Élő adásban mutatta a középső ujját a BBC News műsorvezetője, Maryam Moshiri a híradó nézőinek. A műsorvezető utólag bocsánatot kért, ugyanis mint mondta, ez egy belsős poén volt kollégáival, ami véletlen került adásba.
Meglepő pillanatképpel kezdte a BBC News csütörtöki híradóját. A nézők ugyanis először azt láthatták, ahogy Maryam Moshiri műsorvezető a középső ujját mutatja nekik – írta a Deadline.
A műsorvezető gyorsan kapcsolt a kínos hiba után, és visszaült hírbemondó pozíciójába: komoly arccal közölte – mintha mi sem történt volna –, hogy „Élőben Londonból, ez a BBC News”.
Moshiri a baki után az X-en adott magyarázatot a történtekre, majd bocsánatot kért a nézőktől.
Sziasztok! Tegnap az adás kezdete előtt egy kicsit viccelődtem a kollégáimmal. Miközben a rendező 10-től kezdte az adás előtti visszaszámlálást, én is számoltam vele együtt az ujjammal. Amikor az 1-hez értünk, viccből kicseréltem az ujjamat a középsőre. Nem tudtam, hogy ezt a kamera rögzíteni fogja.
– írta. Hozzátette:
Ez egy privát vicc volt a csapattal, és nagyon sajnálom, hogy adásba került. Nem akartam, hogy ez így történjen, és sajnálom, ha bárkit megbántottam vagy feldühítettem vele. Nem a nézőket, sőt, igazából senkit sem akartam megsérteni. Ez egy buta vicc volt, amit néhány barátomnak szántam
– írta Maryam Moshiri közösségi oldalán.
Moshiri egyébként a BBC News csatorna egyik fő műsorvezetője, miután februárban előléptették. Több mint 20 éve dolgozik a brit műsorszolgáltatónál.