Index Vakbarát Hírportál

Mi a közös Szoboszlai Dominikben, Paul McCartney-ban és Jeremy Ironsban?

2023. december 31., vasárnap 08:43

Az idén is jobbnál jobb kvízekkel tehették próbára tudásukat az Index felületén. Csaknem 150 kérdéssort állítottunk össze különböző témákban. Az év utolsó napjára ezekből válogattunk.

Ne lepődjön meg, ha egy-egy kérdés, válasz ismerős az ön számára, az ismétlés már a Bibliában is bevett módszernek számított a tudás mélyítésére. Mózes szerint Isten utasításba adta a népének, hogy ismételgessék a parancsolatait, mert csak ezzel válik biztosítottá annak a tudásanyagnak a fennmaradása, amelyet a Sínai-hegy adott át. (5Mózes 6:6–7).

Nem véletlen lett népszerű a latin mondás sem, amely szerint repetitio est mater studiorum, vagyis, ahogy a köznyelv ismeri: ismétlés a tudás anyja. Persze ez ebben a formában nem teljesen pontos, hiszen a latin kifejezés szó szerint azt jelenti, hogy az ismétlés a tanulás anyja. Ám mivel az egyértelmű, hogy a tudáshoz csakis kitartó tanulással juthat el az ember, a köznyelvben elterjedt kifejezéssel sem érdemes vitatkozni. Nézzük hát a 2023-as év legizgalmasabb, legérdekesebb indexes kvízkérdéseit – ismétlésként!

(Borítókép: Getty Images Hungary)

Rovatok