Index Vakbarát Hírportál

Apai örömök elé néz Shane Tusup

2023. november 23., csütörtök 06:54 | aznap frissítve

Shane Tusup és menyasszonya, Nagy Viktória Zoé bejelentették, hogy érkezik első közös gyermekük.

Az amerikai sztáredző Shane Tusup és barátnője, a többszörös fitneszbajnok Nagy Viktória Zoé nemrég tudatták a közösségi médiában, hogy eljegyezték egymást.

A pár életébe a Best Magazin legfrissebb számában megjelent cikk szerint pedig az első gyermekáldás is kilátásba került, ugyanis – mint bejelentették – Nagy Viktória Zoé gyermeket vár Tusuptól.

Shane azt is elárulta a lapnak, hogy egyelőre nem volt tervben a gyermekvállalás, de rendkívül boldogok a hír miatt.

„Nem terveztük ilyen hamar, ugyanakkor a leggyönyörűbb ajándék, amit kaphattunk Vikivel, hogy gyermekünk lesz. Mindketten egykék vagyunk, mindkettőnknek nagyon fontos a szülőkkel való hármas egységünk, amilyen most már nekünk is lesz” – fogalmazott.

Az edző elmondta, hogy a legideálisabb az lenne, ha elsőszülött gyermekük fiú lenne, aki továbbvinné a családnevét, és vigyázhatna majd a kishúgára. A baba nevével kapcsolatban azt nyilatkozta, szeretnék, ha a magyar keresztnevet kapna, és a magyar kultúrát is magába szívná a kicsi.

Viki magyar, én amerikai–magyar állampolgár vagyok, és bár egy ideje tanulom a magyart, azért a kapcsolódási nyelvünk jórészt még az angol. Ami szerintem nagyon jó lehetőség lesz a gyermekünk számára, hiszen hamar két nyelvet beszél majd. Egy jó kis csomaggal indulhat az életben, ami előnyére lesz

– fejtette ki.

Nem terveztük ilyen hamar, ugyanakkor a leggyönyörűbb ajándék, amit kaphattunk– Vikivel, hogy gyermekünk lesz. Mindketten egykék vagyunk, mindkettőnknek nagyon fontos a szülőkkel való hármas egységünk, amilyen most már nekünk is lesz. Még nem tudjuk, kisfiú vagy kislány, de ha dönthetnék, ideálisabb lenne, ha fiú jönne először. Vinné tovább a családnevemet, és tudna majd vigyázni a kishúgára. 

– fogalmazott Shane Tusup.

Viki pedig arról beszélt a Best Magazinnak, hogy életében először látta sírni barátját. „Igazából épp otthon voltunk, amikor megcsináltam a tesztet, de mindketten olyan emberek vagyunk, akiknek mindenről százszázalékos bizonyosság kell, úgyhogy még azon a héten elmentünk a nőgyógyászomhoz” – tette hozzá az úszóedző párja.

Shane Tusup 2022-ben jegyezte el Szabó Zsófi színésznőt, akivel három hónappal később szakítottak. Egy ideig nem lehetett tudni sokat az edző szerelmi életéről, azonban júliusban már a Hot! magazin címlapján szerepelt új párjával, Nagy Viktória Zoéval.

Rovatok