Index Vakbarát Hírportál

Dubaj kihívóra talált, ez az arab ország lehet a tél új slágere

2023. november 28., kedd 16:27

A toronymagas épületekkel, a luxusszállodákkal, éttermekkel és luxusautókkal tűzdelt Dubaj hamarosan veszíthet népszerűségéből, ugyanis az emirátusok mellé új arab ország került a turisták és az utazási irodák célkeresztjébe – a szóban forgó Ománba pedig december 12-től már Budapestről is közvetlen járattal utazhatunk. Az Index nemrég az országban járt, hogy összegyűjthessük, miért is érdemes a már sokak által megunt Egyiptomot és Maldív-szigeteket egy szintén egzotikus alternatívára cserélni.

A hideg szelek, és a néhol már sokkal inkább hóként megjelenő jelentős csapadék miatt a legtöbbünk fejében vélhetően nem egyszer megfordult a gondolat, mennyire jó lenne újra a nyári hőségben süttetni a hasunk a vízparton – ezen álmok pedig a szerencsések számára meg is adatnak télen is, ugyanis az egzotikus utazások szezonjában a világ számtalan pontján olvadhatunk ki az Európát ilyenkor uraló őszi és téli hidegből.

Természetesen az úti cél nagyban függ az igényeinktől, és még inkább a pénztárcánk vastagságától, a török, egyiptomi, maldív-szigeteki, vagy a manapság leginkább népszerű dubaji kiruccanások képeitől roskadoznak a magyarok közösségi oldalai is, kevesen vannak, akik más desztinációt választanak a téli vakációjuk állomásául. Ennek természetesen a meglehetősen borsos anyagi vonzat mellett a másik fő oka az lehet, hogy mindeddig meglehetősen nehéz volt a magyar fővárosból közvetlen járattal egy-egy távoli országba vagy városba eljutni. A légitársaságok és utazási irodák egyre bővülő palettájának köszönhetően azonban a legtöbb egzotikus út esetén már átszállás nélkül, rendszeresen utazhatnak a magyar pihenni vágyók is a világ legkülönbözőbb pontjaira.

Pontosan emiatt az igény miatt, és az egyesek számára már megunt török, egyiptomi, abu-dzabi és dubaji all inclusive utak alternatívájaként mert nagyot álmodni a Kartago Tours, amely

december 12-tól, egészen 2024 májusáig minden kedden charterjáratot indít az építészetileg az előbb felsoroltakkal szemben sokkal autentikusabban megmaradó Ománba 

– azon belül is az ország fővárosától, Maszkattól közel ezer kilométerre található Szalálába.

Az arab ország nevéről már minden bizonnyal sokan hallottak korábban is, Ománról, annak természeti adottságairól azonban meglehetősen kevesen tudnak részleteket, így jómagam is órákig tartó olvasásba fogtam, mielőtt elfogadtam volna a chartert indító utazási iroda sajtóútjára a meghívást – melynek során a saját bőrömön tapasztalhattam meg az arab világ eddig rivaldafénybe komolyan nem kerülő országának kincseit. Pedig Omán már közel hét óra alatt megközelíthető repülővel, ráadásul az időeltolódás miatt sem kell komolyan aggódni, mindössze három órával járnak előttünk. Emellett a vízummal sem kell feltétlenül bajlódnunk, hiszen magyar útlevéllel 14 napig vízum nélkül látogatható a desztináció.

Erősen hagyományőrző, de nem szélsőséges ország

Az izraeli–palesztin konfliktus miatt ugyan részben érthető, hogy sokan tartanak attól, hogy arab országba utazzanak a fegyveres ellentét esetleges következményei miatt, azonban ahogyan az Öböl-országok többsége, úgy Omán is már hosszú évtizedek óta igyekszik minden ilyen konfliktusból kimaradni, az esetleges ellentétek kirobbanásakor pedig azonnal a békét sürgetni.

Egy utazás előtt természetesen ezek ellenére is van némi fenntartása az embernek, a helyiek azonban mindezt rendkívül hamar eloszlatták. Persze kár lenne tagadni, egy európai ember számára kulturális sokkot okozhat a repülőről leszállva, amikor meglátja a tetőtől talpig fekete ruhába, nikábba és hidzsábba bujtatott nőket, vagy a papucsban és többnyire hófehér szobban vagy másnéven disdásában flangáló férfiakat, az első interakciókat követően azonban hamar tovaszállnak az előítéletek.

A Katarba vagy éppen az Egyesült Arab Emírségekbe érkező turistákat szinte már teljesen megszokták a helyiek, Ománban viszont a vizsgálódó tekintetekből azért még érezhető, hogy az európai utazók csak néhány éve kezdtek megjelenni az országban nagyobb számban. A helyiek ennek ellenére rendkívül barátságosak, segítőkészek és vendégszeretők, nem utolsósorban pedig a legtöbbjük legalább kicsit ért angolul, így a nyelvi különbségektől sem kell tartani.

De mit érdemes tudni Ománról?

Ha kulcsszavakkal kellene leírni, az országot biztonság, nyitottság, vallási elfogadás, tisztaság, és elképesztő vendégszeretet jellemzi.

A lakosság kedvessége ellenére azonban az arab állam története és adottságai mellett sem szabad elmenni szó nélkül, hiszen a legtöbben a kedves emberek miatt kizárólag nem indulnának útnak a világ másik oldalára.

A térkép arányai ugyan csalókák lehetnek, és a nyugati szomszéd Szaúd-Arábia mellett valóban szinte eltörpül Omán – vagy hivatalos nevén az Ománi Szultánság –, amely háromszor akkora területen fekszik, mint Magyarország. Északnyugaton az Egyesült Arab Emírségekkel, délnyugaton Jemennel, nyugaton Szaúd-Arábiával és a Perzsa-öböllel, keleten az Arab-tengerrel, északon pedig az Ománi-öböllel határos.

Az arab országokat főként a sok helyre jellemző radikális vallási meggyőződés miatt kerülő európaiaknak Ománt nem kell emiatt kihagyniuk, ugyanis ez az egyetlen ország a világon, amelynek ibádita muszlim többségű a lakossága. Ez a háridzsiták egyetlen fennmaradt ága, akik nem tartoznak sem a szunniták, sem a síiták közé.

Éppen ezért az országot mindeddig elkerülte a szélsőséges iszlámhoz kapcsolódó erőszak.

Mindez annak fényében még különösebb, hogy az 5 milliósra becsült lakosság 94 százaléka vallja magát muszlimnak, 3 százaléka hindu, szintén 3 százaléka pedig egyéb vallású.

Államformája monarchia, uralkodója, a szultán abszolút hatalommal bír, a jelenleg hatalmon lévő Hajszam bin Tárik al-Búszaídi képével pedig minden bizonnyal minden Ománba érkező találkozik, hiszen elképesztő tisztelet és személyi kultusz övezi az ország első számú emberét. Mindez persze a legkevésbé bír befolyással az aktív kikapcsolódásra és a tengerparti pihenésre, az ország hol sivatagos, hol magas hegyekkel tűzdelt tája mindenki számára tartogat olyan elfoglaltságot, amely a kedvére való lehet.

Persze csak ha megfelelő időszakban érkezik valaki Ománba, ugyanis az időjárás az európai ősz, tél és tavasz alatt elviselhető, ebben az időszakban 20 és 35 fok közé esik a hőmérséklet, a június, július, augusztus pedig az esős, úgynevezett kharif szezon – ami miatt az ilyenkor teljesen kiviruló Szalála környékét ellepik az Öböl-menti országok lakosai, akik az egész éves hőség miatt lehűlésre vágynak.

Egy, a magyarok számára fontos információt sem érdemes kihagyni a felsorolásból, ugyanis annak ellenére, hogy a vallási meggyőződés meglehetősen laza a többi arab államhoz képest,

az alkohol fogyasztása Ománban is tiltott, a szállodákon belül azonban ennek nyoma sincsen.

Így a nagyivó nyaralók is megnyugodhatnak, a hotelekben és azok éttermeiben széles kínálatot találnak szeszes italokból is...

Nesze neked delfinles, dzsipszafari és homokos tengerpart!

