Index Vakbarát Hírportál

Novák Katalin és Szijjártó Péter is felköszöntötte Gáspár Győzőt születésnapja alkalmából

2024. január 9., kedd 13:33

Egy héttel ezelőtt lett 50 éves Gáspár Győző. A népszerű showmant elmondása szerint nagyon megviselte ez a kerek évszám, valamint kijelentette, családosan elhatározták, ez az év náluk a változásról fog szólni. Gáspár Győzőt még a köztársasági elnök és a külügyminiszter is felköszöntötte.

Gáspár Győző 50 éves lett, ami igazán megviselte a showmant, főként lelkileg. Elmondása szerint most fogta fel, hogy az ember tényleg öregszik, és fontos, hogy változzon. 

Így beszéltük meg a gyerekekkel is, hogy ez az év a változás éve lesz számunkra. Evelin is 30 lesz már az idén, Bea is az 50 felé tart, én pedig már el is múltam

– fogalmazott. 

25 évvel ezelőtt kezdte karrierjét a TV2-nél, amiről a kedd esti Tények+-ban is szó esik majd. Kiemelte, nagyon büszke mindarra, amit ez alatt a fél évszázad alatt elért. Különösképp családjára és életútjára büszke.

Büszke vagyok arra, hogy született két lányom, és olyan feleségem van, aki jóban-rosszban mellettem van

– emelte ki. Hozzátette azt is, hogy nehéz sorból indult, és „a Salgótarján melletti kis faluból egészen idáig eljutni szerinte nem volt kis dolog”.

Én nagyon-nagyon szerettem ezt az 50 évet. Lehet engem szeretni, lehet engem utálni, lehet rólam rossz kommentet írni, de amit akartam, elértem. Sokan, akik nem ismernek, azt hiszik, az vagyok, ami a tévében. Az egy szerep, az egy dolog

– tette hozzá. 

Novák Katalin és Szijjártó Péter levele

Gáspár Győző külföldön ünnepelte ötvenedik születésnapját, így csak hazaérkezése után kapta meg két igen fontos ember születésnapi köszöntését postafiókjában.

Novák Katalin köztársasági elnök és Szijjártó Péter külügyminiszter is levélben köszöntötte fel a showmant. Ahogy azt a politikusoktól megszokhattuk, bársonyborítékban küldték papírra nyomtatott jókívánságaikat.

Rovatok