Hiába próbálunk meg mindent, sokszor a legjobb alakításunkat nyújtva is meglehetősen kínos előjáték övezi az elköszönés előtti perceket. Természetesen nem mindenkinél okoz ez problémát, a szociális szorongással küzdők esetében azonban minden nap komoly kihívásokat tartogat, legyen szó baráti összejövetelről vagy munkanapról. De mit takar ez a fóbia, és mi áll az utunkba, amikor búcsút intenénk?
Sokan megtapasztalhatták már, hogy önszántukból nem tudnak – vagy csak nagy nehézségek árán képesek – véget vetni egy-egy telefonhívásnak, de a munkanap végén vagy egy barátokkal töltött estén sem tudnak határozottan felállni, és elindulni haza. Ez sokszor határozatlanságnak tűnhet, még akkor is, ha sok esetben tényleg szimplán csak arról van szó, hogy nem szeretnénk magunkra vonni a figyelmet, és kínos szituációba kerülni, ezért inkább a megfelelő pillanatra várunk.
Hiszen kinek van kedve végigsétálni egy hosszú folyosón, és mindenki tekintetét magára vonzani kínos köszöngetés közben, amikor más még serényen dolgozik az asztalánál?
A kellemetlen elköszönések mögött azonban nem a bizonytalanságunk áll, hiszen sokszor még a leghatározottabbnak tűnő személyeknek is nehézséget okozhat ez. De akkor mi miatt érezhetjük azt, hogy még a munkaidőnk lejártakor is nehéz felállni a székből, vagy közölni egy barátokkal töltött estén, hogy indulnunk kell?
Ugyan az érzésért temérdek dolog felelhet, leggyakrabban a szorongás áll az útjában a zökkenőmentes és könnyed elköszönésnek. A szociális, más néven társas szorongás vagy szociális fóbia olyan krónikus állapot, amikor az emberek erősen tartanak attól, hogy mások zavarba hozzák, megalázzák, figyelik vagy megsértik őket. Mindez azt jelenti, hogy a fóbiában szenvedők számára
a mindennapi szociális helyzetek szélsőséges és irracionális szorongást, félelmet okozhatnak – így a köszönés és elköszönés is nehéz.
Félelmük ráadásul olyan súlyos lehet, hogy zavarja a munkát, a tanulást vagy más tevékenységeket is. Míg sok szociális szorongásban szenvedő ember felismeri, hogy túlzott vagy észszerűtlen az emberek közelében érzett félelme, mégis gyakran megesik, hogy napokig vagy akár hetekig szoronganak egy-egy helyzet miatt – legyen szó nyilvános beszédről vagy bármilyen programról, ahol emberek vannak. Emellett gyakran tapasztalnak alacsony önbecsülést és depressziót.
Fontos viszont tisztázni a különbséget a szociális szorongás és a szociális szorongásos zavar között. Bár a kifejezéseket gyakran mint szinonimák használják, van egy finom, de jelentős különbség a két állapot között. Egyrészt a szociális szorongás gyakori érzelmi válasz bizonyos társadalmi helyzetekre, és sokan különböző mértékben tapasztalják meg.
A szociális szorongásos zavar viszont egy olyan klinikai diagnózis, amely az állapot intenzívebb és tartósabb formáját jelzi, amit kifejezetten a társas interakciók váltanak ki.
A szociális szorongásos zavar intenzív stresszét gyakran fizikai tünetek is kísérik. Ezek közé tartozik az elpirulás, az izzadás, a remegés, a hányinger és a beszédzavar is. Mivel ezek a látható tünetek fokozzák az elutasítástól való félelmet, ők maguk is a félelem további fókuszpontjává válhatnak, ördögi kört létrehozva, hiszen minél jobban aggódnak és szoronganak a kialakuló tünetektől is, annál inkább megvalósulnak azok. A diagnózis azonban általában csak az erős tüneteket követően történik meg. A zavar diagnózisát ugyanis csak akkor állítják fel, ha egy szociális helyzet elkerülése, félelme vagy szorongásos várakozása megzavarja a napi rutint, a munkát és a társadalmi életet is – írja a Psychology Today.
Mivel a legtöbben másokkal együtt dolgozunk, a munkahelyünk táptalaja lehet a kiváltó tényezőknek. A teljesítménykényszer, az igény, hogy lenyűgözzük a kollégákat vagy a feletteseket, és a félelem, hogy hibázunk a munkában, felerősíthetik a szorongást, amelyet sokszor már egy egyszerű, ám mégis kényszernek érződő interakció is kiválthat.
Ezek a munkahelyi kihívások árthatnak az egyén mentális egészségének, hozzájárulva a fokozott stressz-szinthez és az általános jóllét csökkenéséhez.
A találkozók, prezentációk és üzleti események szintén szorongást okozó akadályokká válhatnak. A szociális szorongásos emberek önbizalomhiányt vagy alacsony önbizalmat és egyéb nehézségeket is tapasztalhatnak, például a kollégákkal való kapcsolatok fejlesztésében.
