Index Vakbarát Hírportál

A mesés tematika viszi a prímet Londonban a délutáni teák között – kipróbáltuk őket

2024. március 20., szerda 08:54

A brit főváros legyőzhetetlen, ha a legkreatívabb afternoon tea-kről van szó, és erről a saját szemünkkel és ízlelőbimbóinkkal is megbizonyosodtunk. Bevettük Londont, hogy leteszteljük, mit tud nyújtani jelenleg ezen a fronton, hogy mely luxushoteleket érdemes felkeresni, ahol nemcsak a szülő, de a gyerek is jól mulat másfél-két óra erejéig.

Az afternoon tea mára egy brit specialitásból a nemzetközi gasztronómiai szcéna egyik megkerülhetetlen entitásává vált, egyre több olyan luxushotel is felveszi a repertoárjába, amely nem az egykori brit gyarmatok vagy protektorátusok valamelyikében található. Budapesten is szaporodnak az ilyesféle ajánlatok, egyszerűbbek és manírosabbak is, a közös viszont ezekben az, hogy a kreativitást, a pluszt az összes nélkülözi. (De az is igaz, hogy míg idehaza a legdrágább teázás 15 ezer forint+szervizdíj/fő, addig Londonban ugyanez a kategória 50-60 ezer forint+szervizdíj/fő is lehet.)

Három hazai hotel ugrik még ki a mezőnyből ezen a fronton, a budapesti The Ritz-Carlton évente egyszer össze szokott fogni a Herendi és a Nanushka mellett külföldön legismertebb magyar alapítású – ám de immár londoni központú – márkával, az Omorovicza szépségápolási branddel, és pár nap erejéig rittyentenek egy közösen fejlesztett teaszertartást. A Radisson Blu Béke hotel Zsolnay porcelánon tálal a Zsolnay Kávéházában, továbbá a Four Seasons Hotel Gresham Palace még az a szereplő, amely említést érdemel, hiszen a Herend Afternoon Tea-jük keretében pont ugyanarról a kézzel festett, Royal Garden mintás porcelánszervizről lehet falatozni, amelyet olykor Vilmos herceg és Katalin hercegné is bevet a Kensington-palotában.

Persze, a legtöbb londoni teázás is abszolút nélkülözi a további ötletelést, a londoni Ritz vagy Claridges is megelégszik annyival – a magyar hotelekhez hasonlóan –, hogy jó minőségű legyen az étel. Aztán vannak azok a szereplők, amelyeknek ennyi nem elég, a pluszidő és energia, valamint a fejlesztésre szánt pénz pedig be is váltja a reményeket, mert asztalt kifejezetten nehéz kapni náluk.

Minek örülhetnek a felnőttek?

Ha London, akkor az egyik nagyon hálás téma a divat. Jelenleg két márka futtat saját afternoon tea-t, a Tiffany ékszerház emeletes kínálóállványon érkező süteményeit és szendvicseit a Harrods luxusáruházban lehet megkóstolni a márka jellegzetes, vörösbegy tojás színű dobozairól elnevezett Blue Box Cafében – akár egy-másfél órás sort is kivárva érte –, a neves táskatervező, Anya Hindmarch kávézójában, az Anya Caféban felszolgáltért pedig az elegáns Belgravia negyedet kell felkeresni.

De más játékosokat is inspirált a divat, a Berkeley luxushotelben immár 2005 óta félévenként más-más ruhadarabok vagy divatkiegészítők inspirálják az édességeket a legnagyobb divatházak friss kollekcióiból a Pret-a-Portea keretében. A Hilton-csoporthoz tartozó Biltmore ezúttal pedig az egyre felkapottabb Malone Souliers divatházzal fogott össze, a márka táskáinak és cipőjének formáját felvett nyalánkságokat lehet most náluk elmajszolni.

A Piccadilly sugárúton lévő Dilly luxushotel több évig vitte Nyúl Péter tematikájú afternoon tea-jét, idén azonban londoni jelképekre (Big Ben óratorony, fekete taxi, piros telefonfülke, metrótábla) cserélte le ezt a fejlesztését.

