Index Vakbarát Hírportál

Berki Krisztián haláláról beszélt, elsírta magát Hódi Pamela

2023. november 22., szerda 14:52

Hódi Pamela volt legutóbbi vendége Hajdú Péter új műsorának, amelyben leginkább a hölgy romantikus kapcsolatairól beszélgettek. Szóba került Berki Krisztián halála is, amelynek Hódi Pamela szerint kislányuk, Nati a legnagyobb elszenvedője.

A kéthetente, pénteken megjelenő Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor következő adásában Hódi Pamela lesz a főszereplő. Az adás beharangozóját már feltöltötték YouTube-ra. 

A modellt egyrészt romantikus kapcsolatairól kérdezte Hajdú, amelyekről úgy nyilatkozott:

nem hiszem el, hogy akárhány férfival összejövök, engem vagy lehúznak anyagilag, vagy otthagynak a sz*rban.

Elmesélte annak történetét is, hogy Berki Krisztián többször is megcsalta őt, és az egyik hölggyel találkozott is, hogy megkérdezze, valójában hányszor is csábította el egykori férjét.

Berki 2022 májusában halt meg, ami az egész országot megrázta, és Hódi Pamela sem biztos benne, hogy „valaha képes lesz ezt a tényt feldolgozni”. A volt testépítőre közös gyermekük, Nati talált rá, és az összetört édesanya most el is mondta, hogyan is történt mindez.

Csörgött az apja ébresztője, és ezért kiment, hogy megkeresse az apját

– magyarázta a modell, aki ennél a résznél elsírta magát, és azt mondta: nem érti, kislányuknak „miért kellett ezen is keresztül mennie”.

Rovatok