Újabb generációs csata lehet kibontakozóban, ugyanis a Z generáció fiataljai ismételten az idősebbeken gúnyolódnak. Ezúttal nem amiatt, mert térdig húzzák fel a zoknijukat, hanem pont azért, mert továbbra is a bokazoknikat viselik, amit a fehér sportzoknis tinédzserek már meglehetősen cikinek tartanak. Pedig néhány évvel ezelőtt még az volt a baj, hogy az idősebbek nem hajlandók bokazoknit hordani. Kérdéses, miért kell egyáltalán egy olyan darabon vitatkozni, ami évezredekkel ezelőtt attól védte meg az embereket, hogy ne fagyjanak és sérüljenek meg.
Talán még mindenki emlékszik rá vagy a saját környezetében is tapasztalta, hogy a fiatalok mennyire kellemetlennek tartották a bokazoknik megjelenésekor azt, aki még mindig a fölé érő zoknit hord. A kritikus megjegyzések címzettjei pedig rendszerint a milleniálok, az X-generáció tagjai és a boomerek voltak. Ezen felbuzdulva egyre több idősebb személy kezdett átállni a rövid zoknik viselésére, ám úgy tűnik, ez sem sikerült mindenkinek időben, ugyanis a trendek ismét változtak.
Az utcán kicsit a lábunk elé nézve ezt vélhetően azonnal észre is vesszük, ugyanis a Z generációs fiatalok többsége már évek óta a hosszú szárú, legtöbbször fehér színű sportzoknit veszi fel szinte tényleg mindenhez. Azaz pontosan azokért a darabokért rajonganak, amikért évekkel korábban még jó eséllyel kinevették a zokni-szandálban mászkáló szomszéd bácsit.
A két korosztály közötti ellentét általában az öltözködés legtöbb területén megfigyelhető, legyen szó feszülős vagy bő nadrágok viseléséről, a bokavillantásról, vagy ellenkező esetben a vádliig érő, zokniba tűrt melegítőnadrágokról. A válaszvonal tehát mindig érzékelhető volt a generációk között, ha divatról van szó.
Miközben állandó vita folyik a milleniálok és a fiatalabb, Z generáció tagjai között, úgy tűnik, hogy a megosztottság mára főként zokniban mérhető. Az 1980 és 1995 között születettek ugyanis immáron szívesebben hordanak bokazoknit, a náluk fiatalabbak pedig a hosszabb, vádli közepéig érő darabokat részesítik előnyben.
A közösségi médiában emiatt persze mindkét fél a másikat kritizálja. A fiatalok ismét rásütik az idősebbekre, hogy képtelenek haladni a korral, míg
a milleniálok azzal indokolják a bokazoknik melletti kitartásukat, hogy korábban pont amiatt lettek megszégyenítve és kigúnyolva, mert magas szárú darabokat viseltek.
A legtöbbeknél ezek a zoknicsata ellenére továbbra is a ruhásszekrény azon darabjait képezik, amelyek közül komolyabb válogatás nélkül felkap egy párt reggel az ember, nem pedig a tükör előtt nézegeti magát hosszasan.
A zoknik vélt jelentéktelensége ellenére meglehetősen komoly történelemmel rendelkezik ez a ruhadarab is. A története pedig nem csak messzire nyúlik vissza, de meglehetősen gazdag és lenyűgöző, ahogyan az is, hogy a szerény kezdettől hogyan vált divatos kiegészítővé.
A kezdetekhez valóban jó pár évet vissza kell ugranunk az időben, a zokni őse ugyanis már több ezer éve elkészült. A legkorábbi ismert példák az ókori Egyiptomból származnak, időszámításunk előtt 3000 környékéről, amelyek annak ellenére, hogy nagyon régen készültek, meglehetősen jó állapotban fennmaradtak a mai napig – ez pedig alapvetően nem is meglepő, hiszen nem poliészterből készültek.
