Index Vakbarát Hírportál

Antifa támadások: hárman bíróság elé állnak, tizennégyen szökésben

2024. január 27., szombat 12:37

Hétfőn reggel veszi kezdetét az antifa támadások tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken. A mérleg jelen állása szerint három szélsőségest fogtak el a magyar rendőrök, tizennégy személyt még mindig keresnek a hatóságok, egyikükre több millió forintos vérdíjat tűztek ki a német rendőrök.

Tavaly februárban horrorisztikus támadássorozat vette kezdetét Budapest utcáin. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal, illetve más eszközökkel ütni kezdték őket. A támadás mindössze egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak a helyszínről. A három sértett közül ketten is súlyos, töréses sérülést szenvedtek.

A következő atrocitás másnap, február 10-én történt, akkor Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. Ugyanezen a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak.

A nyomozás kiderítette, hogy a támadók mindegyik sértettet hosszan követték, volt, akivel tömegközlekedéssel, több átszállással is együtt utaztak. 

A német Bild korábbi beszámolója szerint a támadás hátterében az állhat, hogy azon a hétvégén több ezer neonáci gyűlt össze a „becsület napjára” Budapesten, ezért vadásztak általuk neonácinak vélt emberekre.

Kiugrott az ablakon

A nyomozást ősszel lezárta a rendőrség, és a két német, valamint egy olasz állampolgárral szemben már vádat is emelt az ügyészség. A Fővárosi Főügyészség a vádlottak közül az olasz nőt bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, a német férfit és a szintén német állampolgárságú nőt pedig bűnszervezetben részvétel bűntettével vádolja, és velük szemben fegyházbüntetés kiszabását, valamint Magyarország területéről történő kiutasítást indítványoz.

További 14 emberrel kapcsolatban viszont nemzetközi elfogatóparancs kiadását indítványozták, közöttük német, olasz, albán és szír állampolgárok is vannak.

A lapinformációk szerint egyiküket, Simeon Truxot Berlinben fogták el az ünnepek előtt, ám az akció nem ment gond nélkül. A fiatal éppen a huszonharmadik születésnapjára készült, amikor megneszelte a hotelbe érkező rendőröket, és a helyzet megoldásaként inkább kiugrott a szobája ablakából. A jénai férfi nem úszta meg sérülések nélkül, és így is a rendőrök keze közé került. Trux körözése a magyar rendőrség honlapján viszont továbbra is kint van, eszerint még nem adták át a hazai hatóságoknak.

Eközben a Hammer Gang fejét, Johann Guntermannt, aki a gyanú szerint szintén részt vett a budapesti támadásokban, továbbra is nagy erőkkel keresik a német rendőrök is. Guntermann-nak gyilkossági kísérlet miatt kellene felelnie, a huszonkilenc éves férfi azonban teljesen felszívódott. A „gyűlölöm a zsarukat” szöveggel kivarrt férfiért cserébe már 10 ezer eurós, azaz majdnem 4 millió forintos jutalmat ajánl fel a szász rendőrség.

Kérdés, hogy hétfőn az előkészítő ülésen beismerik-e a bűncselekmények elkövetését a vádlottak. Amennyiben igen, és elfogadják az ügyészség ajánlatát, úgy az ő esetükben nem folytatódnak a tárgyalások. A fordulat azonban meglepő lenne, mivel eddig megtagadták a vallomástételt. Az egyik támadóra az ügyészség a Magyar Hang információi alapján 11 év fegyházat kért a testi sértés elkövetése miatt.

Rovatok