Index Vakbarát Hírportál

Beperelték a rajongói Madonnát, mert nem kezdte el időben koncertjét

2024. január 19., péntek 07:09

Szerdán nyújtott be keresetet Madonna ellen két New York-i rajongója. Ezt azzal indokolták, hogy az énekesnő túl későn kezdte koncertjét, és mivel másnap korán kellett kelniük, hogy munkába menjenek, nem tudták rendesen kipihenni magukat.

Kétórás csúszással kezdte Barclays Center-i koncertjét Madonna december 13-án, ami két rajongóját olyannyira felháborította, hogy pert indítottak az énekesnő ellen – írja a The Guardian.

Este 20:30-ra hirdették a kezdést, ennek ellenére a 65 éves művész csak 22.30-kor jelent meg a színpadon. Hajnali 1 óra után hagytuk el a koncert helyszínét, amikor már csak ritkásan közlekedik bármilyen tömegközlekedési eszköz. Ez a hatalmas csúszás abban is hátráltatott minket, hogy másnapi kötelezettségeinknek is eleget tegyünk, annyira fáradtak voltunk

– áll a keresetben.

Michael Fellows és Jonathan Hadden felperesek „elfogadhatatlannak és tiszteletlennek” nevezték Madonna viselkedését. 

A késések nem ritkák a koncert világban.

Madonna pedig már nem először találta szembe magát hasonló vádakkal.

2019-ben egy floridai rajongó azzal érvelt, hogy a Madame X turnéjáról való késés szerződésszegés volt; és 2020-ban ismét beperelték, ezt szintén New York-i koncertlátogató indítványozta. Később mindkét pert önként elutasították.

Madonna jelenlegi Celebration turnéját tavaly júliusról ütemezték át, miután az énekesnő bakteriális fertőzés miatt kórházba került. A turné áprilisi utolsó mexikói állomásáig tart.

A jelenlegi perrel kapcsolatban megkeresték az énekesnőt és csapatát, de még nem nyilatkoztak.

Rovatok