Index Vakbarát Hírportál

Életveszélyesen előzött egy furgonos az M1-esen

2023. december 3., vasárnap 10:08 | aznap frissítve

Kis híján balesetet okozott az a furgonos, aki minden ok nélkül hirtelen bevágott egy szabályosan közlekedő autós elé. A sofőr fedélzeti kamerája rögzítette az eseményeket. A felvételen jól látható, hogy az autós nem adott okot a támadásra.

A Budapesti Autósok egyik olvasója a múlt héten közlekedett autójával az M1-es autópályán Budapest felé, amikor a Sasfészek pihenő és az M0-ás leágazás közti szakaszon félelmetes élményben volt része.

A belső sávban haladtam GPS szerint 130 km/órára állított távolságtartó tempomattal egy hosszabb sor végén. A gyorsabban haladókat folyamatosan elengedtem. Egy pár perce a sorunk által megelőzött fehér Ford Transit – amivel semmi interakcióm nem volt korábban, nem jött mögöttem a belső sávban, támadására okot nem adtam – a külső sávból az életünket veszélyeztető módon, elénk bevágva előzött meg

– írta a sofőr, aki hozzátette, szerinte életét az autójába épített aktív és passzív menetbiztonsági elektronikának köszönheti.

Az autós fedélzeti kamerája rögzítette az eseményeket, amelyeken jól látható, ahogy a furgon minden ok nélkül vág be az autós elé.

Rovatok