Index Vakbarát Hírportál

Ideje letenni az okostelefont, komoly deformitást okozhat a használata

2024. május 12., vasárnap 10:28

Nemcsak a mentális, de a fizikai egészségünket is veszélyeztethetik az okostelefonok. Persze mindenki hallott már balesetet okozó, telefonját nyomkodó autósról, vagy éppen a közösségi média személyiségromboló hatásáról, arról eddig azonban csak nagy ritkán esett szó, hogy közvetlen fizikai deformitást vagy sérülést okozhat a kézben tartott telefon. Pedig a kisujjunk és a nyakunk is komolyan megsínyli a hosszú percekig tartó görgetést.

Bizton állítható, hogy az okostelefonok megjelenése óta teljesen a feje tetejére állt az életünk. A felhasználókra gyakorolt hatásai miatt legtöbbször ezt negatív értelemben hangoztatjuk, ennek ellenére persze temérdek jót is köszönhetünk a technológiának. A pandémia miatti bezártságot például a készülékeink hiányában átvészelni sem tudtuk volna, ahogyan a mindennapos munkavégzés és kapcsolattartás is elképzelhetetlen lenne ma már a telefonjaink nélkül. 

Ez meg is látszik, hiszen az utcán sétálva vagy a metrón ácsorogva szinte nincs is olyan ember, aki ne a telefonja felett görnyedve igyekezne elütni az időt munkába menet vagy éppen hazafele zötykölődve. Ennek kapcsán a legtöbbször a közösségi oldalak használata által kialakuló mentális problémákat vagy a nomofóbiát szoktuk legtöbbször kiemelni, azonban a fizikai egészségünket is veszélyeztetheti a sok telefonozás.

Legalábbis a közösségimédia-felhasználók szerint nemcsak a fejünkben, hanem bizony az ujjainkon is nyomot hagy a sok pötyögés. 

Az „iPhone-ujj”, amely az androidosokat is érinti

Amikor a telefonunkat fogjuk, sokszor a domináns kezünk kisujjával támasztjuk az alját. Mindez általában nem okoz fájdalmat vagy szemmel látható sérülést az ujjunkon, azonban ha egy kicsit jobban megnézzük, egy eddig talán nem ismert felfedezést tehetünk a saját testünkön. 

A támasztóként funkcionáló kisujjunkon egy apróbb deformációt, horpadást figyelhetünk meg ott, ahol a telefont tartottuk – ez az „iphone-ujj”.

Ha a domináns kezünkön lévő kisujjunk mellé helyezzük a másikat, könnyedén konstatálhatjuk a változást. Persze a név ne csapjon be senki, nem márkafüggő, sokkal inkább felhasználófüggő, ki és hogyan tartja a telefonját, ahogy az is, hogy mennyi ideig nyomkodja azt. 

A behorpadt kisujjak jelenségéről a szakemberek jóval óvatosabban fogalmaznak. Az orvosok szerint egyelőre nincs felállított diagnózis arra, hogy konkrétan a telefonhasználat miatt alakulhat ki ilyen deformitás, hiszen minden ember kisujja más, így nehéz is lenne bizonyítani, hogy valóban erről van szó. A New York Post által a témában felkeresett dr. Michael Geary kézsebész elmondta, annak ellenére, hogy egyelőre hivatalosan nincs ilyen deformitás, az okostelefonok igenis felelhetnek az ízületeink sérüléseiért.

A folyamatos mobiltelefon-használat számos ízületi problémát okozhat. Míg egyes sérülésekkel kapcsolatos állítások túlbecsültek, mások valósak, és súlyos, hosszú távú károkkal járnak

– magyarázta az orvos. 

A nyakunk és a tartásunk bánja az üzengetést

Bár az „iPhone-ujj” elfogadottságára vagy teljes elvetésére még biztosan várni kell, az orvostudomány már állított fel olyan diagnózist, amely a tartósabb okostelefon-használathoz köthető. Az ujjaink mellett ugyanis a nyakunk és a gerincünk is súlyosan károsodhat, ha állandóan lefelé nézünk, miközben nyomkodjuk a készülékünket – akár ülve, akár állva telefonozunk. 

Ennek egyezményes neve is van, 

SMS-nyaknak hívják, amely komoly nyaki és vállfájdalommal, hosszabb távon pedig az ízületek, a csontok és a csigolyák degenerációjával járhat, illetve a testtartásunk teljes átalakulását is jelenti egyben. 

A gerinc íve a telefonozás alatti hosszas görnyedéstől és a leszegett fejjel való pötyögéstől jelentősen megváltozik. A rugalmasságot és terhelhetőséget biztosító kettős S-alakú görbület megszűnik, helyette pedig C alakban kezd görbülni a gerinc. Mindez önmagában egyelőre nem hangzik túl vészesen, mégis komoly problémáról van szó, hiszen emiatt nemcsak a derekunkra, de a nyakunkra is döbbenetes méretű többletterhet ró.

A fej 60 fokos szögben történő megdöntése a telefon képernyőjének nézegetése közben közel 30 kilogrammnak megfelelő nyomást gyakorol a nyaki gerincre.

Minél jobban előredöntjük a fejünket, annál nagyobb ez a többletteher – írja a Physiopedia

A drasztikus túlterhelés pillanatok alatt a gerinc deformitását okozhatja, hisz az izmok igen gyorsan adaptálódnak a megváltozott testtartáshoz, majd elhúzzák és elmozdult helyzetben rögzítik a gerincet. Emiatt érezhetünk gyakori fejfájást, nyak- és vállfájdalmakat, illetve merevséget, de komolyabb gerinckárosodáshoz is vezethet – porckopást és porckorongsérvet is okozhat. Így ha ezen panaszok egyikét észleljük, a gerinc deformitása már megkezdődött, ezért ne is habozzunk sokáig, és kérjük ki orvos és fizioterapeuta segítségét, a telefonunkat pedig nyomkodjuk kevesebbet, jóval tudatosabban.   

(Borítókép: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary)

Rovatok