A két legerősebb koncepció felnőtteknek azonban még hátravan!

A londoni Rosewood hotel mindig a művészethez nyúl Masterful Art Afternoon Tea-je tervezése során, most többek közt Andy Warhol Campbell's leveskonzervje, Van Gogh cseresznyevirágai, valamint Kuszama Jajoi és Banksy munkái ihlették meg a cukrászcsapatot. A Lanesborough pedig a netflixezőket célozza Queen Charlotte afternoon tea-jével, a Bridgerton-tematikás sütik lettek talán a legszebbek ebben a szezonban mind közül.

Persze egy kisgyerekes családnak végigülni egy másfél-két órás teázást idegeket próbáló feladat lehet, de vannak, akik a gyerekekre is gondoltak. A One Aldwych hotel Charlie és a csokigyár-témás vagy a Clermont szálloda Wicked (az ősszel Ariana Grande főszereplésével mozikba is kerülő, nagy sikerű, Óz birodalmában játszódó színdarab – a szerk.) afternoon tea-je, netán a Sanderson hotel Alíz Csodaországába elrepítő Bolond Kalapos nevű ajánlata ugyan vérszegényebb lett ötletek terén, de azért opciónak elmennek. Vannak azonban, akik rendesen odatették magukat, ezeket az ajánlatokat így le is teszteltük.

Pán Péter a felhőkarcolóban ejt ámulatba

A Nagy-Britannia legmagasabb épületében, a Shard felhőkarcolóban lévő AquaShard étterem nagyjából középtájékon, a 32. emeleten található, ahonnan már elég szép, közel 360 fokos panoráma tárul a városra. Már csak ezért is abszolút megéri ide beülni valamire, és az a valami akkor már miért ne lenne egy afternoon tea? Ami akkor is nagyon jó ötlet, ha kisebb vagy nagyobb gyerekek szórakoztatását kell megoldani – bár körülnézve úgy tapasztaltuk, hogy a Peter Pan Afternoon Tea-t egyaránt élvezték a fiatal felnőttek és az idősebb generációk is.

Az elégedettséget az is segíti, hogy itt tényleg mindenkire gondoltak: az általunk is próbált klasszikus menü mellett van vegetáriánus, vegán, halas és kifejezetten gyerekekre optimalizált opció is. A Sohaország térképét formázó étlapon rögtön feltűnik, hogy már a névadásoknál is igyekeztek minél kreatívabbak lenni.

A gazdag, két részletben érkező kínálat sós falatjai közül nekünk a barbecue szószos marinált csirkés szendvics jött be leginkább, amely az Elveszett Fiúk tábortüze névre hallgatott, de érdekes volt a zöld puffancsnak kinéző, lemon curdös, Pán Péter sapkája nevű édesség is. A Csingilinget formázó kekszre még aranyszórás, azaz „tündérpor” is jutott – ami aztán szépen ottragad az ember szája környékén is. De került belőle természetesen a Tündérpor nevű alkoholos koktélba is, a gyerekeknek pedig a tea mellé ott van a Soha ne nőj fel! fantázia nevű puncskreáció.

Az étkezés minden elemére alaposan odafigyeltek, a tányérokon a főszereplők sziluettjei a minták, a sós falatok pedig egy, a londoni parlament, a Westminster-palota esti sziluettjét ábrázoló kínálóállványon érkeznek – a Darling gyerekek ugye az éj leple alatt lógnak meg otthonról és repülnek el az épület előtt Pán Péterrel. Az édességek matrózokként Hook kapitány kalózhajóján foglalnak helyet, amelynek ágyúiból a szervírozásnál szárazjéggőz füstölög roppant látványosan.

A híres brit, édes, pogácsajellegű sütemény, a krémmel és lekvárral felszolgált scone itt kincsesládikóban bújik meg, ahogy a krokodil alakú gumicukrok is – utalva ezzel a bestiára, amelynek Hook kapitány a kampókezét és a nevét is köszönheti.

