Legalább egyszer már mindenki hallotta, vagy talán ki is próbálta azt, hogy segít-e az elalvásban, ha bárányokat számol az ember. Ezt a módszert hosszú évszázadok óta használják – már a középkorban is ismerték –, de vajon tényleg működik? És ha igen, miért?
A legtöbb ember életében az alvás egy olyan sarkalatos pont, amelyből nem nagyon enged, így a körülmények is rendkívül fontosak – és persze egyénenként eltérőek lehetnek. Hiába a tökéletes matrac, a sötétséget nyújtó árnyékoló és a tetszésünk szerint beállított klíma, egy fárasztó nap után sokszor még így is nehezünkre esik álomba szenderülni és kipihenni magunkat.
Az ember ilyenkor bármivel megpróbálkozik, hiszen a hajnalban csörgő óra közeledő zaja rendkívül nagy stresszt ró ránk, az innen-onnan összehalászott praktikák ezért egy esélyt minimum megérnek. Valaki a lefekvés előtt elfogyasztott langyos tejre, mások a halkan duruzsoló tévé zajára esküsznek, illetve olyanok is vannak, akik csodapirulákhoz sem restek nyúlni a nyugodt alvás érdekében. Végső elkeseredésünkben sokszor már a fejünkben visszhangzó gyerekkori jó tanácsok is elkezdenek jó ötletnek tűnni, így például az is, hogy kezdjük el számolni a lépcsőfokokat, vagy éppen a bárányokat azért, hogy elálmosodjunk.
A bárányok számlálása olyan praktika, amelynek a működőképességében ugyan sokan kételkednek, mégis már hosszú évszázadok óta alkalmazzák. A módszer állítólag akkor született meg, amikor
a középkorban egy magányos pásztor hosszú hetekig nélkülözte az emberek társaságát, így minden este úgy szenderült álomba, hogy elkezdte megszámolni a nyáját.
Mindez persze sokkal inkább mendemonda, mintsem szilárd bizonyítékokkal alátámasztható tény, azonban ezzel egybecsengő írásos emlékek is maradtak fenn abból a korból. Egy 13. századi novelláskötetben, a Cento Novelle Antichében is megemlítették a bárányok szenderítő hatását. A kötet egyik novellájában a történet szerint a Messer Azzolino szolgálatában álló mesemondó annyira fáradt volt már, hogy minél előbb álomba akarta szenderíteni a gazdáját, hogy végre ő is alhasson. Emiatt mondott egy mesét egy pásztorról, aki egy kis csónakban próbált átjuttatni egy egész birkanyájat a felduzzadt folyón.
„Egyetlen báránnyal beugrott a csónakba, és teljes erejéből lapátolni kezdett. A folyó széles volt, de ő csak evezett és evezett, így sikerült is átjutnia az első állattal. Aztán jöhetett a második…” – kezdte a mesélő, majd hamar el is aludt, így a történet abbamaradt. Igen ám, de ez arra késztette a gazdáját, hogy felébressze őt, mert a történet végét is tudni akarta.
Hagyja, hogy átvigye a pásztor a juhok maradékát is, és akkor folytatom, mert ez legalább egy évbe telik. Addig pedig excellenciád nagyon kényelmesen szunyókálhat
– válaszolta az őt felébresztő gazdájának a mesemondó, mielőtt ismét bebólintott volna.
Ez a történet ráadásul más irodalmi alkotásokban is megjelent. Többek között a 17. századi Don Quijote könyvben is helyet kapott a módszer – csak utóbbi változatban Quijote csatlósa, Sancho Panza azt mondja: kecskéket számoljon, ne pedig birkákat.
Jó lenne, ha figyelmesen követnéd, hogy hány kecskét visz át a pásztor, mert ha egyet is elfelejtünk, az a történet végét jelenti
– mondta Panza.
Persze könnyen lehet, hogy a régi történetek ellenére ez a módszer nem válik be mindenkinél, a működésének bizonyítására azonban már több tanulmány is készült, amelyek igazságot tehetnek a témában. Ilyen az a 2002-es kutatás is, amely az álmatlanság elleni küzdelemről szól, így annak részeként ezt a módszert is próbára tette. Persze nem ezen felvetés bizonyítása vagy cáfolata volt a kutatás lényege.
A már több mint 20 évvel ezelőtti tanulmányunk nem konkrétan a birkák számlálásáról szólt, csupán arról, hogy az álmatlanság elleni küzdelemben mennyire fontos az, hogy különböző képeket képzelünk magunk elé
– mondta Allison Harvey, aki akkoriban az Oxfordi Egyetem pszichológiaprofesszora volt, ma pedig már a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem alvás és hangulatkutató klinikájának igazgatója.
A kutatása során 50 embert osztottak három csoportra. Az első nem kapott utasítást az elalváshoz, míg a második tagjainak azt mondták, hogy tetszőleges módon tereljék el a figyelmüket a gondolataikról. A harmadik csoportot egy érdekes képalkotási feladat elvégzésére utasították – arra kérték őket, hogy gondoljanak egy rétre, vízesésre, vagy éppen egy tengerparti nyaralásra.
Azok, akik a képalkotási feladatot végezték, sokkal gyorsabban aludtak el, mint bárki a másik két csoportból.
Mint kiderült, közülük többen is birkákat képzeltek maguk elé, és elkezdték számolni azokat, így egyben az is bebizonyosodott, hogy a módszer valóban beválhat. A tanulmány szerzője ennek ellenére nem gondolja, hogy az ilyen hétköznapi módszerek működőképesek, hiszen minden ember más és más, azonban a nyugalom vagy a boldog emlékek felidézése jobban elősegíti az elalvást, mint a számolgatás.
(Borítókép: C.J. Burton / Getty Images Hungary)