Index Vakbarát Hírportál

Osváth Zsolt: Bolondnak néztek, kinevettek, öngyilkos akartam lenni

2024. március 7., csütörtök 07:38

Osváth Zsolt volt a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor legutóbbi vendége. Ugyan a teljes epizód csak pénteken lesz elérhető a Frizbi TV YouTube-csatornáján, az előzetesből kiderült, hogy a tartalomgyártó a gyermekvédelemről és a gyermekkoráról is beszélni fog a műsorvezetővel.

Hajdú Péter kedden az Instagram-oldalán osztotta meg a legújabb Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor előzetesét. Ezúttal Osváth Zsolt tartalomgyártóval és étteremtulajdonossal beszélgetett.

Az előzetes szerint Osváth Zsolt mesélt arról, hogy milyen megpróbáltatásokon kellett keresztülmennie gyerekként, hogy a rendőrség segítségével az elmúlt napokban sikeresen lebuktattak egy pedofil férfit, valamint arról is szót ejtett, hogy vannak-e tervei a politikában.

Osváth Zsolt azt is megemlítette, hogy az „Odakint most szörnyek járnak” című tüntetés után rengetegen keresték meg, hogy mi lesz a következő lépés, és hogy alapítsanak pártot, induljanak az EP-választáson.

Szó esett a kegyelmi botrányról is, mellyel kapcsolatban Hajdú Péter azt mondta, hogy amikor kiderült, akkor azonnal megbukott Varga Judit és Novák Katalin is, de Osváth Zsolt szerint ez nem teljesen így van.

Te magad mondtad ki, hogy ezek az emberek nem azért buktak meg, mert rossz döntést hoztak, hanem azért, mert ez a rossz döntés kiderült

– jegyezte meg.

Osváth Zsolt vallott a nehéz gyermekkoráról is. Elmesélte, hogy mikor rájött, hogy az akkori szerelme beleszeretett egy intézeti nevelőbe, jelezte több felnőttnek is, de senki sem hitt neki, és végül egy pszichiátriára küldték, ahol két hetet kellett eltöltenie.

Elfordultak tőlem, bolondnak néztek, kinevettek – a felnőttek is –, azt mondták, hogy ez nem igaz, én képzelődöm, csak azért mondom azt, mert szerelmes vagyok a fiúba, tönkre akarom őt tenni meg a nevelőt

– mondta, majd hozzátette, hogy ezután öngyilkosságot kísérelt meg.

A teljes epizód pénteken tekinthető majd meg a Frizbi TV YouTube-csatornáján.

Van segítség!

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok