Osváth Zsolt tartalomgyártó és étteremtulajdonos egy hétfőn megjelent videóban reagált azokra a rágalmakra, amelyeket pár napja Noryna Diamond influenszer fogalmazott meg egy YouTube-videóban.
Mint arról korábban beszámoltunk, Noryna Diamond nemrég azt állította egy internetes műsorban, hogy Osváth Zsolt youtuber pár évvel ezelőtt szexuális kapcsolatot létesített egy 16 éves fiatallal. A tartalomgyártó hétfőn reagált az elhangzottakra, szintén egy YouTube-ra feltöltött videóban.
Mint fogalmazott: összeszorul a gyomra, hogy erről egyáltalán beszélnie kell, egyúttal hangsúlyozta, hogy nem szokott 16 évesekkel szexuális kapcsolatot létesíteni, és nem követett el soha semmilyen bűncselekményt kiskorúak sérelmére.
Egy olyan dolog ütötte fel itt a fejét, ami tényleg a legalja, de azt gondolom, hogy ennek elejét kell venni: hitelt adni egy olyan szavának, aki korábban élő adásban elégítette ki az egyik kuncsaftját gyerekek ezrei előtt, aki fiú létére terhesnek, rákosnak, majd börtönrabnak hazudta magát
– mondta Osváth Zsolt.
Mint említette, „minden propagandatermék kiemelt fontossággal közölte valaki olyan rágalmait, aki korábban a Fidesz–KDNP politikusait jelölte meg a legjobban fizető visszajáró vendégeként, Gulyás Gergely minisztert név szerint is megnevezve”.
Elmondta azt is, hogy minden olyan sajtóterméket be fog perelni, ahol megjelent ez a videó, és ahol megszülettek ezek a cikkek.
Bele sem gondolnak egyébként, hogyha egy pillanatig is valaki komolyan venné ezeket a dolgokat, akkor milyen károkat okozhatnának nekem. (...) A legdurvább az, hogy összemossák a pedofíliával ennek a fogyatékosnak a rágalmait
– fogalmazott Osváth Zsolt.
A most feltöltött videó fő témája, hogy Osváth Zsoltnak és társainak sikerült leleplezniük egy pedofil férfit, akit később a rendőrség elfogott, és minderről felvételeket is bevágott a tartalomgyártó a videóba. A férfinél a rendőrök plüssmackót és játékokat is találtak.
Osváth Zsolt hangsúlyozta, azért tartotta fontosnak közölni a videót, mert úgy véli, a mostani közhangulat fogékonyabb a témára. Elmondta, hogy az utóbbi hetekben sokan nem dugták homokba a fejüket, megszaporodtak a hivatalos bejelentések és nyitottabb szemmel járnak az emberek.
Köszönöm szépen, hogy megnéztétek ezt a videót. Remélem, hogy tanulságos volt, mármint abból a szempontból, hogy érdemes egyébként nyitott szemmel járni, mert tényleg a szörnyek köztünk járnak
– fogalmazott Osváth Zsolt, utalva a gyermekvédelem ügyében rendezett tüntetésre is, melynek egyik főszervezője volt, és ahol többek között elmondta, hogy nevelőotthonban nőtt fel, így a saját bőrén tapasztalta meg a gyerekek kiszolgáltatottságát.
Szemünk előtt zajlik az influenszerek kulturális forradalma. Olvassa el elemzésünket arról, hogyan léptek elő a virtuális térből az utcára az influenszerek, youtuberek 2024 elején, hogyan nőtte ki magát az interneten kommunikálók tábora netes véleményvezérré!
(Borítókép: Osváth Zsolt 2022. május 24-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)