Index Vakbarát Hírportál

Tüdőrákkal küzd az Agymenők színésznője

2023. december 13., szerda 18:49

Kate Micucci, az Agymenők Lucyja nemrég hozta nyilvánosságra a közösségi médiában, hogy tüdőrákkal diagnosztizálták. A 43 éves színésznő most a TikTokon jelentkezett azzal a hírrel, hogy megműtötték és jól van.

„Ez nem egy TikTok, ez egy SickTok” – kezdte videóját Kate Micucci, akit hétfőn műtöttek tüdőrákja miatt. A színésznő elmondása szerint sikeres volt a beavatkozás, és orvosai szerint még időben elcsípték a halálos kórt. 

Furcsa ez, mivel életemben nem cigiztem, szóval képzelhetitek, mennyire meglepett a hír. De azt hiszem, ez bizonyítja, hogy ezek minden magyarázat nélkül is megtörténhetnek. A lényeg, hogy időben észrevették és kioperálták. Teljesen jól vagyok

– fogalmazott.

A színésznő, aki az Agymenőkben alakította Raj szerelmét, Lucyt, azt is elmondta, hogy lassan, de biztosan visszatér a megszokott mindennapjaihoz, csak még pár hét felépülési időre van szüksége – írja az EW.

Az American Cancer Society kiemelte, a passzív dohányzás és a magas légszennyezettség is nagyban hozzájárulhat a tüdőrák kialakulásához, tehát ezek hatására azokat is elérheti a betegség, akik nem cigarettáznak.

Rovatok