Index Vakbarát Hírportál

Vadon János befejezte a rádiózást

2023. december 11., hétfő 09:29

A Rádió 1-en futó Balázsék című műsorban hétfő reggel jelentették be a műsorvezetők, hogy Vadon János januártól távozik, így a Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc páros nélküle marad.

Vadon János alaposan meglepte a rádióhallgatókat hétfő reggel.

Befejeztem a rádiózást

– jelentette be a Rádió 1-en futó Balázsék című műsorban.

Nem sokkal később az Instagram-oldalán is megerősítette a hírt, hogy már csak néhány napig lehet hallani a hangját az éterben.

„Szép dolog az álmodozás, de még szebb, ha az álmaidat valóra is váltod. Én most pont ezt teszem. Hálás vagyok azoknak, akik eddig velem tartottak, és azoknak is, akikre a jövőben is számíthatok!”

Időközben a Balázsék című műsor Facebook-oldalán is megjelent egy közlemény, amelyben megerősítették, hogy 15 együtt töltött év és közös munka után Vadon János januártól elbúcsúzik a reggeli műsortól és a Rádió 1-től, mivel új kihívások vonzzák, és szeretné megvalósítani az álmait, és ezt megértik és elfogadják.

Kicsit olyan ez számunkra, mint amikor egy családtagunk külföldre költözik. Nagyon szomorúak vagyunk, de a legjobbakat kívánjuk neki, és reméljük, hogy megtalálja a számításait

írták, hozzátéve, hogy a Sebestyén Balázzsal és Rákóczi Ferenccel futó műsor megújulva folytatja tovább, és optimizmussal tekintenek a 2024-es évre.

Rákóczi Ferenc is köszönetet mondott Vadon Jánosnak a Facebook-oldalán, a bejegyzéshez pedig több fényképet is mellékelt az elmúlt 15 év közös munkájából, amelyről annyit mondott, hogy elmondhatatlanul jó volt.

(Borítókép: Vadon János 2022. szeptember 14-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok