Index Vakbarát Hírportál

Őrizetbe vették Arnold Schwarzeneggert Münchenben

2024. január 18., csütörtök 06:10

Még egy olyan szupersztár sem kivétel a reptéri vámellenőrzések alól, mint Arnold Schwarzenegger. Jól mutatja ezt a mostani eset, melyben a színész fennakadt a müncheni vámellenőrzésen.

Arnold Schwarzeneggert azért vették őrizetbe, mert elfelejtett bejelenteni egy órát, melyet jótékonysági célokra akart elárverezni. Az óra átszámítva körülbelül 7 millió forintot ér. 

The Guardian azt írja, hogy a színészt szerda délután tartóztatták fel a vámosok, és csak több ezer eurós adó megfizetése után, három óra elteltével engedték őt tovább, de az órát nem vihette magával. 

Schwarzenegger ellen adóelkerülés gyanújával nyomozás is indult, ugyanis azért, hogy az órát eladhassa az unióban, vámot kell fizetni. A színész felháborítónak találja az esetet. 

A luxusórát csütörtökön az ausztriai Kitzbühel síparadicsomban, Schwarzenegger klímavédelmi kezdeményezésének adománygyűjtő vacsoráján akarták elárverezni. Az órát korábban kifejezetten Schwarzeneggernek tervezték – írta a Bild német lap. 

Rovatok