A korai zoknikat állati bőrből vagy növényi rostokból szőtték, és elsődleges céljuk a láb melegítése és védelme volt, egyfajta papucsként vagy cipőként is funkcionált.
Akárcsak évszázadokkal később az ókori Görögországban és Rómában, ahol „udones” néven vált ismertté a zokni, ami főként állati szőrből vagy szőtt textíliákból készült, a férfiak és nők pedig egyaránt viselték. A tehetősebb embereké gyakran élénk színű és bonyolultabb tervezésű volt, de többségében még ekkor is az volt a funkciója, hogy az emberek ne mezítláb járjanak, és ne fázzon meg a lábuk. A rómaiak kifejlesztettek egy „soleae” elnevezésű variációt is, amely egy szandálszerű cipőcske volt, külön résszel a nagylábujj számára.
A középkorban a zokni ténylegesen a gazdagság és a társadalmi státusz szimbólumává vált. A nemesek és a királyi személyek bonyolultan hímzett és gazdag színű zoknikkal díszítették magukat, amelyek luxusnak minősülő anyagokból, például selyemből és bársonyból készültek. Ezeket a zoknikat luxuscikknek tekintették, és gyakran státuszszimbólumként tüntették fel.
Ennek vetett véget a reneszánsz, mivel a 16. századi fonó- és kötőgépek feltalálása forradalmasította a zoknigyártást, egészen addig kézzel készítették ezt a ruhadarabot. Emiatt a forradalmi gépesítésnek köszönhetően a zokni előállítása már korántsem volt időigényes, és tömeggyártásba kerülhetett. Így szélesebb körben hozzáférhetőbbé vált a lakosság számára,
a kötött zokni pedig minden társadalmi osztályba tartozó ember számára alapvető fontosságú öltözékké vált.
A lendület az ipari forradalom idején sem csökkent, és a zoknik köré egy egész iparág épült ki. A 18. és 19. századi ipari forradalom jelentős előrelépéseket hozott a textilgyártásban, hiszen bevezették a gőzüzemű gépeket, ráadásul a pamut és műszálak kifejlesztése lehetővé tette a zokni nagyüzemi tömeggyártását. Ezzel párhuzatosan az árak is csökkentek, és megfizethető darabokat kezdtek árusítani a nagyközönség számára.
Így jutottunk el a 19. század végéig, amikor is 1886-ban megrendezték az első modern kori olimpiát, a sport és a fizikai tevékenységek pedig egyre népszerűbbé váltak az átlagpolgárok körében is. Ebben látták meg a piaci rést, hiszen elkezdtek különböző speciális zoknikat gyártani, amelyek az egységesség és arculat mellett a teljesítmény fokozására és a kényelem biztosítására szolgáltak.
A század második felében ezek a zoknik egyre extrábbak lettek, és sportágtól függően változott az anyagösszetételük – például az, hogy mennyire párnázott vagy éppen nedvességelvezető az adott darab. A különböző sportágak, mint a futball, a kosárlabda és a futás speciális zokniterveket kezdtek használni a jobb teljesítmény és a sérülések megelőzése érdekében. A zokni pedig a sportba való bekerüléssel együtt hamar a popkultúra részévé vált.
Hiszen ki ne akarna olyan hófehér, pipás zoknit hordani, mint amilyet a kedvenc kosárlabdázója is visel?
Ezzel párhuzamosan a 20. század vége felé a zokni kétségkívül levetkőzte kizárólagos haszonelvű célját, és a divat része lett. A színes és merész minták, illetve a különböző hosszúságok térnyerésével a zokni az önkifejezés eszközévé vált. A bokazoknitól a térdig érő zoknikig kiegészítőként kezdték viselni őket, hogy feldobják az aznapi szerelésüket, vagy éppen megmutassák egyedi stílusukat.
Ennek ellenére a fiók legfelső darabja is biztosan megteszi bármikor...