Index Vakbarát Hírportál

Az egész nemzetközösség rászállhat Katalin hercegnére

2023. december 2., szombat 16:59

Omid Scobie napokban megjelent könyve komoly viszályt kelthet nemcsak a Buckingham-palotában, hanem az egész nemzetközösségben. A kötet holland verziójában ugyanis véletlenül meg lett nevezve két személy, aki állítólag korábban megjegyzést tett Archie herceg bőrszínére, ők a família kedveltebb tagjai közül kerültek ki.

November 28-án került a boltok polcaira angol nyelven Omid Scobie második, királyi családdal foglalkozó alkotása, az Endgame: Inside the Royal Family and the Monarchy’s Fight for Survival, ami igen nagy port kavart a szigetországban. Mint megírtuk, a könyv főleg arra koncentrál, hogy bemutassa, hogyan próbálja a királyi család jelenleg életben tartani a monarchiát. Emellett a Harry herceg és Meghan Markle szószólójának nevezett Scobie a família prominens tagjait érintő kényes ügyeket is felemlegeti, kiállva a sussexiek mellett. Az író már előre beharangozta, hogy szót ejt a kötetben azokról a személyekről, akik korábban megjegyzést tettek Harry hercegék első gyermekének, Archie hercegnek a bőrszínére vonatkozóan – a pár erről elsőként abban az interjúban számolt be, amelyet Oprah készített velük –, ám a könyv végleges verziójába nem került bele, pontosan kikről van szó.

Scobie azt állította, azért döntött így, mivel az rágalmazással ért volna fel, így félt a jogi következményektől, hiszen a két személy kilétét Meghan Markle és III. Károly egyik levelezéséből tudta meg – ami amúgy sem épp tiszta útja az információszerzésnek. Ezzel szemben Hollandiában tévesen egy másik verzió jelent meg, amelyben meg lettek nevezve a rasszista megjegyzéssel vádolt felek, elsőként III. Károly, majd Katalin hercegné – ugyan Scobie közölte, csak fordítási hibáról lehet szó.

Még az után is, hogy Meghan és Károly levélben megvitatták a családon belüli tudat alatti előítéletet, miután kiderült, hogy [szerkesztve] részt vett az Archie-ról szóló beszélgetésekben ezzel kapcsolatban, [szerkesztve] kerülte a témát [szerkesztve]

– olvasható a holland változatok némelyikében, ám a szerkesztve szó helyett több példányban is ott maradt III. Károly és Katalin hercegné neve, ami nem jött jókor az amúgy is a szakadék szélén táncoló monarchia számára. 

Előnyben a sussexiek

Bár az előbbiekhez hasonló híreszteléseknek ezt megelőzően is áldozatául estek a királyi család egyes tagjai, a Scobie legújabb könyvében szereplő állítások már jóval többet nyomnak a latban. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy az író a következményektől tartva nem is akarta tudatni ezeket az információkat a nyilvánossággal, másrészt pedig nem puszta feltételezésről van szó, mivel III. Károly és Katalin hercegné neve a király és Meghan Markle levelezéséből derült ki – a legújabb információk szerint Markle kereste fel III. Károlyt az aggályaival kapcsolatban. Az eset kapcsán azóta megszólalt a népszerű brit tévés, Piers Morgan is, aki már nemegyszer ekézte a sussexieket. Korábban kijelentette például, hogy Markle-nek azt sem hinné el, ha az időjárásról beszélne neki, ám a Scobie könyvével kapcsolatos megszólalása azt sejteti, talán eljátszott azzal a gondolattal, mi van akkor, ha a sussexiek és velük együtt Scobie mégis igazat mond. 

Őszintén szólva ha a könyvesboltba betérő hollandok felkaphatnak egy könyvet, és megnézhetik ezeket a neveket, akkor az itteni briteknek, akik fizetnek a brit királyi családért, szintén joguk van tudni

mondta, ugyanakkor azt is kiemelte, nem gondolja, hogy a királyi család valaha rasszista megjegyzéseket tett volna.

Mi lesz a következmény?

Bár nem valószínű, hogy a Buckingham-palota bármit is reagálni fog a III. Károlyt és Katalin hercegnét érintő pletykákra, mivel mindig abban bíznak, hogy hamarabb elhal az őket körülölelő botrány, ha szóra sem méltatják azt, ám ebben az esetben talán nem ártana felszólalni. Ahogy Harry herceg a tavaly megjelent netflixes sorozatukban arról beszámolt, a palota szinte sosem kelt a védelmére, bármit is állított róla a sajtó, ám akkor, amikor megjelent egy cikk arról, hogy azért hagyják el nejével az Egyesült Királyságot, mert Vilmos herceg kifúrta őket, a nevükben egy nyilatkozatot adtak ki, amellyel rácáfoltak a pletykákra. Mint akkor kifejtette, még csak engedélyt sem kértek tőle, hogy a nevét adja a közleményhez. 

