Ha azt halljuk, cukiság, a legtöbb esetben kisbabák vagy ártatlan állatkölykök jutnak az eszünkbe, ami nem csupán a szocializációnk miatt alakult így. Az agyunk ugyanis teljesen máshogy reagál ezekre a dolgokra, ezt a különleges reakciót pedig hamar az üzleti élet is felismerte. De mégis mire és hogyan reagálunk, amikor valamit aranyosnak tartunk, és hogyan csinál ebből valaki pénzt?
Hiába rajong a legtöbb ember más és más dolgokért, egy farkát csóváló kiskutya vagy egy bájosan nevető kisbaba látványától általában mindannyiunk szíve megolvad. Persze az agyunk működésétől, és a neveltetésünktől is nagyban függhet, hogy mit tartunk annak, és mit nem, azonban vannak olyan jellemzők, amelyek jó eséllyel mindannyiunkat elvarázsolnak.
De hogyan reagál az agyunk arra, ha valami cukiságot látunk?
A kutatók a cukiságra vonatkozó vizsgálataik során sokáig úgy vélték, hogy annak megítélése, hogy kit tartunk annak, és kit nem, csupán a minket érő vizuális ingernek köszönhető. Azonban az Oxfordi Egyetem kutatói rávilágítottak arra, hogy ennél jóval többről van szó, amikor meglátunk egy apró, békésen alvó kismacskát, vagy meghalljuk a gyermekünk szuszogását. Szerintük ugyanis, amikor ilyet látunk, az az összes érzékszervünkre hat, bevonja, és erőteljesen felkelti a figyelmünket, azaz gyors agyi aktivitást vált ki. Valójában
a cukiság lehet az egyik legerősebb külső erő, amely alakítja viselkedésünket – aminek pozitív vonzata az lehet, hogy együttérzőbbé tehet bennünket.
A csecsemők ráadásul előnnyel is indulnak emiatt a szemünkben, azaz a legtöbb esetben, amint meglátjuk őket, a sor elejére ugranak az agyunk feldolgozási rangsorában. Előrébb vannak minden másnál, ami az elménkben zajlik, éppen ezért nehéz figyelmen kívül hagyni őket. Pedig már azelőtt felkeltik a figyelmünket, hogy időnk lenne felismerni azt, hogy csecsemők. Ennek kulcsa pedig az, hogy cukik és aranyosak.
A babák persze szintén nem csak a kinézetükkel ostromolják a szívünket, a nagy szemek, a pufók arc és a gombszerű orrok mellett a csintalan nevetésük és magával ragadó, illatuk is ámulatba ejti az embert. Ezek a tulajdonságok pedig együttesen olyan kulcsfontosságú mechanizmusként működnek, amely lehetővé teszi a babák számára, hogy minden érzékszervünkön keresztül vonzzanak bennünket.
A csecsemőknek állandó odafigyelésre és törődésre van szükségük a túléléshez, és a cukiság az egyik fő módja annak, hogy ezt elérjék.
A kutatások ráadásul kimutatták, hogy jellemzően elolvadunk akkor is, ha állatkölyköket látunk. Bizonyos kutyafajtákat például úgy tenyésztettek ki, hogy hasonló tulajdonságokkal rendelkezzenek, mint a csecsemők, hogy a nagy szemeikkel és kidudorodó koponyájukkal elvarázsolják az embert. Így akár akarjuk, akár nem, egyfajta vonzalmat érezhetünk irántuk, ahogyan az olyan csecsemőszerű tulajdonságokkal rendelkező élettelen tárgyak iránt is, mint például a játékbabák, a plüssmackók vagy éppen a színes, apró termékek.
A cukiság amellett, hogy a szívünket melengeti, elősegítheti az összetett társas kapcsolatokat azáltal, hogy aktiválja az érzelmekkel és örömmel kapcsolatos agyi hálózatokat, ráadásul empátiát és együttérzést vált ki belőlünk. Ha egy aranyos dologgal találkozunk, az gyors aktivitást indít el az agyunk olyan területén, mint például az orbitofrontális kéreg, amely az érzelmekhez és az élvezethez kapcsolódik – így gyakran elfogult módon kelti fel a figyelmünket.
Képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy felnőtteknél az orbitofrontális kéreg nagyon gyorsan – egyheted másodperc alatt – aktívvá válik, amint meglátjuk a babák arcát. Az orbitofrontális kéreg részt vesz az érzelmeink és örömeink összehangolásában, amely megmagyarázza azt, hogy a babák ilyen gyorsan és ilyen mértékben sajátítják ki figyelmünket.
Azonban a cukiság olyan reakciót is beindít, amely ennél sokkal lassabb. A kezdeti gyors figyelem lassabb, tartósabb feldolgozást vált ki az agyi hálózatokban. Ez a fajta agyi tevékenység a gondozásban és a kötődésben részt vevő, összetett viselkedésekhez kapcsolódik, amelyek egyaránt a szülői nevelés jellemzői. A baba gondozása olyan készségeket igényel, amelyek elsajátítása és tökéletesítése időbe telik, és a szakértelem e lassú megszerzése megváltoztatja a gondozó agyát is. Ez a fajta megfontolt viselkedés azonban már nem redukálható le a cukiságra adott gyors, ösztönös reakcióra.
Az aranyos dolgokért való rajongásunkat hamar felismerték a különböző iparágak is, így ma már a legtöbb ilyen vállalat pontosan ezzel igyekszik magához vonzani a vásárlókat. Erre pedig remek módszer a kismacskák bevetése. Mindez nem is véletlen, hiszen amikor Tim Berners-Lee-t, a világháló feltalálóját arra kérték, hogy nevezzen meg egy olyan dolgot, amire használják ma az internetet, egyetlen szóval válaszolt:
cicák.
Annak ellenére, hogy elmondása szerint az internet atyja nem számított rá, a macskás tartalmak jelentős részt haraptak ki az internet és a közösségi oldalak forgalmából. Egy 2015-ös felmérés megállapította, hogy az interneten megjelent tartalmak körülbelül 15 százaléka macskákhoz köthető. A rendszeresen netező, körülbelül 4,66 milliárd ember közül ráadásul 699 millióan keresnek minden hónapban rá a macska kifejezésre, vagy az ilyen tartalmakra.
A cukiság kiárusításában először az 1950-es években látták meg a cégek a lehetőséget, ugyanis ekkorra egyre több nő került be a munkaerőpiacra. ezzel párhuzamosan egyre több pénzük lett, amit valamire el is kellett költeniük. Ekkor jöttek rá, hogy nők anyai ösztöneit kihasználva apró, mintás, puha termékeket lehet piacra dobni, amelyre hatalmas kereslet lesz, hiszen ki tudna ellenállni egy cuki terítőnek vagy egy apró, mintás díszdoboznak.
A 20. század közepétől létező üzletpolitika ellenére a globálissá vált jelenség esetében fontos megemlíteni a japán szálat is, a kawaii ugyanis – ami japánul cukiságot jelent – szerves része az eköré épült kultúrának, sőt már jóval az amerikaiak előtt megpróbálták felfuttatni azt. A modern kawaii kultúra 1914-ben született, amikor Yumeji Takehisa művész és illusztrátor üzletet nyitott Tokió belvárosában, ahol olyan nyugati motívumokkal – például kastélyokkal – díszített kiegészítőket és írószereket kezdett árulni, amelyek az iskoláslányok tetszését is elnyerte.
Ezt az imázst a II. világháború éveit követően is sikerült újjáépítenie a romokban heverő országban. Erre az imázsra erősített rá a kawaii nagyágyúja, az azóta is a cukiság nagykövetének tartott Hello Kitty megjelenése, amelynek globális sikerét talán senkinek sem kell különösebben bizonygatni.
A népszerű macska az 1970-es években, Japán első olajválsága utáni viharos időkben született azzal a célzattal, hogy segítsen új termékek értékesítésében. Ez pedig túlontúl jól is ment neki, ugyanis azóta tényleg szinte mindenen feltűnt az ikonikus figura – a tornacipőktől kezdve a papírtörlőkön és a pálcikákon át egészen a repülőgépig és szendvicssütőkig. Elemzők becslése szerint a cukiság tökéletesen be is vált, 2015-ben a Hello Kitty tette ki a Sanrio anyavállalat 142 millió dolláros éves működési nyereségének nagyjából 75 százalékát, és ez hozta a cég éves 600 millió dolláros bevételének nagy részét is. Ehhez mérten annyira gondosan védik mára már ikonikusnak számító köszönős macska vonásait, hogy amikor szájat akartak adni a karakternek, az akkora felháborodást váltott ki, hogy végül elvetették az ötletet.
(Borítókép: Retales Botijero / Getty Images)