Index Vakbarát Hírportál

Tóth Gabi attól fél, felrobbantanák, ha elmondaná, kik állnak az ellene irányuló „összehangolt karaktermészárlás” mögött

2024. február 26., hétfő 15:45

Az énekesnő a Mutasd Magad! című műsor vendége volt, amelynek hétfőn közzétett második részében elárulta, miért támadják őt „politikai megrendelésre különböző avatárok és trollok”, továbbá arról is beszélt, hogyan érinti, hogy Puzsér Róbert sokszor illeti kritikával, és miként próbálta rendezni a viszonyát a kritikussal.

Tóth Gabi a Mutasd Magad! című műsor vendégeként arról vallott, hogy szerinte összehangolt politikai karaktermészárlás zajlik ellene, és fizetett trollokat küldtek az oldalaira, amikkel ő már nem is bírt el, moderátorokat kellett fogadnia. De azt is elárulta, hogyan próbálta rendezni a viszonyát Puzsér Róberttel. 

Tóth Gabi elmondta, hogy az olyan, a nevével összeforrt jelzőket, mint a „Matyólotyó” vagy „a Kárpátok Madonnája”, szándékosan szórják szét az éterben és „stigmatizálják az emberek agyába”, így külön csoport dolgozott azon, hogy az énekesnő oldalairól eltüntessék a kommentjeiket. Tóth Gabi elmondása alapján, nagyjából 2–3 ezer ilyen avatár működött ellene. Azt is elmondta, hogy csapatával kinyomozták, pontosan hova is vannak bekötve ezek az emberek, de ha elárulná, „nagy bajba kerülne, talán fel is robbantanák őt”. 

Az előadó szerint Nagy Feróval is ugyanezt csinálják, „széthiteltelenítik”, csakhogy a Beatrice frontembere „lesz*rja” azok után, amit már a rendszerváltás előtt át kellett élnie. 

Az énekesnő megfejtette, szerinte miért fontos őt politikailag támadni: mivel csaknem kétmillió embert ér el az oldalaival a közösségi médiában, és köztudottan a jobboldali értékeket képviseli és vallja – és gyerekét is egy ilyen politikai világban tudja nagyobb biztonságban – az ellenoldal ezért próbálja hitelteleníteni. 

Ha megnézzük, mennyi emberhez jutok el, mennyi emberre vannak hatással a posztjaim, akkor már megértjük, hogy miért akarnak engem hitelteleníteni 

– mondta, hozzátéve, hogy ahol csak tudja, ezt el fogja mondani.

„Puzsér túl komolyan vesz”

Tóth Gabi megemlítette azt is, hogy könyvet szeretne írni, már „gyűjti a történeteit”, jegyzetel, mert e gy-két éven belül szeretné kiadni.  Hiszen annak ellenére, hogy mindössze 36 éves, 16 éves kora óta benne van a show-bizniszben, és sok minden történt vele. 

A műsorban szóba került Puzsér Róbert is, aki gyakran illeti kritikával Tóth Gabit. Az énekesnő szerint a kritikus csak egy szerepet játszik. 

Túl komolyan vesz engem a Puzsér, az a baja. Bennem nincs ennyi

– reagált Tóth Gabi, majd hozzátette, Puzsér többet foglalkozik vele, mint ő saját magával.

Az énekesnő elmondása szerint már SMS-t is küldött Puzsér Róbertnek, amelyben arra kérte, hogy látogassa meg egy koncertjét, és beszéljenek. Korábban telefonon is értekeztek erről és akkor még Puzsérban is volt nyitottság a találkozóra, de azóta elült a dolog. 

Arról, hogy Tóth Gabi miről beszélt a műsor első részében, ebben a cikkünkben írtuk. 

Rovatok