Index Vakbarát Hírportál

Mit kell ahhoz elkövetni, hogy valaki 141 ezer év börtönt kapjon?

2024. február 19., hétfő 12:30

Hiába embertelenül kegyetlen egy bűncselekmény, mégis nehezen érthető, hogyan és főképp miért ítélnek valakit akár több életfogytig tartó büntetésre, és zárnának akár több százezer évre rácsok mögé. De kik azok, akik az eddigi legsúlyosabb büntetéseket kapták, és mit követtek el?

Ugyan Magyarországon és a hozzánk közel álló kultúrákban teljesen elképzelhetetlen, hogy valakit a tényleges életfogytig tartó büntetésnél még hosszabb, már-már felfoghatatlanul hosszú időre elítéljenek, ez azonban a világ egyes pontjain teljesen természetes dolognak hangzik.

Mindez a bűncselekmények függvényében persze korántsem egy vidám és könnyed téma, azonban a világ leghosszabb ítéleteit elnézve nehéz megállni azt, hogy ne gondoljuk teljesen abszurdnak azokat. 

Közel járt a rekorddöntéshez, végül mégis enyhe büntetéssel megúszta az a postás, akit a városi legendák szerint az ügyész 

384 912 év szabadságvesztésre akart ítélni.

1972 márciusában a 22 éves Palma de Mallorca-i postás, Gabriel March Grandos ugyanis nem vitt ki 42 768 levelet – azaz minden egyes levélért 9 év járt volna neki az ügyész tervei szerint. Az ijedség végül nagyobb volt, mint a baj, a több mint negyedmillió év helyett végül „csak” 14 év 2 hónapos büntetést szabtak ki rá.

Hiába úszta meg azonban az elképesztő esetet, a jelenlegi rekorder meglehetősen közel került a postás ügyében eljáró ügyész által javasolt büntetéshez. De melyek a világ leghosszabb börtönbüntetései, hol és milyen bűncselekményekért ítéltek valakit több ezer vagy akár százezer évig tartó börtönre? 

Egy üzletasszony tartja a rekordot

Elsőre minden bizonnyal a legtöbben arra gondolnánk, ha rendkívül hosszú és kíméletlen ítéletről van szó, akkor egy különösen erőszakos vagy gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekményről lehet szó, a jelen összevetés Guinness-rekordere azonban fizikailag nem ártott senkinek. A csúcstartó thai cégvezető, Chamoy Thipyaso ugyanis tiltott piramisjáték-szervezés miatt került szembe a hatóságokkal.

Az 1960-as évek végén Chamoy Mae Chamoy Fund néven alapítványt hozott létre, amelyet úgy alakított ki, hogy az egy magas hozamú olajbiznisznek tűnjön. Mindez – mint később kiderült – egyedül számára volt azonban nyereséges, ugyanis a beszervezett 16 ezer thai állampolgár közül senki sem látott egy fillért sem az üzletekből. A becslések szerint a nő összesen 200-300 millió dollárt csalt ki – állítólag még a thai királyi család tagjait is átverte –, az összeg és az érintettek számát figyelembe véve pedig a bíróságon sem aprózták el a büntetést. 1989. július 27-én Chamoyt és hét bűntársát elítélték csalásért, a nő

összesen 141 078 évnyi börtönbüntetést kapott.

Hiába azonban a rekord, az elítéltnek ennek csak töredékét kellett a hűvösön töltenie, ugyanis a thaiföldi törvények akkoriban kimondták, hogy a csalásért kiszabható maximális büntetés 20 év. Büntetését ráadásul tovább csökkentették, kétszer is, így mindössze összesen nyolc év rácsok mögött töltött idő után szabadult. 

Az oklahomai robbantó társa még mindig ül

Rövidebb büntetést kapott, mégis sokkal súlyosabb bűncselekményért került börtönbe Terry Nichols, az oklahomai robbantó, Timothy McVeigh segítője. A merényletet elkövető férfi az addigi legsúlyosabb, Amerikán belül történt terrortámadással akart véget vetni annak, hogy szerinte a kormány egyre súlyosabban korlátozta az emberek vallásgyakorlását és fegyvertartását, így a szabadságukat. 

