Index Vakbarát Hírportál

Fenyő-gyilkosság: Portik Tamás ismét meghúzta a váratlant, kirúgta az ügyvédjét

2024. január 24., szerda 13:22

Nyolcadjára is védőt váltott a magyar alvilág egykori fenegyereke, Portik Tamás. Az utolsó pillanatban vált meg a kirendelt védőjétől, majd újból meghatalmazta azt az ügyvédet, aki hónapokon át dolgozott korábban a védőbeszédén.

Ismételten megvált egy védőjétől Portik Tamás, egy héttel azelőtt, hogy az ügyben folytatódna a tárgyalás. Ismert, hogy a Fenyő-gyilkosság ügyében a bíró már tavaly novemberben határozatot hirdetett volna első fokon, ám Portik Tamás még a védői perbeszéd előtt kirúgta az ügyvédjét. A novemberi ülésen Póta Péter bíró ismertette, hogy Portik ismét Szikinger Istvánt kérte fel a védelmére, majd őt is kirúgta. Az egykori alvilági vezér fia egy szegedi jogászt kért volna fel a feladatra, de ő nem vállalta a munkát, így került kirendeléssel Danicz Linda Portik mellé.

Az ügyvédnő minimum három hónapnyi felkészülést kért a tanácselnöktől, erre való tekintettel a bíró január végére tűzte ki az újabb határnapot. A Mandiner információi szerint Portik Tamás megint kirúgta a védelmét ellátó ügyvédet, helyére visszavette az ősszel menesztett Vincze Tamást. 

A lap emlékeztet rá, hogy hiába próbálna meg ezzel időhúzásra játszani a gyilkossági ügy vádlottja, meghatalmazott ügyvéd esetében nem lehet már hivatkozni felkészületlenségre. A tárgyalás várhatóan a jövő héten folytatódik, és még idén ítélet is születhet az évtizedekkel korábban történt emberölés ügyében. 

Mint ismert, a vád szerint Gyárfás Tamás először Tasnádi Péternek fizetett azért, hogy végezzen Fenyő Jánossal, ám ő nem teljesítette a megbízást. A védő rámutatott arra, hogy az alvilági körökben jól ismert Tasnádi korábbi vallomásában említette, ha Gyárfás Tamásra vall, akkor hamarabb szabadulhat a börtönből. A Tasnádit ismerő tanúk az információjukat Tasnádi Pétertől szerezték, aki – egyikük szerint – többet is elhitetett magáról, mint amennyit valójában tett.

Az ügyészség a vádbeszéd elhangzása után kérte, hogy a Fővárosi Törvényszék mondja ki bűnösnek Gyárfás Tamást az elkövetéskor hatályos 1978-as törvény szerint, amely alapján az egykori vállalkozó bűnös felbujtás, előre kitervelten elkövetett emberölés bűncselekmény elkövetésében.

GYÁRFÁS TAMÁSRA HATÁROZOTT IDEJŰ, LETÖLTENDŐ FEGYHÁZBÜNTETÉST KÉRT, A BÜNTETÉS LETÖLTÉSÉNEK NÉGYÖTÖDE UTÁN SZABADULHATNA FELTÉTELESEN.

Portik Tamás esetében is az 1978-as törvény alapján kéri az ügyészség, hogy a bíróság mondja ki bűnösnek felbujtóként, előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember ellen elkövetett emberölés miatt. Portik esetében perújítás van érvényben, és bár kiemelten a Fenyő-gyilkosságról volt szó, de ehhez hozzávették az Aranykéz utcai robbantást is, ahol Portik szintén felbujtó lehetett. Őt életfogytig tartó börtönre ítélné az ügyész, ahonnan legkorábban harminc év múlva szabadulhatna.

Gyárfás Tamás védője, Zamecsnik Péter napokon keresztül, több mint négyszáz oldalas perbeszéddel érvelt ügyfele ártatlansága mellett, így most Portik ügyvédjén a sor.

Huszonöt éve rejtély a Fenyő-ügy

A 2019-ben indult perben a Nap TV egykori producere ellen az a vád, hogy előbb Tasnádi Pétert bízta meg üzleti riválisa, Fenyő János megöletésével, majd mivel ő ezt nem hajtotta végre, Portik Tamáshoz fordult, aki a szlovák bérgyilkosnak, Jozef Rohácnak adta ki a feladatot. A vádlottak mindent tagadnak.

A bíróság a Farkasréti temetőben megtalált, Gyárfás és Portik között lezajlott, Portik által titokban rögzített beszélgetések 512 percnyi hangfelvételeit nyelvész szakértők segítségével vizsgálta. Korábban a bíróságon azt a két férfit kérdezhette a bíróság és a vádlottak, akik a hangfelvételekkel megkeresték Gyárfás Tamást. Egyikük, D. István Portik Tamás régi ismerőse volt, aki a 2000-es évek elején többször is találkozott a vádlott élettársával.

A nő egyszer csak beállított hozzá egy zsák gyerekruhával, és közölte vele, hogy ezek nagyon fontosak. Csak évekkel később, amikor a zsák már Kölnbe került egy költözés miatt, nézte meg egy barátjával, hogy mik is ezek a ruhák. Akkor találták meg a textíliákba belevarrt hanghordozókat.

Először nem merték áthozni a határon, így a bécsi pályaudvar egyik csomagmegőrzőjében rejtették el. Onnan került el a későbbiekben a Farkasréti temetőbe, majd a rendőrséghez. Még mielőtt a hatóságokhoz kerülhetett volna az anyag, a két tanú kézzel leírt néhány idézetet, és diktafonra is felvett pár mondatot a felvételről. Ezekkel még 2017-ben valaki megzsarolta Gyárfás Tamást.

Rovatok