Éppen emiatt a stressz hatékony kezelése kulcsfontosságú a kezelésében. A társas helyzetek által kiváltott feszültség és a szorongás súlyosbíthatja a stressz-szintet, kihat az egyén mentális és fizikai jóllétére, az állapot kezelése azonban nem biztos, hogy mindig célravezető. Az ezzel küzdő egyének egyik gyakori megküzdési mechanizmusa ugyanis az elkerülés, azaz az, hogy kerülik azokat a szituációkat, amelyekben kényelmetlenül érzik magukat. Ez lehetővé teszi, hogy átmenetileg elkerüljék azokat a helyzeteket, amelyek szorongást váltanak ki, azonban csak rövid távon jelent megnyugvást.
Hosszabb távon viszont káros hatással van a mentális egészségükre. Ez a stratégia ugyanis felerősíti a félelmet, és megakadályozza őket abban, hogy megtanulják, az észlelt fenyegetések nem olyan fenyegetőek, mint amilyennek látszanak. Idővel
az elkerülés fokozott elszigeteltséghez vezethet, és hátráltathatja a személyes és szakmai fejlődést, tovább rontva a mentális egészséget.
Mivel ez túlmutat az átmeneti nyugtalanságon, az élet különböző területein is súlyos károkat okozhat. A barátságok, a romantikus kapcsolatok és a karrierlehetőségek is veszélybe kerülhetnek, mivel az ezzel küzdők nem tudnak magabiztosan részt venni a társadalmi interakciókban. A szociális szorongás nyomasztó természete azt is megakadályozhatja, hogy új emberekkel találkozzunk, ami hozzájárul a magány érzéséhez és az alacsony önértékeléshez.
Annak ellenére, hogy immáron jó eséllyel tudjuk az okát, miért érezhetjük kínosnak ezeket a szituációkat, nem biztos, hogy a szociális szorongást egykönnyen le tudjuk győzni, vagy egyáltalán az, hogy az a felelős a nehézségeinkért – legyen szó egy baráti születésnapról vagy céges iszogatásról. Pedig ha nem szeretnénk az utolsók között lenni, akik hazaérnek az eseményekről, határozott lépésekre van szükség. Azaz
sokszor a legegyszerűbb, ha a feltűnést kerülve, szó nélkül lépünk le.
Persze a módszert szinte senki sem kedveli, ráadásul mindez csak akkor kivitelezhető, ha kicsit nagyobb eseményről van szó… Mégis megoldást jelenthet az angolos távozás. A kifejezést meglepetésre külföldön nem az angolokhoz kötik, hanem sokkal inkább a franciákhoz, ugyanis „french exit” néven terjedt el a 18. században az Oxford English Dictionary szerint. Persze csak részben sikerült kimaradniuk ebből a briteknek, ugyanis a fogalmat az angolok találták ki, odaszúrva a franciáknak, így az sem meglepő, hogy Franciaországban a nálunk is használatos angolos formát ismerik.
De miért olyan nehéz a búcsú egy barátokkal töltött este, egy születésnap vagy egy buli végén, és miért ajánlatos megfontolni a köszönés nélküli hazamenetelt? Azzal talán nem mondunk nagy újdonságot, hogy senki sem szeret búcsút inteni, hiszen általában a viszontlátásnak örülünk, nem pedig annak, ha valaki elmegy. Ráadásul elköszönni nem is egyszerű, hiszen a gyakorlatban a legtöbbször egy végtelenül udvarias beszélgetést eredményez, ami egyáltalán nem vezet célra. Bizonyára mindenki vágott már közbe egy csoport beszélgetésébe csak azért, hogy közölje, távozik. A távozó személy számára ez a kiszolgáltatottság pillanata, amit ráadásul temérdek bosszantó interakció követ. Sorra érkeznek a kérdések: „Miért mész el? Elmész? Egyet iszunk még azért?” Ezek miatt a búcsúzás csak nyúlik és nyúlik, a szorongás miatt pedig az ebbe a csapdába eső emberek képtelenek elszabadulni egy-egy ilyen eseményről.
A keserű igazság viszont az, hogy
általában azért indulunk haza, mert már csak otthon szeretnénk lenni, így érdemes a temérdek kifogást is félredobni, és szó nélkül meglépni.
Ez amiatt is érdeke mindenkinek, mert különben ezek a kötelező, illedelmes körök sosem érnek véget. Ha csak azt vesszük alapul, hogy minden magyarázkodás nélkül mindenkivel csak két mondatot váltunk, amikor elbúcsúzunk, az is legalább 15 percet vesz igénybe, ha pedig egyesével nekiállunk magyarázkodni mindenkinek, tényleg órákig is eltarthat a kínmenet.
(Borítókép: skynesher / Getty Images Hungary)