Index Vakbarát Hírportál

Kifogtak az idősek Balogh Levente milliós fizetésre pályázó jelöltjein

2024. március 26., kedd 05:57

Ismét elnöki asszisztenst keres a Cápák közöttből is ismert Balogh Levente, aki Az álommeló első évadában már rátalált a tökéletes jelöltre, Keserű Balázsra, aki minden várakozását felülmúlta. A győztesre ruházta egyik cégének ügyvezetői feladatait, ezért Balogh most újra asszisztenst keres. A második évad első epizódját tekintve pedig nem lesz egyszerű dolga.

Tavaly májusban ért véget Az álommeló első évada, amelyben a Szentkirályi Ásványvíz feje, Balogh Levente tette próbára a jelölteket, hogy rátaláljon a tökéletes elnöki asszisztensre. A versenyből Keserű Balázs került ki győztesen, akire a havi bruttó 3 millió forintos fizetés mellett céges autó, laptop, telefon és egyéves határozott idejű szerződés várt. A közös munka során – amelyről mindketten bővebben beszéltek nemrég az Indexnek – Keserű eredményesen teljesített, ezért másik megbízást kapott, Balogh pedig ismét elnöki asszisztens nélkül maradt. Az álommeló március 25-én debütáló második évadában kívánja megtalálni a pozícióhoz leginkább illő jelöltet, ám a versenyzőket hat héten át különféle kihívásokkal szembesítik, hogy világossá váljon, miképp kezelik az extrém helyzeteket – azaz a való világban hogyan tudnának helytállni az üzleti életben.

Ahogy azt Balogh a műsor első epizódjában leszögezte, ezúttal olyan jelentkezőre fáj a foga, aki jobban ért az értékesítéshez, így be tudna segíteni sales terén a cégcsoportban. A versenyzők kiválasztásánál pedig idén ismét két segítő áll a rendelkezésére: dr. Krasznai István ügyvéd – aki több mint 10 éve látja el a jogi képviseletét – és Farmosi Larisza közgazdász – aki 5 évig volt a Szentkirályi Ásványvíz gazdasági vezetője, illetve az egyik cégénél jelenleg ügyvezető igazgató.

Mint kiderült, idén egy recruiter csapat választotta ki a több száz jelentkezőből azt a 12 jelöltet, akikkel elkezdődhet a műsor, illetve a HR-esek további álláskeresőket is ajánlottak, akik közül az elnök és a segítői választották ki a várólistásokat. Őket Balogh bármikor behívhatja egy próbanapra, amikor az alapcsapatból kiesik valaki. Így alakul ki a második hétvégére a középmezőny, onnantól kezdve pedig minden nappal fogy majd a jelöltek létszáma, míg a végén csak egy marad. Dr. Krasznai István egyébként a műsorban úgy fogalmazott, a nyertest illetően a legfontosabb a megfelelő kommunikációs képesség, a szakmai tudás, a rátermettség és a nyelvismeret. Hogy ezen tulajdonságok birtokában vannak-e a versenyzők, arra igen hamar fényt deríthetnek a számukra kitalált feladatok során – amelyeknek pont az egyszerűségükből fakadnak a nehézségeik. 

Fő a türelem

Az álommeló egyik nagy erénye, hogy üzleti beállítottságú műsor révén nem tartalmaz olyan realitys elemeket, amelyek elvennék a fókuszt arról, hogy miért is küzdenek tulajdonképpen a jelentkezők. A feladatközpontúság által pedig a produkció nem feltétlen magukra a versenyzőkre koncentrál, mint emberekre, hanem arra, hogy a különböző megpróbáltatások mely személyiségbeli tulajdonságukat hozzák a felszínre. A második évad első epizódjában pedig egyes jelentkezők esetében hamar nyilvánvalóvá vált, valószínűleg miért nem alkalmasak arra, hogy az ületi életben tevékenykedjenek. A versenyzők azt a feladatot kapták, hogy egy számítógépet még hírből sem ismerő „alkalmi munkatárssal” – aki egy idős személy volt – karöltve rakjanak össze három óra alatt egy prezentációt úgy, hogy ők még csak hozzá sem érhetnek a géphez.

