Matthew Perry, a méltán népszerű, Jóbarátok című sorozat sztárja 2023 októberében halt meg. Sokáig nem lehetett tudni biztosan, mi is okozhatta az 54 éves színész halálát, nemrég azonban kiderült, hogy nem kevés ketamin is közrejátszhatott az ügyben.
Matthew Perry halotti dokumentumai a múlt év végén kerültek nyilvánosságra, amikben azt írták, szervezetében opioid buprenorfin is volt, halálát pedig fulladás okozta. Emellett a színész koszorúér-betegséggel is küszködött. Az orvosszakértő a buprenorfin hatását is a halálában szerepet játszó tényezők közé sorolta.
A közelmúltban több jelentés is érkezett arról, hogy Perry nem volt teljesen őszinte józanságát illetően, ugyanis kiderült, hogy jelentős mennyiségben fogyasztott ketamint a halálát megelőző időszakban. Továbbá arra is fény derült, hogy élete utolsó szakaszában roppant izoláltan élt, ami igencsak rányomta a bélyegét mentális egészségére – írja a The Telegraph.
Verbálisan, érzelmileg és fizikailag is bántalmazóvá vált. Nagyon jól játszotta az áldozat szerepét, miközben ő csak bántani tudott
– közölte egy forrás.
Volt menyasszonya, Molly Hurwitz azt vallotta, hogy 2021-ben Perry felé hajított egy kávézóasztalt, miután a lány rájött, valaki másnak vásárolt Valentin-napi ajándékot.
Egy másik forrás hozzátette, hogy Perry nem volt rossz ember, csupán annyira magával ragadta függősége, hogy teljesen elvesztette valódi önmagát.
Állítólag legjobb barátját is bántalmazta, aki a támasza is volt a józanságban. A 37 éves Morgan Mosest még 2022-ben támadta le, miután a férfi számonkérte rajta, hogy ismét szerhez nyúlt. A két férfi igyekezett ápolni a baráti kapcsolatot, azonban Perry agresszivitása eltántorította Mosest a próbálkozástól.
Pánikba esett, mert az a személy, aki mindig mellette volt, elhagyta őt
– fogalmazott egy forrás.
Mint kiderült, Perry arról volt híres, hogy idegesebb pillanataiban gyakorta verte öklét a falba, asztalokat dobált. Miután lehiggadt, mindig bűntudattól őrlődött, és igyekezett elsimítani a dolgokat maga körül.
„Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.”