Az európai utazók szemében hangsúlyos étel, ital, szállás szentháromság mellett a legtöbb turista külföldre érkezve azt igényli, hogy ne csak koktélszürcsölésből és napozásból álljon az egész hete, hanem a helyi látványosságok, történelem, kultúra és lakosság megismerésére is legyen alkalom. Így én magam is rendkívül örültem, amikor kiderült, mi is részt vehetünk azokon a programokon, amelyeket az utazási iroda ajánl majd a vendégeknek.

Ahogyan ez igaz a legtöbb muszlim országra és városra, úgy Szalálába látogatva sem érdemes kihagyni a helyi Sultan Qabuus Mosque, azaz mecset megtekintését, annak ellenére sem, hogy a város legnagyobb imahelyét a 2020-ban elhunyt, Ománban elképesztő tiszteletnek örvendő, előző uralkodó építtette, csupán néhány évvel ezelőtt, 2009-ben.

Az építészetileg még így is szemet gyönyörködtető imahely meglátogatására minden turistának érdemes alaposan felkészülni, mivel a mecset fegyveres őrei rendkívül szigorúan veszik az öltözködésre vonatkozó szabályokat. Az alapvető cipő nélküli belépés mellett a férfiak számára hosszú nadrág és vállat eltakaró felső viselése van előírva, míg a nőknek bokáig érő szoknya vagy nadrág viselése a szabály. De a vállakat, a dekoltázst és a fejet is kendővel kell elfednie annak, aki szeretné belülről is megnézni az épületet. Erre érdemes előzetesen felkészülni, ugyanis az omániak még nem látták meg a gyanútlan turisták kínálta piaci rést, így a mecset közelében nem árul senki kendőket úgy, mint az több templom közelében is látható Európában.

Kiemelendő, hogy a város képe a vallási, kormányzati és a szultánhoz tartozó épületeken kívül meglehetősen átlagos, sem felhőkarcolók, sem pedig az Európában megszokott, széles sétálóutcák nem jellemzők Szalála városára, amely az első ránézésre szedett-vedettnek tűnő utcaképe ellenére makulátlanul tiszta, a közlekedés pedig nem csak az arab világ országai között számít kifejezetten kulturáltnak. Ez a fajta fegyelem mondjuk szükséges is, hiszen klasszikus közösségi közlekedés nincsen a környéken, a legtöbb ember saját autóval jár, de sokan kerékpároznak, és utaznak közösen is a munkáltató által bérelt busszal a munkahelyükre.

Ahogyan azt már említettem, még a turizmus és annak fejlesztése is gyerekcipőben jár és folyamatban van, a legtöbb múzeum, látogatóközpont és európai vendégekre szabott hotel is 5, maximum 10 évvel ezelőtt nyitott meg,. Így néhány helyen még láthatóan van mit csiszolni a szolgáltatások minőségén, azonban Szalálában járva mindenképpen érdemes ellátogatni a The Museum of the Frankincense Land múzeumba, ahol az ország legfőbb exporttermékének számító tömjén megismerése mellett – amelynek termőterülete a világörökség része –, temérdek régészeti leletet is megtekinthetünk.

Nincsen arab országbeli nyaralás sivatag nélkül sem, így az egyik legnépszerűbb programnak számító dzsipszafari sem maradhat ki egyetlen programból, a miénkből sem.

Ehhez pedig mindössze a szálloda ajtajába kellett kiállni, ahol már sorakoztak a számozott fehér terepjárók, amelyek az egész út során olyan összezárt konvojban haladtak, hogy bármelyik ország vezetője megirigyelte volna. A homokban verető dzsiphorda először egy tömjénfaültetvényhez látogatott el, majd gyorsítva a tempón egy tevefarm volt a cél, ahol a helyiek által nagy becsben tartott – mind a húsáért, mind a tejéért tenyésztett – állatok karámba zárt tömege mellett a sivatagban szabadon legelésző tevecsordával is találkozhattunk. A programpont csúcsa kétségkívül az volt, amikor a tevetejet is megkóstolhattuk, ráadásul egy olyan kiszolgálóedényből, amelyet ha a Balatonon szúr ki egy ellenőr, akkor az egykori ÁNTSZ hamar csattintotta volna rá a helység ajtajára. Spoiler: a tej mellesleg langyos, és édes. 