A feladat szerint egy cégismertetőt, kör- és vonaldiagramot, SWOT-analízist és a cég beszkennelt logóját kellett elhelyezniük a prezentációban, ami okozott némi fejtörést a számítógépezés terén még amatőrnek tekinthető idősek miatt. Egyrészt a jelentkezőknek meg kellett ismertetniük társukkal a számítógépet, annak működését, miközben haladniuk is kellett a feladatokkal, ami nagy türelmet igényelt. Balogh a műsorban kijelentette, a kihívás által egyértelművé válik, a jelentkezők mennyire tudnának higgadtak maradni esetleg egy olyan tárgyalás folyamán, amikor a felek nem tudnak egymással megfelelően kommunikálni. Sőt, az is kiderül, mennyire képesek együttműködni új emberekkel, miképp tudnak tudást átadni, illetve türelmesnek maradni és beosztani az időt.

Csak egyszerűnek tűnik

A próbatétel egyébként szült néhány vidám pillanatot, köztük amikor az egyik alkalmi munkatárs nem találta a kurzort a képernyőn, míg mások nem tudták, hogyan és hova kell kattintani. Akadtak olyan versenyzők, akik könnyedén vették ezt az akadályt is, míg másokat feszélyezte, hogy nem tudnak a saját tempójukban haladni. Ebből is tökéletesen leszűrhető, hogy az olyan egyszerűnek tűnő feladatok, mint egy prezentáció elkészítése, tudnak nagy nehézséggel járni bizonyos hátráltató tényezők miatt. A hátráltatás ráadásul felszínre hozza a jelentkezők habitusát, és hogy egy komoly üzlethelyzetben mennyire viselkednének megfelelően. Ha valaki egy idős személlyel nem képes kellően higgadtan bánni, hogyan tudna helytállni egy olyan stresszes területen, mint az üzleti világ – tehát egy jó szűrő arra, hogy kibukjon, kik alkalmatlanok erre a feladatra.

Egyébként már a műsor első évadában is hasonlóan bugyutának tűnő kihívásokkal ostromolták a jelentkezőket, amelyek tökéletes teljesítése a végső cél, de a leleményesség is legalább annyira fontos. A második évad első epizódjában látható megpróbáltatás esetében például egyesek úgy próbálták kijátszani a rendszert, hogy az idős alkalmi munkatárs ujját fogva navigáltak a gépen – a kikötés ugyanis az volt, hogy csak ők nem érhetnek hozzá. A prezentáció részét képező céges logó beszkennelése pedig amiatt vált lehetetlenné, mert a fénymásoló nem működött. Balogh és segítői arra voltak kíváncsiak, hogy a jelentkezők egy ilyen extrém helyzetben hogyan oldják meg az előttük álló feladatot. Volt, aki a laptop webkamerájával fotózta le, mások telefonnal, amelyek mind elfogadható megoldásnak bizonyultak – hiába tűnhetett úgy, hogy nem 100 százalékosan sikerült abszolválni a kéréseket.

Az első részben emellett szembetűnő volt, hogy a versenyzők között is kialakult már valamiféle dinamika. Érzékelni lehet, kik inkább a vezető egyéniségek, a befolyásolhatók, illetve ki az, akinek a műsorba való beválasztásánál nagy előnyt jelenthetett a humorfaktor. Balogh Levente pedig egyszerre tűnik nem túl vaskalapos főnöknek, aki a versenyzők szakmai hozzáértése mellett a lelki világára is ügyel, illetve céltudatos elnöknek. Valahol a kettő között lavírozik, ami a jelentkezők szempontjából nézve némi tartást eredményez, és a határozottsága arra készteti őket, hogy vegyék komolyan, bármilyen feladattal is teszi próbára őket. 

(Borítókép: Balogh Levente. Fotó: RTL Sajtóklub)

Rovatok