongálták a sírt, ráadásul az is meglepte, hogy rajtuk követelik a korábbi tartozások kiegyenlítését. 

Ami a szemünk elé tárult, arra nem voltunk felkészülve. Amikor odaértünk a nyughelyhez, akkor láttuk, hogy Roland neve le van fújva festékkel, és papírok vagy levelek voltak odaszórva, amiben követelték vissza a tartozását

– magyarázta a férfi a lapnak, aki többedmagával végül oldószer segítségével sikeresen megtisztította a színművész sírját. 

Tóth István hozzátette, véleménye szerint minden bizonnyal felnőttek voltak az elkövetők, akiknek a követelését ugyan megérti, a módszert viszont mélységesen elítéli. 

Az ilyen problémákra vannak emberibb módszerek is. Minket is megkereshettek volna, telefonon vagy interneten. Sajnos segíteni nem tudtunk volna, mert ez Roland dolga volt, hogy kitől mennyit kért, és rendezte-e. Úgy gondolom, a családot békén kellene hagyni, csak azt szeretnénk, hogy ne a síron töltsék ki a haragjukat az emberek

– vélekedett.

Damu Roland két évvel ezelőtt, december 27-én halt meg, miután a korábban több egészségi problémával küzdő színész szervezete nem tudta legyőzni a koronavírus-fertőzést. A színészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték végső nyugalomra.

Rovatok