Index Vakbarát Hírportál

Van, hogy csak a tökéletes parfüm miatt képesek karakterben maradni a színészek

2024. március 12., kedd 18:17

Hiába számítanak a világ legjobbjainak, sokszor tényleg csak a megfelelő, az általuk alakított karakterhez passzoló illat segíthet egy-egy szerep eljátszásában a hollywoodi színészeknek. Emiatt vitathatatlan a különböző parfümök fontossága is, amelyek megalkotásában Azzi Glasser már igazi mesternek számít. Olyan sztárokkal dolgozott együtt korábban, mint Johnny Depp vagy éppen Orlando Bloom, így pontosan tudja, mi a siker titka. De hogyan hatnak a különböző illatok a színészekre, és hogyan választja ki a szakértő a legjobban passzolót?

A magyar idő szerint hétfő hajnalban megrendezett 96. Oscar-gálán ugyan az akadémia kétségkívül széles körben honorálta a filmek színészei és rendezői mellett a háttérben alkotó csapatok tagjainak munkáját is, továbbra sem adatik meg mindenkinek az esély a győzelemre azok közül, akik részt vesznek egy-egy kasszasiker elkészítésében. Pedig bőven akadnak olyanok, akik ugyanúgy sokat tesznek az alakítások tökéletesítéséért... 

A film mint műfaj az érzékszerveink közül persze főként a szemünkre és a fülünkre igyekszik hatni, azonban a forgatásokon a színészek megjelenése mellett kiemelten fontos lehet egy illat is.

A karakterhez passzoló illat ugyanis nagyban segítheti a színészeket, hogy sokkal jobban tudjanak azonosulni a szerepükkel, és teljesen át tudjanak szellemülni, ami – mint tudjuk – elengedhetetlen a jó játékhoz. Elég csak arra gondolni, amikor Leonardo DiCaprio egy állati tetemben aludt, hogy felkészüljön A visszatérő című filmben játszott szerepére, vagy Tom Hollandre, aki titokban egy bronxi középiskola diákjának adta ki magát, hogy a Pókember: Hazatérés forgatása előtt valódi tinédzserek között szocializálódva tudjon átszellemülni.

Egy rendkívül kevésszer emlegetett, mégis népszerű eszközt azonban szinte mindegyik színész bevet, mielőtt még kamerák elé állna, ez pedig a legcsendesebb társ,

a parfüm. 

Például Susan Sarandon állítólag minden filmjéhez más illatot visel, szokását pedig Kirsten Dunsttal is megosztotta, aki szintén követni kezdte ezt, de nagyon fontos a megfelelő illat Emma Stone és Penélope Cruz számára is. 

Azt mondani, hogy a karakterhez illő tökéletes illat elengedhetetlen, pedig kicsit sem túlzás. Az agyunk memóriáért és az érzelmek feldolgozásáért felelős részei ugyanis egy primitív szaglókéregből fejlődtek ki, s az érzelmek és a szaglásunk közötti intenzív kapcsolat ma is fennáll. Ellenben a jelmez vizuális vagy fizikai sajátosságaival az illat ráadásul azonnal átadja üzenetét, így nincs szüksége kontextualizálásra sem.

Amikor megtudtam, hogy az illat hatására az agyunk receptorai megváltoztatják a hangulatunkat, arra gondoltam, hogy ez egy olyan eszköz, amely segíthet jobban átalakulni. A forgatáson, ahol egy titkos rendőrt játszottam, aki egy középiskolás diák bőrébe bújt, Victoria’s Secret testpermetet használtam, ami a saját kamaszkoromra emlékeztetett. Amikor viszont a karakterem szolgálaton kívül volt, érettebbnek és erősebbnek akartam érezni magam, ezért Burberry for Ment viseltem

– idézi az Allure Eliza Taylor-Cottert.

