Index Vakbarát Hírportál

Gianni Annoni: Nem zavar, ha a gyermekeim inkább magyarnak érzik magukat, mint olasznak

2024. február 27., kedd 18:35

Gianni Annoni műsorvezető, szakács, gasztoszakértő a televíziós pályafutásáról, Magyarországról és az olasz belpolitikáról is beszélt a Mandinernek adott interjújában.

„Nekem semmi problémám nincsen azzal, ha a fiam azt fogja mondani, hogy »apa, én inkább magyarnak érzem magam, és magyarul jobban beszélek, mint olaszul«” – mondta Gianni Annoni a Mandinernek adott interjújában.

A műsorvezető 30 évvel ezelőtt jött Magyarországra, és mint mondta, nagyon szereti az országot, így egyáltalán nem zavarja majd az sem, ha a gyermekei inkább magyarnak érzik magukat, mint olasznak.

Magyarországnak nagyon sok történelme van, nagyon sok mondanivalója van. Én nagyon szeretem Magyarországot

– mondta Gianni Annoni.

Hozzátette azt is, hogy már a szüleit is Magyarországra költöztette, miután a család rendkívüli gyorsasággal arról döntött, hogy felszámolják az életüket hazájukban. A költözés többek között a koronavírus-járvány miatt is volt sürgető.

Akkoriban volt lehetőségem Olaszországból kihozni a szüleimet az utolsó pillanatban. Utána tudjuk, hogy mi történt Olaszországban: tragédia, pont azon a környéken, ahol mi vagyunk

– mondta a szakács-műsorvezető. Hozzátette, hogy Magyarországon biztonságban voltak a szülei, és szerinte „öregnek lenni ebben a környezetben sokkal jobb”.

Gianni Annoni beszélt arról is, hogy a Covidnak több pozitív hozadékát is megtapasztalta. Ezek közül legfontosabbként azt emelte ki, hogy lehetősége volt sok időt tölteni a családjával.

Láttam a gyermekem összes mozdulatát, mióta megszületett. Ami általában anyai privilégium, azt én is megéltem

– jegyezte meg Gianni Annoni.

Elmondása szerint szülei jól érzik magukat Magyarországon, többek közt azért is, mert Olaszországban nem olyan jó a közbiztonság.

A teljes beszélgetés a lejátszója kattintva tekinthető meg:

Rovatok