Index Vakbarát Hírportál

Tóth Andi: Nem prostituáltként kellene a nőkre tekinteni

2024. január 18., csütörtök 15:21

Tóth Andi, az X-Faktor ötödik szériájának győztese nemrég a Refreshernek nyilatkozott élete talán legnagyobb döntéséről: a fiatal énekesnő 2023 márciusában osztotta meg rajongóival, hogy visszavonul.

El kell engednünk egymás kezét, mert ez toxikus sajnos, Mr. Zene” – fogalmazott a Refresher riporterének Tóth Andi, aki lassan egy éve hozta meg a karrierjét befolyásoló döntést, most pedig kamerák elé állt, hogy beszámoljon az érzéseiről.

Az énekesnő az interjúban több dologra is kitért:

Menekülés a mentsvárból

Tóth Andi tavaly márciusban – egy hosszú Instagram-bejegyzésben – beszélt először arról, hogy búcsút mond a zenei pályának, és abbahagyja az éneklést. Gyermekként a zene volt a mentsvára, ám az elmúlt 10 évben rengeteget változott (nővé érett), és már azt sem tudja magáról, hogy kicsoda valójában.

Ez sem baj igazából, úgy voltam vele, hogy semmi nem baj, amíg zenélek, amíg énekelek. Ez úgy indult, hogy megnyertem egy tehetségkutatót, és elhitette velem a világ, vagy én elhitettem magammal, hogy innentől kezdve jól leszek, biztonságban leszek, már nincs mitől félnem, mert jó kezekben vagyok. Hát, rájöttem, hogy nem 

– fogalmazott akkor a videóban.

Rovatok