Index Vakbarát Hírportál

Eva Longoria 50 millió dollárt kapott Jeff Bezostól

2024. március 15., péntek 11:43

A társadalmi szerepvállalás komoly anyagi támogatást érdemel a világ második leggazdagabb embere szerint. Idén egy katona és egy díva lett a kitüntetett.

Jeff Bezos a világ jelenleg második leggazdagabb embere, az Amazon alapítója összesen 100 millió dollárt ajándékoz évente két kitüntetettnek, akik fontos pozitív változtatásokat szorgalmaznak a társadalomban. Idén a két szerencsés Eva Longoria színésznő és Bill McRaven nyugalmazott admirális.

A Jeff Bezos Courage and Civility Award 50 milliós felajánlását a rászorulók megsegítésére fordíthatják a kitüntetettek. Bezos és menyasszonya, Lauren Sanchez 2021 óta évente osztja ki a díjat, a korábbi nyertesek között szerepel például Dolly Parton is.

Longoria, aki színésznőként már nem olyan aktív, mint a Született feleségek idején, 2012-ben hozta létre az Eva Longoria Alapítványt azzal a küldetéssel, hogy „segítse a latinokat egy jobb jövő elérésében az oktatás és a vállalkozói szellem révén”. Azáltal, hogy biztosítják a latinok számára az iskolai és üzleti sikerekhez szükséges erőforrásokat, támogatják a közösséget.

Weboldaluk szerint kulturális szempontból releváns programokat finanszíroznak, amelyek növelik a latinok termelékenységét és kereseti erejét.

A nyugalmazott négycsillagos admirális, Bill McRaven azzal érdemelte ki a szép összeget, hogy létrehozta a Preservation of the Force & Family szervezetet, amelynek célja a szolgálatot teljesítő katonák és családjaik mentális, lelki és fizikai jóllétének támogatása.

Rovatok