Index Vakbarát Hírportál

Sorban állnak a hollywoodi stúdiók Taylor Swift pasijáért

2024. április 21., vasárnap 18:22

Travis Kelce már eddig is sztárnak számított, de most a sport után a médiát is meghódíthatja. Testvérével indított podcastjukért máris licitháború alakult ki, és a legfrissebb hírek szerint 90 millió dollárra taksálják a show-műsorukat, legalább húsz vállalat áll sorban, hogy hozzájuk vigyék az ökörködős rádióműsort. De emellett akciófilmet és show-műsorokat is csinálnának velük a stúdiók. Úgy tűnik, Swift nemcsak magából, hanem még a párjából is aranybányát tud csinálni.

Még csak néhány hónapja, hogy tavaly szeptemberben felröppent a hír, mely szerint Taylor Swiftre ismét rátalált a szerelem. Új párját, Travis Kelce-t az Egyesült Államokon kívül még csak nagyon kevesen ismerték, főleg azok, akik rajonganak a profi amerikaifutball-liga, az NFL meccseiért. A Kansas City Chiefs támadójátékosa ugyanis már a pályán elért eredményével is sokak figyelmét felhívta magára, ám ismertsége az után lőtt ki, hogy összejött a popsztárral. Travis Kelce-nek azóta minden lépését még inkább árgus szemekkel figyeli a média, de a figyelem nemcsak rá, hanem családjára, így a korábban szintén kiválóan focizó Jason Kelce-re is jócskán vetül.

Testvérekből üzlettársak

A két fivér már eddig is ügyesen építgette pályán kívüli karrierjét. 2022 őszén elindították saját show-műsorukat, egy podcastot, amely leginkább akkor került a hírekbe, amikor a testvérek csapatai egymás ellen játszottak az NFL nagydöntőjében, a Super Bowlon. Az összecsapást a fiatalabbik fiú, Travis és a Chiefs nyerte meg, Jason Kelce pedig azóta már vissza is vonult a játéktól. A műsorukban – amit saját otthonaik pincéjében kezdtek – Kelce-ék inkább ökörködtek és sztorizgattak, kevés tudatos tartalom volt mögötte, legalábbis eleinte. Mostanra viszont már az egyik leghallgatottabb ilyen jellegű műsor lett az Új Magasságok, azaz New Heights című sorozatuk.

Beindult a licitháború

Nem csoda, hogy főleg a Taylor Swift jelentette reklámérték miatt sorban állnak a befektetők, hogy magukhoz csábítsák a fivéreket. A hírek szerint legalább 20 cég kezdett licitháborúba, a licit jelenleg évi 2 és 4 millió dollár között mozog, azaz szezononként ekkora fizetést kapnának a tesók a 90 millió dolláros értékre becsült műsor szerződtetéséért – írja a Daily Mail.

Szakértők szerint Swift önmaga 15-20 százalékkal tette drágábbá a műsort,

hiszen miatta rengeteg zenerajongó is nézni, illetve hallgatni kezdte azt (a műsort kamerával is rögzítik). Nemrég pedig az énekesnő a műsor címével feliratozott baseballsapkában (párja, Travis oldalán természetesen) jelent meg a Coachella fesztiválon, ezzel további figyelmet generálva annak.

Pincéből a nagyvászonra

Ez pedig még csak a kezdet. A Kelce fivérek nemrég élő show-műsort is adtak régi egyetemükön egy rendezvény keretében, ráadásul folyamatosan híresebbnél híresebb vendégeket – játékostársaikon kívül nemrég Arnold Schwarzenegger is járt náluk – tudnak meghívni, ezáltal azt a képet is építik magukról, hogy médiasztárként is egyre inkább komolyan vehetők.

Az biztos, hogy már most szeretnék a nagyobb tévécsatornák és stúdiók magukhoz csábítani őket, nem akarják megvárni, hogy Travis is szögre akassza a szerelését. Jason Kelce-t konkrét ajánlatokkal is megkeresték már tévétársaságok, hogy legyen szakértő náluk, de

más cégek motivációs beszédekre is szeretnék felkérni a fivéreket – nem túlságosan jól titkolva, hogy a Taylor Swift verte hullámokat is meglovagolnák ezzel.

A hab a tortán viszont egyértelműen az a hír, mely szerint akciófilmet forgatnának a fivérek főszereplésével. A The Sun című lap szerint az ötlet iránt több hollywoodi stúdió is érdeklődik: 100 millió dolláros büdzsét sem sajnálnak a tervre.

Okosabb vagy, mint egy híresség?

Jason Kelce tavasszal, a visszavonulása után beszélt arról először, hogy a sportolóknak milyen nehéz visszatérni a „civil” életbe, sokan próbálkoznak bennmaradni a körforgásban vagy edzőként, vagy tévés szakértőként, ám ez évről évre egyre kevesebbeknek sikerül. A liga által létrehozott úgynevezett keltetőprogram viszont segít ebben nekik: a programot a Hollywood Reporter szerint Jason óriási sikerrel teljesítette, és egyöntetűen úgy vélik a szakértők, hogy készen áll a tévés sztárságra.

Közben testvére, Travis is kipróbálta már magát más területen. Tavaly házigazdája volt a népszerű komédiaműsornak, a Saturday Night Live-nak, hamarosan pedig szerepel majd az Okosabb vagy, mint egy ötödikes? amazonos verziójában, az Okosabb vagy, mint egy híresség? című műsorban, amely a tervek szerint húsz epizódból áll majd, és a napokban jelentették be.

Egyelőre tehát úgy tűnik, hogy bár Travis Kelce még fel sem hagyott aktív sportolói karrierjével, máris ügyesen építi az azt követő életét a show-biznisz világában. Azt pedig, hogy mennyibe kerülne a stúdióknak például egy közös műsor szerelmével, Taylor Swifttel, megjósolni is lehetetlen.

(Borítókép: Travis Kelce és Taylor Swift, miután a Kansas City Chiefs legyőzte a Baltimore Ravenst az MT Bank Stadionban rendezett AFC Championship meccsen Baltimore-ban, Marylandben 2024. január 28-án. Fotó: Patrick Smith / Getty Images Hungary)

Rovatok