Index Vakbarát Hírportál

A bíróság elítélte Schobert Norbertet

2024. március 11., hétfő 16:52

Bűnösnek mondta ki a bíróság Schobert Norbertet, aki ellen szerzői jogok megsértése miatt indítottak pert. Az ítélet nem jogerős, másodfokon folytatódik majd.

Mint arról az Index is írt, 2013-ban több mint 400 millió forintot követeltek Schobert Norberttől a magyar hanglemezkiadók. A fitneszguru ugyanis nem fizetett jogdíjat a saját és a felesége DVD-in hallható zenékért.

Schobert Norbert a vádakat azonnal tagadta, állítása szerint ő ezeket a lemezeket megvásárolta, a felesége Rubint Réka pedig egyenesen saját zenéket íratott a DVD-k alá, amiért a lemezlovasoknak minden egyes esetben külön fizetett. 

Az elmaradt jogdíjakat követelők között volt többek között Sterbinszky és Hamvai P.G. is, akik szerint a házaspár nem fizette meg nekik a jogdíjakat az eladott videók után. Ebből 2015-ben büntetőügy lett, a VPOP akkor lefoglalt 12 ezer DVD-t. 

A Pesti Központi kerületi bíróság nemrég, március 8-án hozott ítéletében bűnösnek mondta ki Schobert Norbertet szerzői vagy szerzői jogokhoz kapcsolódó bűntettek megsértésében  – tudta meg a Promotions.

A portál szerint Schobert Norbert később kifizette az Artisjusnak az elmaradt terjesztési és többszörözési jogdíjakat – megközelítőleg 33-35 millió forint értékben – azonban a kiadókat és a szerzőket ez nem érintette,

így az ügy végül a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódott.

Most pedig a bíróság kimondta az ítéletet, miszerint Schobert Norbert bűnös. Úgy tudni, a fitneszguru ügyvédjei fellebbeztek a nem jogerős ítélet ellen, így az ügy másodfokon folytatódik majd.

Az ügyben érintett egyik szerző, Papp Róbert (művésznevén Roberto Winny) elmondta, ők felajánlották a peren kívüli egyeztetés lehetőségét Schobert Norbinak, de állításuk szerint mindig falakba ütköztek.

Mi mindig is készen álltunk egy peren kívüli egyezségre, és felajánlottunk már egy kedvezményesebb összeget, felajánlottunk részletfizetést, de mindig falakba vagy időhúzásba ütköztünk, és csak támadást kaptunk cserébe. Feljelentettek zsarolásért, bepereltek 500 millióra, de sehol nem jártak sikerrel. Nem nagyon értjük, hogy egy beismerő vallomás, egy ügyészi megrovás, és most egy elsőfokú elmarasztaló ítélet után Norbi még miben reménykedik. De persze értjük a túloldalt és az ő álláspontját, de egy felelős, törvénytisztelő ember, üzletember nem így viselkedik

– nyilatkozta a Promotionsnek a tárgyalás után Papp Róbert.

A bírói ítéletről Hamvai P.G. is írt közösségi oldalán, aki szintén megerősítette, hogy a bíróság bűnösnek mondta ki Schobertet.

Rovatok