Index Vakbarát Hírportál

Wossala Rozinát börtönbe zárták egy parkolási ügy miatt

2024. január 29., hétfő 17:56

Cseles módszerrel csaptak le a rendőrök Wossala Rozinára, akit egy parkolási bírság ügyében zártak börtönbe. Az étterem-tulajdonos elmondta, végül édesanyja húzta ki a csávából.

Wossala Rozina a Balázsék című rádióműsorban árulta el, hogy korábban megjárta a börtönt – vette észre a Story.

Engem egyszer lecsuktak!

– árulta el a vendéglátós-író-műsorvezető.

A Rádió 1 adásának vendég-műsorvezetője kifejtette, hogy egyszer kapott egy több mint kétszázezer forintos parkolási bírságot, azonban nem foglalkozott vele, mert – tévesen – azt hitte, hogy majd elévül. 

Wossala Rozinát elmondása szerint egyik nap azonban egy ismeretlen számról felhívta valaki, hogy egy csekket szeretne neki átadni, viszont nem találta őt otthon. A vendéglátós megbeszélte a hívóval a találkozót, azonban kellemetlen meglepetésben volt része. Egy rendőr várt rá, aki a rendőrőrsre szállította őt.

Előkapta az igazolványát, odasétált, és azt mondta, hogy »Akkor most tessék velem fáradni«, jó, hogy nem bilincselt meg

– tette hozzá az étterem-tulajdonos. Mint mondta, végül édesanyja mentette ki a börtönből. Wossala Rozina nevetve hozzátette, Kánya Kata színésznő megváratta őt az óvadékkal.

Bent hagyott, nem rohant. Azt mondta, hogy »Na akkor, kislányom, ezt gondold át!«, és akkor délutánra kiszabadultam

– tette hozzá Wossala Rozina.

Rovatok