Index Vakbarát Hírportál

Tóth Gabi meggyógyult

2024. január 24., szerda 08:32

A nemrég elvált énekesnő azt mondta, hogy az utóbbi években többször is pánikrohamai voltak, de tavaly nyár óta semmi baja nincs.

Tóth Gabi a Hot! magazinnak egyrészt arról beszélt, hogy tizenkét évvel ezelőtt volt egy traumatikus síbalesete, amelynek következtében azóta nem húzott sílécet.

„Pályabejáráson csúsztunk éppen, amikor összeütköztem egy zászlóval babráló munkással, akinek nem kellett volna ott lennie. Nem csatolt le a lécem, és megállíthatatlanul csúsztam tovább, sok sérülést szerezve. Kórházba is kerültem akkor. Nem túlzás azt állítani, hogy halálfélelmem volt” – idézte fel, miközben arra is kitért, hogy nemrég sikerült leküzdenie a síeléssel szembeni félelmét, amikor az idei év elején új szerelmével, Papp Máté Bencével Ausztriába utaztak.

Az énekesnő azt mondta, hogy párja tudta rábeszélni arra, hogy ismét lecsússzon. „Nem volt könnyű, de szerencsére olyan férfi van mellettem, aki biztonságot sugároz, akiben maximálisan megbízhatom. Ő mondta, hogy segít mindenben, hogy felvegyem a kesztyűt az emlékekkel. És jól is tettem, hogy elutaztunk.

A felvonón felfelé menet rettegtem, nagyon féltem, de úgy voltam vele, hogy nincs más választásom, le kell csúsznom

– mondta Tóth Gabi, hozzátéve, az első órák után feloldódtak a gátlásai, és annyira jól érezték magukat, hogy már azt tervezik, jövőre is visszatérnek kislányával együtt az obertauerni síparadicsomba.

A pánikrohamai is elmúltak 

Ezután tért ki arra, hogy az utóbbi időben több egészségügyi problémától is megszabadult.

„Tavaly januártól nagyon sokszor volt pánikrohamom. Erről szívesen beszélek, mert sokan járnak hasonló cipőben. Előfordult, hogy egy héten többször is orvoshoz kellett fordulnom a tipikus tünetekkel, mint például a megemelkedett pulzus, azaz a szapora szívverés.

Ám nyár eleje óta egyetlen alkalommal sem pánikoltam. Máté mellett teljesen elmúltak a pánikrohamaim, az elmúlt fél évben ez is megváltozott

– fogalmazott az énekesnő, akinek tavaly nyáron ért véget a kapcsolata volt férjével, Krausz Gáborral.

Rovatok