Felhívtam Meget, elmondtam neki, erre sírva fakadt, hiszen a családom négy órával később hajlandó volt hazudni a bátyám védelmében. Előtte viszont egyszer sem mondták el az igazat, hogy kettőnket védjék

jegyezte meg a szériában.

Beszámolójából lerí, hogy a brit trónöröklési rendben jelenleg csak ötödik helyen álló Harry herceget beáldozhatóbbnak vélte a rendszer, mint a trónörököst, Vilmos herceget, így ezen a gondolatmeneten haladva a Scobie könyvében szereplő állításoknak is igen nagy súlyúaknak kellene lenniük. Vilmos herceg neje, Katalin hercegné ugyanis a királyi család legnépszerűbb tagja, még a királyon, III. Károlyon is túlnőtt – bár azt a tényt figyelembe véve, hogy a szigetország lakóinak egy része máig nem bocsátotta meg neki, amit Diana hercegnével tett, ez nem lehetett nehéz feladat. III. Károly sosem lesz annyira közkedvelt, mint édesanyja, II. Erzsébet volt, ám Vilmos herceg és Katalin hercegné esetében még van erre esély.

Annyi a Nemzetközösségi Királyságnak?

Tágabb értelemben nézve Vilmos hercegen és Katalin hercegnén áll vagy bukik a monarchia fennmaradása, viszont könnyen belerondíthat a tökéletesnek hitt hercegné képébe az, ha kiderül, a trónörökös neje, akiből egyszer királyné lesz, rasszista megjegyzéseket tesz a színes bőrűekre. Holott az Egyesült Királyságban is szép számmal élnek színes bőrűek, 2021-ben a felmérések szerint Angliában és Walesben 2,4 millióra volt tehető a számuk, és napjainkban valószínűleg még többen élnek ott. Emellett aggályos lehet, hogy Vilmos herceg a trónra lépésével nemcsak az Egyesült Királyság, hanem az egész nemzetközösség élére fog kerülni, ami a brit birodalomból kialakult független államokból áll. Az Egyesült Királyságon kívül 14 ország, a Nemzetközösségi Királyság ismeri majd el a herceget uralkodójaként, Katalin hercegnét pedig királynéjaként, ám Ausztráliát, Kanadát és Új-Zélandot leszámítva csak olyan tagállamok tartoznak közéjük, ahol színes bőrűek élnek. Köztük van például a Bahama-szigetek, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, illetve Jamaica.

A Nemzetközösségi Királyságnál már amúgy is rezeg a léc, mivel egyre több tagállam szeretne függetlenedni a monarchiától. Barbados 2021-ben már meglépte ezt, és hasonló törekvései vannak Jamaicának, Ausztráliának, illetve Antigua és Barbudának. Vilmos herceg és Katalin hercegné legutóbb 2022-ben járt Jamaicában, ahol zavargások törtek ki, mivel többen is azt szeretnék, hogy Jamaica Barbadoshoz hasonlóan váljon független állammá, és engedje el a brit uralkodó kezét. Ezen a helyzeten pedig valószínűleg csak még tovább fognak rontani a Katalin hercegnét és III. Károlyt ért rasszista vádak. Ahogy az Scobie könyvéből kiderült, egyes források arról számoltak be, hogy Vilmos herceg csak egy átmeneti királynak tartja az apját, aki kikövezi előtte az utat, ám az amúgy sem túl közkedvelt uralkodó hírnevén nem túl sokat csorbítanak ezek a kijelentések – szemben Katalin hercegnével, aki a leginkább kedvelt a famíliában, és sosem érték efféle rágalmak.

II. Erzsébet halálát követően sokan reménykedtek abban, hogy III. Károly át fogja adni a királyi szerepet legidősebb fiának, Vilmos hercegnek, bízva a modernebb monarchiában, ám nem így történt. A jelenleg 75 éves király még legalább 15 évig maradhat trónon – ha csak abból következtetünk, hogy édesanyja, II. Erzsébet 96 évesen, édesapja, Fülöp herceg pedig 99 évesen hunyt el –, így Vilmos herceg nejének, a később királynéi címet kapó Katalin hercegnének is ennyi ideje maradt arra, hogy lemossa magáról a rasszista vádat. 

Rovatok