Tilinger Attila, akit a legtöbben a Házibuli Attilával műsor arcaként ismernek, egy interjúban fedte fel, nem igazán rajong a mulatós zenéért, és úgy érzi, itt az idő egy időre elköszönni a színpadtól.
A mulatós műfajnak sok képviselője van az országban, egynek számít közülük a Házibuli Attilával című formátum műsorvezetője, Tilinger Attila. A műsornak köszönhetően sokan felkapták rá a fejüket, így több mint húsz éven át az ország különböző pontjaira hívták őt fellépni. Ahogy arról Tilinger a Blikknek beszámolt, a színpadi léttel szemben ugyanakkor sokkal jobban foglalkoztatják őt a háttérmunkálatok és a produceri tevékenység, így nagy elhatározásra jutott.
Mint kifejtette, már jó ideje mozog egyéb területeken is a fellépések mellett, mivel kiadót vezet, előadókat menedzsel, a műsorban rendez, vág, így már inkább üzletember, mintsem előadó. Ahogy kiemelte, annak érdekében pedig, hogy legyen ideje élni, le kell mondania valamiről, hiszen ha nem tenne így, akkor az más munkáinak a rovására menne.
A saját fellépéseimnél sokkal többet ad nekem az alkotás öröme, például ha mások számára írok olyan dalokat, amelyekkel sikereket érnek el. A színpad már nem motivál annyira, mint korábban, így úgy döntöttem, hogy ha valamit el kell engednem, akkor ez fog legkevésbé hiányozni. Hívnak most is, tudom, hogy sok pénzt kereshetnék vele, de ez egyáltalán nem tenne boldoggá
– mondta.
Tilinger mindemellett azt is megosztotta a lappal, annak ellenére, hogy a mulatós műfaj által vált ismertté, egyáltalán nem hallgat ilyet zenét. Mint megemlítette, otthon komolyzenét hallgat, szereti az operát és minden klasszikus szerzeményt, illetve alapvetően a lírai könnyűzenét kedveli. Kiemelve, szerzőként is efféle dalokat alkot.
Életemben alig néhány mulatós dalt írtam, és lehet, hogy furán hangzik, de olyankor megerőltettem magam, hogy a lehető legegyszerűbb zenei megoldásokat alkalmazzam, és közérthetően írjak a mulatásról, az ivászatról, de valójában ez nem az én világom
– tette hozzá.