A tevéket egyébként olyannyira tisztelik az országban, hogy a például Egyiptomban látható turista-tevegeltetés egyáltalán nem módi,

aktuális sofőrünk pedig kiemelte, jól mutatja az állat tiszteletét, hogy az ő édesapja jobban szereti a tevéit, mint a gyerekeit. 

A viccen túllendülve pedig meg is érkeztünk a dzsipes kiruccanás végső attrakciójához, a sivatag méretes homokdűnéihez, ahol először eszeveszett tempóval igyekeztek sofőrjeink feljuttatni a buckákra az autókat – gyakran kilinccsel előre –, majd a rögtönzött show után kiszállva megtekinthettünk a naplementét, amelyet egy teával és kávéval átitatott piknikkel dobtak fel a túra vezetői. 

A kalandvágyóknak természetesen a tenger adta lehetőségeket sem érdemes kihagyni, utazásunk egyik legnagyobb élménye a delfinles volt, amelyen a hajónk mellett néhány méterre szelték a habokat a rendkívül okos állatok. A delfineket ugyan meglehetősen nehéz volt lencsevégre kapni, de a megélt pillanatok mindenféle Instagram-posztot felülírtak. Itt is. Természetesen, ha már tenger vagy éppen óceánpart, akkor a fürdőzés is elengedhetetlen. Szalála széles és rendkívül hosszan elnyúló tengerpartja mindenki számára lehetővé teszi a vízi örömök élvezetét, a széles partszakasznak köszönhetően pedig az erős hullámokat elkerülni vágyók is nyugalomban áztathatják a lábukat, vagy vadászhatnak kagylóra és rákra a filmbe illő, fehér homokos strandokon.  

Szállodaváros a tenger partján, amelyet indiai és bangladesi munkások töltenek meg élettel

Mint ahogy a legtöbb utazás esetében az lenni szokott, a már előzetesen ismert tények és érdekességek mellett a személyes tapasztalatok és élmények tarolnak csak igazán, amellyel vélhetően az utazás szervezői és vendéglátóink is pontosan tisztában voltak. A temérdek aktív kikapcsolódási lehetőség mellett ugyanis a svédasztalos étkezések között a kajakómától kifeküdve, a medence partján unatkozni vágyók számára is temérdek kikapcsolódási lehetőség elérhető. Különböző tematikájú vacsoraestek és partik, masszás, szauna és sportolási lehetőségek széles tárháza várja az ide érkezőket – így akár a resort közelében kimaxolhatja az élményt, akinek ilyen igényei vannak.

Erre pedig valóban minden lehetőség meg is van, hiszen szállásunk Szalála egyik épített kis birodalmához a Havana Salala elnevezésű szállodavároshoz tartozik, amelynek luxushoteljei az Orascom tulajdonában vannak, és a cég is üzemelteti őket. Az általuk nyújtott szolgáltatásban pedig valóban nehéz lenne kivetnivalót találni.

Ez már a megérkezésünk pillanatában szembetűnő volt: a Prágából hét órát repülő, a Juweira Boutique Hotelben elszállásolt csapatunkat már a belépéskor friss kókuszvízzel kínálták. A szobák elfoglalását követően vacsorára invitáltak, ahol teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a hotel ügyes-bajos dolgait kivétel nélkül indiai, pakisztáni, bangladesi, egyiptomi és más országokból érkező vendégmunkások intézik, akiknek vendégszeretete és embersége az egész kint tartózkodásunk ideje alatt érezhető volt.

Mint azt később a hotel egyik velem szívélyesen szóba elegyedő bangladesi takarítójától megtudtam, a helyiek, azaz az omániak felelnek a bizalmi munkákért, az összes többi feladat a vendégmunkásokra hárul, akiknek nagy része az otthon maradt családját igyekszik ellátni. Így őt egyéves kisfia és felesége várja haza, de saját és párja szülei is az ő fizetéséből élnek.

