Április 25-én, azaz holnap nyitja meg hivatalosan a kapuit a Budapest Park, a szerencsésebbek azonban már ma este bejuthattak a koncerthelyszínre. A komplexumban ezúttal tartottak egy főpróbát, amikor is a tesztek mellett a már hagyománynak számító meglepetéskoncert sem maradt el.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, idén is elképesztő újításokkal, formabontó látvánnyal és színes sztárfelhozatallal várja vendégeit a Budapest Park. A főváros legnagyobb szabadtéri koncerthelyszínén évről évre sorban állnak a népszerű hazai és nemzetközi előadók, az élő zenés fellépéseket követő afterpartikon pedig garantáltan mindenki kitáncolhatja magából a héten felgyülemlett stresszt.
A Rákóczi híd pesti lábánál működő, több tánctérrel és vendéglátó egységgel felszerelt komplexum április 25-én immáron 13. alkalommal nyitja meg kapuit a közönség előtt, a szezont ezúttal a Blahalouisiana koncertjével indítva. Legalábbis ami a hivatalos szezont illeti – ugyanis nyitás előtt egy nappal ezúttal is főpróbát tart a Park csapata, kiürítési próbával és egy meglepetéskoncerttel tesztelve a helyszínt. Ez mostanra már hagyománynak számít, akik pedig regisztrálnak erre az estére, azzal is tisztában vannak, hogy nem tudhatják előre, ki szolgáltatja majd a talpalávalót.
A tizenharmadik szezon tesztnapjának főfellépője igencsak nagy dobásnak számít – a magyar alternatív rock egyik legismertebb zenekara,
a Kiscsillag állt színpadra szerdán este a Budapest Parkban.
Az együttest 2005-ben alapította többek között Lovasi András (Kispál és a Borz), illetve Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk), és olyan korszakos slágerek fűződnek a nevükhöz, mint a Kockacukor vagy a Van-e szándék. Nagylemezzel legutóbb 2020-ban jelentkeztek Tompa kések címmel.
A Kiscsillag, úgy tudjuk, rendesen bedörrentette a Budapest Park 2024-es évadát. Előttük a kisbetűs ünnepnapok mutatkozott be a színpadon. Holnaptól pedig hivatalosan is megnyit a szórakoztatókomplexum, ahol látványos vizuális újításokkal várják a látogatókat.
A sajtóbejáráson készült cikkünk ide kattintva olvasható, míg az arról szóló videónk alább látható: