Index Vakbarát Hírportál

Matthew Perry a világ képébe hazudhatott

2024. január 13., szombat 08:12

A Jóbarátok Chandler Bingje a halála előtt büszkén vállalta, hogy sikerült lemondania káros szenvedélyeiről, azonban egyes források elmondása szerint a színész mindenkit átvert. Azt állítják, Matthew Perry annak érdekében hazudott, hogy minél többen vegyék meg a könyvét.

Matthew Perry 2023. október 28-án a saját otthonában lelte halálát 54 éves korában, és azóta sok találgatás folyt azzal kapcsolatban, mi vezethetett idáig. Az ügyében indított nyomozást a napokban zárták le, amelyben halálának okaként a ketamin akut hatását és a fulladást jelölték meg. A színész szervezetében annyi ketamin volt, mint egy kórházi altatásban lévő betegében. A halottkémek balesetnek minősítették a történteket, és megállapították, hogy a szervezetében opioidszerű buprenorfin volt, aminek hatását a halálában szerepet játszó tényezők közé sorolták. Mint kiderült, Perry ketamininfúziós terápiát kapott, mielőtt meghalt, az utolsó kezelés körülbelül másfél héttel a halála előtt történt. A ketamin azonban nem származhatott ebből az infúziós terápiából, mivel a gyógyszer felezési ideje három-négy óra, vagy annál kevesebb. A ketamin az opioidszerű buprenorfinnal keveredve pedig halálos dózisnak minősült.

A színész 2022-ben megjelent memoárjában egyébként kitért a ketaminra, megemlítve, hogy nem szereti a szert, mivel amikor egy svájci rehabilitációs intézetben kezelték vele, úgy érezte, haldoklik tőle. Sőt, kijelentette, hogy a ketamin nem neki való, mivel a kezelés másnapján rosszul érezte magát a szertől. Perry a halála előtt 19 hónapon át azt vallotta magáról, hogy tiszta. Azonban annak fényében, hogy milyen sokáig táncolt pengeélen a függőségei kapcsán, és hányszor esett vissza, többen is kétségbe vonhatták, hogy valóban képes lehetett-e örökre letenni róluk. Három bennfentes elmondása szerint ugyanis Perry mindenkinek a képébe hazudott, és a leszokás csak egy jól időzített marketingfogás lehetett.

Mindenkit átvert?

Hogy miképp teltek Perry napjai a halála előtt, arról már több információ is napvilágot látott. Egyes értesülések szerint az utolsó hetekben dühös volt, és gonoszan viselkedett, mivel tesztoszteroninjekciókat kapott. Mint kiderült, a korábbiakban is megesett, hogy agresszívan viselkedett. Volt menyasszonya, Molly Hurwitz például arról számolt be, hogy 2021-ben Perry felé hajított egy kávézóasztalt, miután a lány rájött, valaki másnak vásárolt Valentin-napi ajándékot. Állítólag egyik ápolóját és a legjobb barátját is bántalmazta, idegesebb pillanataiban pedig gyakran verte öklét a falba. Ugyan a barátai, köztük például Jennifer Aniston is kitartanak amellett, hogy a színész tiszta volt, mielőtt meghalt, ám a Us Weeklynek három forrás is megerősítette, hogy mindez kamu volt. 

Könyveket akart eladni. Minden kidolgozott és manipulált volt, az igazság nem volt fontos

– mondta az informátor.

Ahogy kifejtette, a színész sokszor balesetezett Aston Martinjával, ezek az esetek pedig olyan időszakban történtek, amikor józannak vallotta magát, de nem volt az. Hozzátette, Perry ugyan csak a saját autóját rongálta meg, így senki nem sérült meg, de akár meg is ölhetett volna valakit. A forrás elmondása szerint a színész emellett egy társkereső alkalmazást használt arra, hogy fiatal nőkkel találkozzon, akik drogot visznek neki.

Már nem szerepelt a nyilvánosság előtt. Így tudta megvezetni az embereket. A szenvedélybetegek okosak, Matthew pedig zseniális volt

– jelentette ki a bennfentes, ám az informátorok füleseit egyelőre semmilyen forrásból nem erősítették meg. 

A drogok rabja

Ahogy arról Matthew Perry korábban a Jóbarátok, szerelmek és az a Rettenet című memoárjában, illetve az azzal kapcsolatban adott interjúk során beszámolt, élete során körülbelül 9 millió dollárt költött arra, hogy leküzdje függőségeit. 14 éves korától kezdve egy üveg bor elfogyasztását követően vált az alkohol rabjává, miután azt tapasztalta, hogy nyugtató hatással van rá.

A fűben feküdtem, és azt éreztem, a mennyországban vagyok. Azt gondoltam, a normális emberek minden bizonnyal így érzik magukat mindig 

– magyarázta Perry, aki tizennyolc éves korától már mindennap ivott. 

A színész 1997-ben gyógyszerfüggő is lett, miután balesetet szenvedett a Bolond szél fúj című film forgatása közben, és fájdalomcsillapítókat kapott. Mint kifejtette, rá kellett jönnie, hogy ha nem szed be 55 Vicodin tablettát, akkor rosszul lesz. Ezáltal viszont egy ördögi mókuskerékbe került, ahonnan nehéz volt kiszállni. Az alkohol mellett gyógyszerekkel és kábítószerrel szintén mérgezte magát. Tizenötször járt elvonón, 65-ször volt detoxikálóban, az Anonim Alkoholisták hatezer gyűlésén járt, és számtalanszor kijátszotta a halált. 2018-ban a túlzott szerhasználat miatt kilyukadt a vastagbele, az orvosok pedig csak két százalék esélyt adtak neki a túlélésre. Opiátokat írtak fel neki a gyógyulás érdekében, ám később újra elvonóra került, mivel túl sok gyógyszert szedett be. 

2020-ban öt percre a klinikai halál állapotába került, akkor épp egy svájci klinikán kezelték a függősége miatt. Az orvosok 1800 milligramm fájdalomcsillapítót és ketamininfúziót adtak neki naponta, azonban egy rutinműtét miatt altatót is kapott, amelyek együttes hatása leállította a szívét. Az újraélesztés közben eltörték nyolc bordáját, és összesen tizennégyszer kellett megműteni. A történtek hatására döntötte el Perry, hogy többek között leszokik a dohányzásról – korábban megesett, hogy napi 60 szál cigarettát szívott el –, illetve leküzdi a függőségeit. 

Rovatok