Molnár Gusztáv 265 napot töltött egy komlói rehabilitációs intézetben, ahol alkoholfüggősége miatt kezelték. Káros szenvedélye következtében tönkrement a házassága, amiért részben magát okolja, ennek hatására döntött úgy, hogy végleg felhagy az ivással. A rehabilitációs intézetet elhagyva jelenleg az a feladat áll előtte, hogy helyrehozza az életét, ám ez nem megy egykönnyen. A színész az utóbbi hetekben több interjút is adott, beszámolva az elvonón töltött idejéről. Ahogy azt a Tények Plusz riportjában kiemelte, tavaly elvesztette saját magát, és minden kapu bezárult előtte. 

Elvesztettem alapvetően az emberi kapcsolataimat, a szakmai renomémat, jövőképemet meg önmagamat

– jelentette ki.

A színész állítása szerint míg korábban az ország alkoholistájának tartotta magát, ma már inkább felépülő függő, stabil józanságról viszont csak öt év után lehet beszélni. Mint mondta, az egyik legfontosabb dolog, amit megtanult, hogy nem kell tudnia, jó színész-e, illetve apa vagy férj, mivel ez majd idővel kialakul.  

Nagyon hálás vagyok, hogy bekerültem abba az intézménybe, ott kaptam egy alapot. Megtanítottak arra, hogy nem kell most még tudnom semmit. Elég tudnom azt, hogy mi az, amit nem akarok, azt meg megtanították, hogy milyen egy felépülő függő

– mondta, hozzátéve:

Az első időszak arról szólt, hogy megpróbáltak valamilyen szinten életben tartani.

Ahogy Molnár megemlítette, amikor megérkezett, megkérdezték tőle, meddig akar maradni, mire ő annyit mondott az ottani segítőknek, hogy 36 éves koráig megvoltak a saját döntései, és ez lett a vége, így ebben az esetben nem neki kéne döntenie. 

Én arra emlékszem, hogy az első hetekben tényleg így a magány, a kétségbeesés, számoljuk a napokat. 153 napig sírtam, a 154. volt az első, amikor nem

– magyarázta, kihangsúlyozva, a józanságban töltött első napok újabb félelmet ébresztettek benne.

Molnár elmondása szerint ugyan azt érezte, fel lehet épülni a függőségből, és meg lehet próbálni meggyógyulni, de nem látta értelmét, mivel úgy gondolta, Magyarországon többet már nem fog színpadon játszani. Hozzátette: „Az alkoholizmus, az egy stigmatizált állapot. Rád van sütve, örökre rajtam marad valamilyen szinten, volt egy ilyen félelmem, tehát nem nagyon volt motivációm.” A komlói intézetet, ahol a színész gyógyult, gyakran nevezik a csodák völgyének, és ugyan az első hónapokban csupa fájdalmat élt át a falai között, fél év után már ő is így látta. Mint kifejtette, az elmúlt időszakban sokan tértek vissza az életébe, még olyanok is, akik korábban lemondtak róla.

Sosem akartam senkit megbántani azzal, ahogy pusztítom magamat. Nyilván a közeli szeretteimnek ezt nagyon rossz volt látni, hogy képtelenek segíteni

– jegyezte meg, megemlítve:

Visszakaptam barátokat, visszakaptam saját magamat. Vannak lehetőségeim, vannak emberek, akiket szerethetek. Valamilyen szinten megtanultam elfogadni azt is, hogy engem szeressenek. Szóval hálás vagyok.