Index Vakbarát Hírportál

Új arcok tűnnek fel az RTL képernyőjén szilveszterkor

2023. december 30., szombat 11:57

Az RTL közleménye szerint a tévénézők idén ismét két magyar hírességgel találkozhatnak a szilveszteri Híradóban, míg az új évet Bodrogi Gyula köszönti.

Már évtizedes hagyománnyá vált az RTL-en, hogy az év utolsó Híradójában nem a műsor megszokott arcai, azaz Szellő István és Erős Antónia búcsúztatják az óévet, hanem másokat kérnek fel erre a megtisztelő feladatra. Tavaly a Híradóban Rainer-Micsinyei Nóra és Lengyel Tamás köszöntek el a 2022-es évtől, míg a köszöntőt egy kárpátaljai magyar katona, Traski Viktor mondta, akit korábban kitüntetéssel jutalmazott a Magyar Tudományos Akadémia. Az RTL közleménye szerint viszont idén három híresség lesz látható a tévéképernyőn. 

Ahogy megfogalmazták, a rendhagyó szilveszteri Híradóban Litkai Gergely és Kovács András Péter humoristák tűnnek fel, akik álhírekkel szórakoztatják a nézőket. A korábbi évekhez hasonlóan pedig az éjfélkor felcsendülő Himnusz esetében is különleges képsorokkal készülnek. 

2024 első perceiben Budapest lesz a Himnusz központjában, arra utalva, hogy a magyar főváros 2023-ban ünnepelte 150. évét. A Fortepan stábjának és egy különleges, 1900-as évek elején Budapesten készült fotósorozat segítségével látható majd, hogy egy-egy budapesti terület hogyan nézett ki korábban és hogyan néz ki napjainkban

– áll a közleményben.

Mint kiemelték, a Himnuszt követően újévi köszöntőt mond a Nemzet Színésze, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, Prima Primissima közönségdíjas, 2024-ben 90. születésnapját ünneplő Bodrogi Gyula színművész.

Rovatok