Ennél jobban aligha lehet megidézni a Szépség és a Szörnyeteget

A második afternoon tea-nket a Trafalgar térhez és a Covent Gardenhez is közel eső Waldorf Hilton szállodában költöttük el, a Be Our Guest nevű (a magyarul Légy a vendégünkre fordított egyik betétdal után a Disney-rajzfilmből) afternoon tea minden várakozásunkat felülmúlta, az az igazság. A patinás szállodaépület oszlopos, stukkós, kristálycsilláros étterme remekül megidézi a képzeletbeli francia kastély báltermét, az elvarázsolt jelleghez a rózsákkal feldíszített, kivilágított műfák és az élő hárfamuzsika (amelyen olykor lejátsszák a mese főcímdalát, a Tale as old as time-ot úgyszintén) is csak hozzátesznek.

A terítés is magával ragadó, a rózsamotívumra erősítenek rá: az asztalon üvegbúra alatt ott az elvarázsolt rózsa, amely, ha lehullajtja az utolsó szirmát is, az átok végleges lesz, addig van hát ideje a Szörnyetegnek megtalálni az igaz szerelmet, hogy ő és háza népe ne ragadjon örökre ebben az állapotban. A textilszalvéta is rózsaformába van összehajtogatva, az asztalra pedig rózsaszirmokat szórnak. A rózsa egyébként visszaköszön majd még az Elvarázsolt rózsa nevű, ginalapú koktélban és a rózsás-málnás macaronban is.

A teát stílszerűen egy Kanna Mama formájú kannából lehet kitölteni, de Csészike csak később kap szerepet. A teáscsészévé változtatott kisfiúról mintázott csészében hozzák a szárazjeget, amelyre vizet töltve az egész asztalt elborítja a még a felnőtteket is elkápráztató, gomolygó füst. A desszertek közül még a Tikk Takk Úr mintás mogyorós-csokis tortácska érdemel említést, továbbá a legjobb londoni kekszmanufaktúrának tartott Biscuiteers mézeskalácsa, amely Belle ikonikus sárga estélyi ruháját formázza.

A tudományoknak szentelve

Azt, ahogy a Small Luxury Hotels of the World csoportosuláshoz tartozó, South-Kensington városrészben található Ampersand hotel felismerte, hogy mi az erőssége a lokációjából fakadóan, tanítani kellene. Ebben a negyedben áll ugyanis több nagy, sok turistát is vonzó múzeum, köztük a Természettudományi és a Természettörténeti Múzeum is. A hotel először a Science Afternoon Tea-t fejlesztette ki felnőtt és rakéta formájú állványon érkező gyerek verzióban is, mi is ezt kóstoltuk két éve. Azóta ehhez csatlakozott a Jurassic Afternoon Tea is, a gyerekek itt egy T-Rex formájú emelvényről ehetik le az édes és a sós falatokat, a felnőtteké persze, hagyományos emeletes kínálóállványon érkezik.

Ez utóbbi ugye nagy magyarázatot nem igényel, a dinós tematikára lett nagyjából minden felfűzve: dinoszaurusz-lábnyom mintás macaron, kitörni készülő vulkán formájú süti, csokidinó, T-Rex formájú szórás a koktélon, vagy épp dinótojásszerű pohár.

A másik ajánlatuk pedig átfogóan a természettudományokra épül, a bolygó formájú sütik révén megjelenik a csillagászat, de a paleontológia is, ugyanis a csokireszelék alól ecsettel kell kiásni a Stegosaurus alakú csokit. Természetesen a kémia kap még fontos szerepet a lombikokban érkező koktélok által, és több alkalommal is bevonják a vendéget, interaktív módon kell ugyanis többféle italt is elkészíteni. Természetesen a szárazjeget itt is bevetik, hogy teljes legyen az élmény, mintha az ember nem is egy luxushotel kényelmes szalonjában, hanem egy laborban falatozna.

 A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: A Waldorf Hilton éttermében a teáscsészévé változtatott kisfiúról mintázott csészében hozzák a szárazjeget. Fotó: Waldorf Hilton)

Rovatok