A jelenség elmondása szerint az egész országra jellemző, így a teljes tengerparti hotelvárosra, a Fanar, a Juweira Boutique és a Rotana hotelben is így van, amelyek között a Havana Salalában megszállók könnyedén át is járhatnak, és a megvásárolt csomagban foglaltaktól függően étkezhetnek a különböző tematikájú éttermekben, vagy fürdőzhetnek az adott szállodák medencéiben. A terület legnagyobb különlegessége, hogy az egész egy mesterséges öböl partján helyezkedik el, így szinte minden szoba vízpartra néz.

Az éltelek között mexikói, japán, és helyi fogások is megtalálhatók, a halászattal foglalkozó helyieknek köszönhetően pedig az összes étterem friss hallal, rákkal és tengeri finomságokkal van ellátva nap, mint nap, amivel nagyban fenntarthatóvá teszik a hotelvárost.

Hófehér homokos tengerpart sehol sincs ennyiért

De miért érdemes a Kartagót és Ománt választani? Ezt természetesen mindenkinek magának kell mérlegelnie, a döntésben azonban a Kartago Tours cégvezetője, Bocsák Zsófia igyekezett kicsit kisegíteni az Index olvasóit.

„Ománt nem véletlenül nevezik a »Kelet Karibjának« és a »Kelet Svájcának«. Egészen egyedi földrajzi fekvésének köszönhetően éppúgy élvezhetjük a fehér homokos tengerpartokat itt, mint a hegyi kirándulásokat. Ráadásul az Arab-félszigeten egyedülálló módon Ománban zöldellő természetet is találhatunk az év egy részében. Kicsit távolabb ezektől pedig újra teljesen megváltozik a táj: a világ legnagyobb, egybefüggő sivatagának – amelyen Omán a szomszédos országokkal osztozik – szélére érkezünk, ahol felejthetetlen naplementék és dzsiptúrák várnak minket a végtelennek látszó homokdűnék között. Omán attól különleges még, hogy kifejezetten elfogadónak és nyitottnak számít a térség országai között. Modern, tiszta, jó úthálózattal rendelkezik.

December közepétől, amikor elindítjuk a közvetlen charterjáratunkat Budapestről, könnyen megközelíthetővé is válik. Egy nagyjából hétórás repülőúttal, átszállás nélkül juthatnak el egy igazi »télből a nyárba« desztinációra az utasok. Ráadásul jóval olcsóbban, akár feleannyiért, mint amekkora költségvetésből egy hasonló típusú utazást ki lehetett hozni korábban hasonló adottságú desztinációkra, például a Karib-tengerre vagy Thaiföld egyes szigeteire”

– magyarázta lapunknak Bocsák, hozzátéve, „jelenleg ötcsillagos szállodába, all inclusive ellátással 319 900 forint/fő/7 éj ártól találhatnak az utazni vágyók ajánlatokat Ománba a Kartago Toursnál. Ez az ár tartalmazza a közvetlen repülőjáratot, a szállodai transzfert és probléma esetére magyar nyelvű helyi képviselet segítségét is”.

És hogy kinek ajánlják?

Leginkább a gyönyörű tengerpartok szerelmeseinek ajánljuk Omán-Salalah-t, de a hegyek és a sivatag közelsége miatt azok sem unatkoznak majd, akik az aktívabb kikapcsolódást keresik. Pároknak, nászutasoknak, de gyerekes családoknak és több generációs családi utazásokhoz is éppúgy ideális desztináció, mint baráti társaságok »télből a nyárba« pihenéséhez. A kínálatunkban ugyanis találnak maguknak csendes butikhotelt is, akik erre vágynak, de nagy, családbarát resortokat is tudunk ajánlani azoknak, akik gyerekekkel indulnak útra. Ráadásul itt található Omán legnagyobb aquaparkja is, amely több szállodánkból rendszeres shuttle járattal, és bizonyos csomagok esetén ingyenes belépőkkel elérhető

– emelte ki a cégvezető. A Kartago ománi ajánlatai ide kattintva érhetők el.

(A cikk az Index és a Kartago Tours Zrt. együttműködésének keretében valósult meg.)

Rovatok