Index Vakbarát Hírportál

Istenes Bence és Rácz Jenő között szent a béke

2023. december 1., péntek 16:30

Az RTL műsorvezetőjének legújabb bejegyzése szerint Rácz Jenővel sikerült elásniuk a csatabárdot, és személyesen beszélték meg a köztük lévő ellentéteket a Sztárbox kapcsán.

Heves indulatoknak lehettek szemtanúi a tévénézők vasárnap este a Sztárbox alatt, amelyben Istenes Bence és Rácz Jenő a férfi középsúly kategóriában küzdöttek meg egymással a döntőbe jutásért. A mérkőzést megelőzően az RTL műsorvezetője egy, az Instagram-oldalán közzétett sztorival haragított magára sokakat, amelyen egy kivágott kommentben rasszista jelzővel illették ellenfelét, aki csalódásként élte meg a látottakat.

A történtek hatására már az összecsapásuk előtt pattanásig feszült a hangulat. A mérkőzésből végül Rácz került ki győztesen, aki Istenes korábbi elmondása szerint végig káromkodott a ringben, míg a séf és a bíró szintén sportszerűtlenségről számolt be. A felek között napokon át folyt az adok-kapok, ám Istenes Bence legújabb Instagram-bejegyzése szerint már szent a béke közöttük.

Ahogy a bejegyzésben kifejtette, szeretne elnézést kérni mindenkitől, akit valamivel megbántott az elmúlt hónapokban. Elmondása szerint csak szórakoztatni szeretett volna, és minél népszerűbbé tenni ezt a sportot, amit annyira megszeretett, hogy emiatt rossz döntéseket hozott. 

Most, hogy eltelt pár nap a meccs óta és tiszta fejjel, kívülről látom magam, tudom, hogy nekem is nagy felelősségem van abban, hogy idáig jutott ez a sztori, és ezt őszintén sajnálom. Hála Istennek Jenő is úgy gondolta, hogy ezt személyesen kell megbeszélnünk, mert ennek a felhajtásnak már semmi köze a bokszhoz, pedig mindketten tiszteljük ezt a sportot. Átbeszéltük, hol csúsztak el a dolgok, bocsánatot kértünk egymástól, részünkről ez a téma le van zárva! Remélem, lesz még alkalom egy visszavágóra, ami tényleg csak a bokszról szól. Legyen ez példa mindenkinek, hogy a legnagyobb vitákból is van kiút, mindent meg lehet beszélni

– tette hozzá. 

Rácz Jenő szintén megosztotta a közösségi oldalán a fenti képet. A séf az alábbiakat írta a bejegyzésében:

„Sokan nem tudjátok, de 3 nappal a meccsünk után meghoztam egy döntést... Volt bennem egy belső hang, és a szívemre hallgattam! Írtam a Bencének egy sms-t, hogy tudom, hogy kemény időszakon vagyunk túl, viszont emberek vagyunk, és ha tudunk egymásnak tiszteletet megadva beszélni, akkor szívesen felhívom! Szerencsére ez a belső hang a Bencében is megszólalt, és ahogy láthatjátok a képen, összehoztunk egy személyes találkozót, hogy megbeszéljük a nézeteltéréseket és a vitákat! Örömmel tudatom a szurkolóinkkal, hogy sikerült mindent megbeszélni, bocsánatot is kértünk egymástól az esetlegesen okozott negatív dolgok miatt. Innentől kezdve, nem ellenségek, hanem ellenfelek lettünk! Köszönöm, hogy méltó ellenfelek lehettünk egymásnak, innentől kezdve minden más médiatörténelem marad... [...] Közeledik a szeretet ünnepe, szeressétek egymást!”

Rovatok