Index Vakbarát Hírportál

Nem bírja abbahagyni a közösségi oldalak görgetését? Lehet, hogy narcisztikus

2023. december 8., péntek 12:17

Az okostelefonok, így a közösségi média platformjainak használata is elengedhetetlen részeivé váltak a mindennapjainknak, ami miatt egyesekben mára komoly függőség alakult ki, és szinte egy percig sem bírnak meglenni a Facebook, az Instagram vagy éppen az X görgetése nélkül. De miért válnak a narcisztikus személyiségű emberek sokkal könnyebben a telefonjuk rabjaivá?

A legtöbben a saját bőrünkön, barátainkon és családtagjainkon is észlelhetjük, hogy az okoseszközök milyen mértékben tesznek bennünket függővé. A családi vacsorák alkalmával biztos, hogy van egyvalaki, aki nem bírja ki, hogy ne vegye elő a telefonját, amely sokszor a vécére és még az ágyba is elkísér bennünket, így nem túl merész állítás azt mondani, hogy az eszközök vonzásának nagyon nehezen tudunk csak ellenállni.

A közösségi média és okostelefonok függői közül egyesek pedig még inkább szenvednek ettől az addikciótól, egy román kutatás szerint ugyanis

a narcisztikus emberek sokkal nagyobb eséllyel válnak telefonfüggővé, azaz nomofóbbá, mint mások.

A nomofóbia nem más, mint a mobiltelefontól való elszakadás okozta félelem – magyarázza a Journal of Family Medicine and Primary Care.

Alexandra Maftei és Acnana-Maria Patrausanu, a jászvásárhelyi Alexandru Ioan Cuza Egyetem kutatói tanulmányukhoz 559, 18 és 45 év közötti embert értékeltek, akiket felkértek egy online felmérés kitöltésére, amely a narcizmus, a stressz, a közösségimédia-függőség és nomofóbia közötti összefüggéseket vizsgálta.

A Journal of Psychology folyóiratban megjelent tanulmány olyan kérdéseket tartalmazott, mint: „Kényelmetlenül érezném magam, ha nem férnék hozzá folyamatosan az információkhoz az okostelefonomon keresztül?” és „Milyen gyakran használta az elmúlt évben a közösségi médiát olyan mértékben, hogy az negatív hatással volt a munkájára/tanulmányaira?”. A kutatók az eredmények kiértékelését követően megállapították, hogy azok a résztvevők, akik magasabb pontszámot értek el a narcisztikus tulajdonságok skáláján, nagyobb számban és valószínűséggel tapasztaltak jelentős mértékű nomofóbiát, mint mások.

A lájkok és a kommentek simogatják a lelküket

A kutatók a narcisztikus személyek és a telefonfüggőség közötti összefüggések mellett arra is fényt derítettek, hogy az ilyen személyiségű egyének vágyait és

azt az igényt is ez a fajta függőség elégíti ki, hogy mások csodálatán keresztül fontosnak érezzék magukat – ami könnyen megvalósul a közösségi médiából származó lájkok és megjegyzések révén.

A Psychology Today a narcisztikust olyan személyként írja le, aki „beleérti a megbecsülés vagy a csodálat éhségét, a figyelem középpontjába helyezés iránti vágyat, és különleges bánásmódot vár el, ami magasabb státuszát tükrözi”.

Van azonban különbség a narcisztikus személyiségzavar és a narcizmus között. A narcisztikus személyiségzavarral küzdő egyén az „empátia hiánya” miatt küzd a hosszú távú kapcsolatok létrehozásával és fenntartásával, ellentétben azzal, aki narcizmusban szenved és figyelemre vágyik.

A jelen tanulmány legfontosabb megállapítása a közösségimédia-függőség és a nomofóbia közvetítő szerepével kapcsolatos a narcizmus és a stressz közötti összefüggésben. Az erősen narcisztikus egyének hajlamosabbak lehetnek ezeknek a viselkedési függőségeknek az elszenvedésére, ami csak tovább növeli a stressz-szintjüket és a belső szorongásukat

– írják a tanulmány szerzői, akik kiemelték, az eredményeik arra utalnak, hogy a közösségimédia-függőség és a nomofóbia felerősíti a narcizmus és a stressz-szint közötti kapcsolatot.

A lemerülő telefonunk miatt is szorongunk

Mára már szinte létezni sem tudunk az okostelefonunk és -eszközeink nélkül, nem telik el tíz perc úgy, hogy valami miatt ne néznénk rá a készülékeinkre. Van, akinek a munkájához elengedhetetlen ez, a legtöbben mégis a különböző közösségi felületek miatt emelik fel időről időre a telefonjukat, kapcsolattartásunk a nap legnagyobb részében ezen keresztül zajlik.

Éppen emiatt is lehet annyira fájó és komoly érvágás, ha a nap egy pontján arra eszmélünk, hogy a készülék akkumulátora bizony hamarosan lemerül, töltésre pedig még biztosan jó ideig nincs lehetőség. Elég csak arra gondolni, mennyire tanácstalanok lennénk, ha egy fontos találkozóra vagy vacsorára lennénk hivatalosak, vagy azonnal a GPS-re lenne szükségünk – az alacsony akkumulátorszint miatt pedig hamarosan elveszítjük mindennapjaink legnagyobb segítségét…

Egy új felmérés szerint ez a fajta telefontól való függés ténylegesen aggodalomra ad okot, ugyanis a megkérdezettek 57 százaléka tart attól, hogy a telefon lemerülő akkumulátora miatt nem talál meg vagy nem ér el valakit az utcán vagy egy eseményen a tömegben – ez pedig komoly szorongással tölti el

A töltési szorongás egy nagyon is valós jelenség, ami annak köszönhető, hogy túlságosan is nagymértékben függ az életünk a telefontól, amelyre már beteges mértékben támaszkodunk a mindennapjainkban. Emiatt a telefon merülése, így az egyre bizonytalanabbá válás és ez a fajta stresszhelyzet is legalább annyira megviseli az embert, akárcsak a nomofóbia tünetei a narcisztikus felhasználót.

Rovatok