Index Vakbarát Hírportál

Rossz fába vághatta fejszéjét az IKEA, Európa őserdőit ritkíthatták

2024. április 13., szombat 06:35

Nem várt problémával szembesült a népszerű svéd vállalat, az IKEA, a Greenpeace egy friss jelentéséből ugyanis kiderült, hogy a bútoráruház egyes termékei olyan beszállítóktól érkeztek, amelyek a romániai Kárpátokban található őserdőkből származó fával dolgoztak. A Natura 2000-es természetvédelmi övezetben kivágott, gyakran 120 évnél is idősebb fából készített bútorokból Magyarországra is érkezett.

Amikor költözésről, lakásfelújításról vagy házvásárlásról van szó, itthon is nagyon kevés olyan család van, akiknek nem fordul meg a fejében legalább egyszer az, hogy a népszerű svéd bútoráruház termékei közül válogasson. Ezért nem is lehet okolni senkit, hiszen a bútorok összeszerelése általában meglehetősen egyszerű, míg áraik a legtöbb ilyen helyzetbe kerülő ember számára igencsak kedvezők. 

Azt azonban már megtanulhattuk, hogy a jutányos árak sokszor sokkal komolyabb problémához vezethetnek, mint amennyit spórolunk rajtuk – gondoljunk csak a Kínából rendelt, ám a globális felmelegedést elősegítő olcsó, Sheinről és Temuról vásárolt ruhaneműkre. 

Az IKEA esetében erről ugyan szó sincsen, a vállalat a Greenpeace új jelentése szerint azonban Európa egyik legrégebb óta érintetlen erdejét veszélyezteti. A vizsgálat szerint a svéd márka által értékesített bizonyos termékekhez

a romániai Kárpátokban elterülő őserdőkből szerzik be a fát, beleértve a védett területeket is.

Amiatt különösen égető a probléma, mivel ez ad otthont a legnagyobb európai barnamedve-, farkas-, európaibölény- és hiúzpopulációnak, valamint az összes európai növényfaj több mint egyharmadának – a terület a tudósok szerint a jégkorszak óta érintetlen. Ennek azonban most vége. A jelentés szerint ugyanis a svéd gyártó termékeit készítő hét vállalat is összekapcsolható ezen erdők irtásával. A termékek közé tartozik a népszerű INGOLF, valamint a SNIGLAR nevű bútorcsalád is.

Ezektől a beszállítóktól legalább 30 különböző terméket találtak az IKEA áruházaiban – 13 országban: Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, Finnországban, Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Izraelben, Lengyelországban, Svédországban, Svájcban, az Egyesült Királyságban és

Magyarországon is. 

A nyomozócsoportok a jelentés elkészítése során követték az ellátási láncot az engedélyek elemzésétől és a romániai erdők fakitermeléséről készült műholdképektől a faraktárakig és a bútorgyártókig – egészen addig, amíg ezek a termékek kerülnek az IKEA áruházak polcaira. Ekkor derült ki számos gyártóról, hogy természetvédelmi területekről szerzik be a fát. A nyilvánosan elérhető információk alapján az IKEA a legtöbb ilyen cég által gyártott termékek legnagyobb vásárlója és értékesítője, ami azt jelenti, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy az ilyen területről érkező faanyag az IKEA bútoraiban is megtalálható. A jelentés szerint ez egy gyártó, a Plimob esetében bizonyítható is, mivel a vállalat kizárólag az IKEA számára gyárt bútorokat.

A Greenpeace emiatt arra szólította fel a svéd céget, hogy mihamarabb váljon a megoldás részévé, ahelyett, hogy hozzájárulna a folyamatban lévő éghajlati és biodiverzitási válságokhoz.

Természeti örökségünket nem lehet bútordarabokká alakítani. Ezek a fák létfontosságúak a bolygó egészsége szempontjából, és azonnal meg kell védeni őket. Az IKEA-nak be kell tartania saját fenntarthatósági ígéreteit, és meg kell tisztítania ellátási láncát az őserdők pusztításától

– mondta a globális környezetvédő szervezet közép- és kelet-európai biodiverzitási kampányigazgatója, Robert Cyglicki.

Az IKEA nem tagad, kivizsgálást ígérnek 

A Greenpeace lehetőséget adott az IKEA-nak arra is, hogy észrevételeket tegyen a vizsgálat eredményeivel kapcsolatban, a cég pedig nem is vitatta a zöldszervezet információit. „Jelenleg még dolgozunk a Greenpeace jelentésén. Üdvözöljük az átlátható párbeszédet, és várjuk az ügy további megvitatását, amint lehetőségünk lesz elolvasni a teljes jelentést. Nagyon komolyan vesszük a belső és külső követelmények megsértésének kockázatával kapcsolatos információkat.”

Az illegális faanyagnak és a rossz erdészeti gyakorlatnak nincs helye az IKEA értékrendjében. Minden erre utaló jelet kivizsgálunk. Ha szabálytalanságokat fedezünk fel, azonnal intézkedünk, beleértve az üzleti kapcsolatokat is

– idézi a cég szóvivőjét a Daily Mail

A megvádolt gyártók közül egy már elismerte a Natura 2000-es területről származó fa átvételét, azonban kijelentette, hogy ez a fajta felhasználás nem illegális. 

A környezetvédő szervezet elismeri, hogy a bútorgyártás alapvetően jó módjai a fa felhasználásának, a szén tárolásának, de közben semmiképpen sem áldozhatók fel a bolygó biológiailag változatos erdei sem. A probléma az, hogy a cégek és hatóságok a korlátozások megszüntetése érdekében el akarják kerülni, hogy egyes területeket őserdőként azonosítsanak. Emiatt a romániai Kárpátok erdeinek mindössze 2,4 százaléka (1700 négyzetkilométernyi terület) védett jelenleg – azaz ott tiltott a fakitermelés. Mindez amiatt is komoly gond, mivel a hivatalos adatok azt sugallják, hogy a romániai erdők körülbelül 7 százaléka 120 évnél idősebb, amelyeknek így csak töredéke van biztonságban. 

Az EU biodiverzitási stratégiája szerint pedig fontos lenne, hogy szigorú szabályok védjék ezeket a fákat.

Az IKEA-nak vállalati éllovassá kell válnia a szükséges lépések terén, amelyek jogilag kötelező erejű és hatékony biológiai sokféleség-védelmi intézkedéseket vezetnek be Európa biológiai sokféleségre vonatkozó céljainak teljesítése érdekében

– emelte ki Robert Cyglicki.

(Borítókép: Charlie Rogers / Getty Images Hungary) 

Rovatok