1995. április 19-én, helyi idő szerint reggel 9 órakor hatalmas robbanás rázta meg az Oklahoma City belvárosában álló Alfred P. Murrah szövetségi épület környékét. A villámgyorsan a helyszínre érkező tévés helikopterek óriási pusztítás nyomait látták, az épület fele-harmada lényegében megsemmisült a detonációban, ami

168 ember, köztük 19 óvodáskorú gyerek életét követelte, és több mint 680 embert megsebesített.

A robbantást egy korábbi katona, a fehér felsőbbrendűségben hívő Timothy McVeigh tervelte ki, ám azt egyedül nem tudta végrehajtani, ezért két, a seregben megismert, a kormányellenes nézetein osztozó társához, Terry Nicholshoz és Michael Fortierhez fordult. Utóbbi végül a robbantás előtt kiszállt a buliból, Nicholsszal azonban véghez vitték az ördögi tervet.

A páros nem véletlenül választotta azt az épületet célpontjául: több szövetségi hivatal irodái is ott voltak, így a Társadalombiztosítási Hivatal, a lakásügyi és városfejlesztési iroda, a titkosszolgálat, a veteránügyi hivatal, az Alkohol- és Dohánytermékek, illetve Lőfegyverek Forgalmával Foglalkozó Iroda (ATF) és a Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) is. Az épületben mintegy 550 kormányhivatalnok és szövetségi alkalmazott dolgozott, de itt működött egy óvodáskorú gyerekek felügyeletével foglalkozó napközi is.

Ehhez mérten viszont a bírák sem aprózták el a büntetések mértékét. A robbantást végrehajtó McVeigh tárgyalása közel két évvel az eset után, 1997. április 24-én kezdődött – a férfit végül halálra ítélték, 2001. június 11-én egy indianai börtönben végezték ki méreginjekcióval. A kivégzést több mint 200-an, a túlélők és az áldozatok rokonai követték élőben. A segédkező Nichols azonban nem menekülhetett a halálba a hosszú évekig tartó vezekléstől,

161 rendbeli életfogytiglanit kapott, büntetését jelenleg is tölti. 

A tervet időközben otthagyó Michael Fortier a terhelő vallomásának és a robbantásban való kisebb szerepének köszönhetően enyhébb büntetést kapott, 12 évre küldték börtönbe, de 2006-ban, 10,5 év után szabadon engedték, majd a tanúvédelmi program keretében új személyazonosságot kapott.

A denveri mozis mészárosnak sincs annyi élete, mint amennyit ülnie kéne

A legkevésbé sem előkelő, képzeletbeli dobogó harmadik fokára a denveri tömeggyilkos fért fel. 12 évvel ezelőtt, 2012. július 20-án A sötét lovag: Felemelkedés című film éjféli előadásán, a Colorado állambeli Aurora egyik multiplex mozijában egy James Holmes nevű férfi a moziterembe belépve tüzet nyitott a nézőkre – 12 embert megölt, hetvenet pedig megsebesített. Az áldozatok legfiatalabbika egy 6 éves kislány, a legidősebbike pedig egy 51 éves férfi volt. A halottak közül hárman a feleségüket vagy a barátnőjüket oltalmazva vesztették életüket. 

A mozitermek biztonsági előírásairól, pontosabban azok hiányáról és az esetleges szigorításról ezt követően kezdődött el az országban egy olyan párbeszéd, amelynek következtében ma már sokkal macerásabb, de egyben biztonságosabb is moziba menni az USA-ban. 

Már csak annak köszönhetően is, hogy az ámokfutó jelentős időre a rácsok mögé került. A bíróság minden egyes áldozatáért életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki – így összesen 12 életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Nem úszta meg azonban ennyivel az eset elkövetésekor mindössze 24 éves férfi. Mivel Holmes lakásán élesített, robbanó huzalcsapdákat, robbanótesteket és csaknem 40 liter benzint találtak,

további 3318 év szabadságvesztésre ítélték.

Az ügyben eljáró Dan Oates aurorai rendőrfőnök elmondta, hogy Holmes több hónapig készült a merényletre, amelyhez az interneten rendelte meg a fegyvereket. Az elkövető otthonában több Batman-relikviát is találtak. A gyanúsított a haját vörösre festette, és az képzelte magáról, hogy ő Joker, a Batman-képregények és filmek gonosz figurája. Pedig mint azt tette is jól mutatja, ő annál sokkal rosszabb…

(Borítókép: Giles Clark / Getty Images Hungary)

Rovatok