Index Vakbarát Hírportál

Elsodorta egy babakocsiban ülő gyerek lábát egy autós Budapesten

2023. december 3., vasárnap 13:04

Centimétereken múlt, hogy nem történt halálos baleset Budapest XVIII. kerületében. Egy gyalogosan közlekedő nő babakocsival haladt át a zebrán, amikor egy kocsi lassítás nélkül haladt el előttük, elsodorva a babakocsi szélét és a gyerek lábát.

A Budapesti Autósok egyik olvasója a Nagykőrösi úti zebrán sétált át a babakocsiban ülő gyerekével pénteken. Az egyik sávban elengedte őt az autós, míg a másikban közlekedő sofőr még csak nem is lassított a zebránál, így majdnem elütötte a gyereket. 

Elsodorta a gyerek lábát és a babakocsi oldalát is a lökhárítója. A felvételt a rendőrök megkapták

– írta a nő. Hozzátette, készítettek helyszíni jegyzőkönyvet, és a száguldó sofőr ellen cserbenhagyási eljárás indult.

Negyven centin múlt a gyerek élete a rendőrök szerint

– hangsúlyozta az édesanya.

A szemben lévő autós fedélzeti kamerája rögzítette az eseményeket, a felvételen jól látható, ahogy a kocsi elsodorja a babakocsi szélét.

Rovatok