A parfüm különösen hasznos eszköz lehet azoknak a színészeknek, akiknek sűrűn kell karaktert váltaniuk egy forgatáson. Mindezt Noomi Rapace különösen megtanulhatta már, ugyanis

hét különböző illatból merített ihletet, hogy hét különböző személyt formáljon meg a Hét nővér című filmben.

A legutóbb a Barbie-val nagy sikert arató Margot Robbie-nak is sokat segítenek az illatok az alakításai során. Ő állítólag a Playboy és Ed Hardy parfümjeit viselte, hogy Harley Quinn bőrébe bújhasson Az öngyilkos osztagban. 

A sztárok illatszakértője

Amikor Helena Bonham Carter a 2012-es Éjsötét árnyék című film forgatására megérkezett, bűzlött a bourbon whisky és a cigaretta szagától. Mindezt ráadásul nem úgy érte el, hogy valóban két napot töltött a kocsmában, hogy dolgozzon a szagon, hanem a láncdohányzó alkoholista karakter vélt szagának eléréséhez

Azzi Glasser illatkészítő egy testreszabott parfümmel lepte meg a színésznőt. 

De miért is fontos az ő neve a filmiparban? 

Az Egyesült Királyságban 1970-ben született Glasser fiatalkori éveit Indiában töltötte, mielőtt visszatért volna Londonba. Húsz évig dolgozott a brit CPL Aromas illatházban, majd 2000-ben megalkotta az ikonikus Agent Provocateur illatot, 2016-ban pedig saját márkát alakított az Azzi The Perfumer’s Storyt. Üzlete olyannyira fellendült, hogy az 54 éves Glasser egyedi illatai akár 15 ezer fontba (6,9 millió forintba) is kerülhetnek, de alacsonyabb árú illatgyűjteményt is kínál, hogy az emberek felfedezhessék saját illatukat.

Híres ügyfelei között szerepel az Oscar-díjas Alicia Vikander, Damian Lewis, Orlando Bloom, Austin Butler, valamint Kylie Minogue és Adam Lambert zenészek is. De ő volt az is, akit Johnny Depp felkért, hogy készítsen illatokat az általa eljátszott karaktereknek.

Azzi Glasser rendelkezik egy bizonyos varázslattal, mivel képes megragadni egy karakter tökéletes esszenciáját az illatban

– idézi Depp korábbi szavait a CNN

A parfümkészítő szerint munkája a filmiparban rendkívül fontos, ugyanis az illat segít nekik megérteni egy karakter lényegét. És hogy mégis honnan tudja, milyen illat passzol egy olyan személyhez, akit még sosem látott, és nem is hallott róla? Glasser először találkozik az ügyféllel, akit

kifaggat arról, hogy mi a szerep, kik a kollégák, ki rendezi, milyen másik színészek tűnnek fel a filmben, mi a helyszín, milyen lesz az időjárás, és hogy milyen hangulatú a téma. 

Elmondása szerint ezt követően elkezdi próbálgatni, majd finomítani az illatot, egészen addig, amíg tökéletes nem lesz. És hogy az A-listás hírességek közül kivel dolgozna legszívesebben? 

„Brad Pitt, Julia Roberts és Leonardo DiCaprio szerepel a kívánságlistámon. Leóval nemrég találkoztam is egy londoni étteremben, és megadta a számát. Amint azt a színészek is tudják, az illat megváltoztathatja az egész játékot. Átjárókat és ajtókat nyit meg az agyban, és előhívja az érzelmeket.

Ettől magabiztosabbnak, erősebbnek, kívánatosabbnak érezheti magát a színész, ez pedig befolyásolhatja azt is, hogy mások hogyan reagálnak rá. Lényegében az illat egy történetet mesél el”

– emelte ki Glasser, akiről még vélhetően hallhatunk majd, ha az illatai ilyen könnyedén megragadtak Hollywood berkein belül is. 

(Borítókép: Carol Yepes / Getty Images Hungary)

Rovatok