Napra pontosan 15 évvel ezelőtt történt csoda a Hudsonon, 2009. január 15-én hajtott végre kényszerleszállást a jeges folyón a US Airways 1549-es járata. Az Airbus A320-as típusú utasszállító fedélzetén utazó 155 ember ember közül csodával határos módon senki sem veszítette életét. A balesetet túlélők ennek ellenére komoly traumákkal és emlékekkel élnek együtt azóta is, amelyekről most az évforduló kapcsán beszéltek.
Akkoriban minden hír erről szólt, mára azonban szinte szó sem esik a tizenöt évvel ezelőtt a Hudson folyón történt landolásról. Persze sokan nem hisznek a csodákban, azonban a 2009. január 15-i New York-i repülőgépbaleset során talán tényleg legalább akkora szükség volt a lehetetlen megvalósulására, mint a gépet vezető pilóták hidegvérére és profizmusára.
Ahogyan akkor arról az Index is beszámolt, New Yorkban a Hudson folyón hajtott végre kényszerleszállást a US Airways 1549-es járata. Az Airbus A320-as fedélzetén 155 ember, köztük a két pilóta és a három utaskísérő tartózkodott. A gép a La Guardia repülőtérről szállt fel, és az észak-karolinai Charlotte-ba tartott. Az utasszállító a felszállás után percekkel egy madárrajjal, vadludakkal ütközött, emiatt a gép mindkét hajtóműve felmondta a szolgálatot.
Míg a fő hajtóművek újraindítására tett kísérletek kudarcot vallottak, a gépet irányító kapitány mindössze 22 másodperccel azután, hogy a madarak eltalálták a gépet, hívást kezdeményezett. A pilótafülke rádióhívásáról készült felvételből kiderül, hogy Chesley Sullenberger kapitány a helyzet komolyságához mérten meglehetősen higgadtan jelentette az esetet.
Itt a Cactus 1549, madarakkal ütköztünk. Elveszítettük a tolóerőt mindkét hajtóműben. Visszafordulunk a LaGuardia felé
– hallható a repülésirányító központ által rögzített hangfelvételen a kapitány vészjelzése.
Az irányítók erre meg is akarták adni az engedélyt, de a pilóta közölte, hogy inkább mégis a közelebbi, Teterboro reptérre irányítaná a gépet. Ez volt az utolsó kapcsolatfelvétele a toronnyal. A gép 975 méteres magasságból fordult vissza, majd röviddel ezt követően, mindössze 5 perccel a felszállás után, 15 óra 31 perckor
a pilóta vészleszállást hajtott végre a jeges Hudson folyón, mivel nem érte volna el egyik repülőteret sem a manőver végrehajtásához.
A repülőgép 155 utasát a szárnyakra és a vészcsúszdákra evakuálták, és az éppen a folyón tartózkodó hajók siettek a segítségükre – részben ennek köszönhető, hogy a téli hidegben senki sem vesztette életét, a landolást követően sem.
Az utasok közül sokan meghalhattak vagy hipotermiát szenvedhettek volna, ha a kompok személyzete nem reagál olyan gyorsan
– vélekedtek akkoriban a szakértők.
A vízen tökéletesen landoló gép irányába tizennégy vízi jármű indult el azonnal, amelyek összesen 143 utast mentettek ki. A fennmaradó 12 utast és a gépet utolsókét elhagyó személyzetet az amerikai parti őrség és a New York-i tűzoltók mentették meg – mindössze 24 perccel a felszállást követően.
A gépet Chesley „Sully” Sullenberger kapitány és Jeffrey Skiles első tiszt vezette. A csodával határos tett ellenére is komoly tanúvallomások és kihallgatások sora várt rájuk, mert végül úgy döntöttek, nem próbálják meg a legközelebbi reptérig eljuttatni a gépet, hanem a folyón szállnak le. A történtekből később film is készült, Sullenberger kapitányt pedig az egész világ hősként ünnepelte. A The Times magazin a pilótát Barack Obama mögött második helyre sorolta 2009-ben a top 100 legbefolyásosabb ember listáján.
A gépen utazók ugyan érhető okokból rendkívül hálásak, hogy ilyen szerencsés kimenetele lett annak a délutánnak, ennek ellenére a mai napig nehezen dolgozzák fel a történteket. Az utasokkal most a CNN beszélgetett az évforduló alkalmából.
Elég nagy volt a becsapódás. Gondolom, a térdem a szegycsontomhoz csapódott, mert megrepedt a balesetben. A landolást követően hátranéztem, és láttam, hogy emberek sétálnak a vízen. Azt hittem, hogy meghaltam. Csak később eszméltem fel, és jöttem rá, hogy az emberek a szárnyon állnak, én pedig nem haltam meg. A kapitány kétszer végigment a gép minden során, és ellenőrizte az utasokat. Csak ezt követően hagyta el azt
– idézte fel a landolás utáni pillanatokat az egyik utas, Barry Leonard.
Hozzá hasonlóan utastársa, Vallie Collins sem akarta elhinni az erőteljes becsapódás után, hogy túlélték a kényszerleszállást.
Amikor látszólag megálltunk, felnéztem, és azt gondoltam, nem lehetséges, hogy egy darabban megúsztam, sőt hogy a gép is egy darabban van. A víz viszont csak úgy ömlött befelé. Ez volt a legfélelmetesebb az egészben. Azt mondogattam, hogy: »Uram, kérlek, ne hagyd, hogy megfulladjak«. Annyira hideg volt, sosem éreztem olyat korábban
– mondta.
A szintén a gépen tartózkodó Clay Presley-ben – aki a 15D ülésen ült – a túlélés ellenére is komoly nyomot hagyott az eset, az akkor elszenvedett trauma pedig a mai napig kísérti.
Poszttraumás stresszel és klausztrofóbiával küzdök, és még ma sem tudok bemenni szűk helyekre, hacsak nem tudom, és nem érzem, hogy nagyon-nagyon könnyen ki tudok onnan jutni
– mesélte Presley a lapnak, aki így sem törődött bele a történtekbe, és félelmén felülkerekedve repülni kezdett tanulni, amelyben a legnagyobb motivációt számára Sullenberger kapitány jelentette. Mi ez, ha nem csoda?
(Fotó: Chris McGrath / Getty Images)