Index Vakbarát Hírportál

Bejelentették az RTL legújabb műsorának sztárszereplőit

2024. május 21., kedd 11:35

Hamarosan a képernyőkön követhetik nyomon a tévénézők az RTL új műsorát, a Fort Boyard – Az erőd című kalandjátékot. Ahogy az a francia Jacques Antoine producer által megálmodott produkció sajtótájékoztatóján kiderült, Fluor Tomi, Varga Viktor, Janicsák Veca, Ekhoe és Hunyadi Donatella már biztosan a szereplők között lesznek.

Sikeres évet zárt tavaly az RTL, miután több olyan formátum jogait is sikerült megkaparintaniuk, amelyek az őszi szezonban kiemelt figyelmet élvezhettek. Az Árulók és a Sztárbox voltak a csatorna legnagyobb húzásai, ám több új, külföldön már sikerre vitt produkcióval tettek próbát. Rátalálva a holland sikerreceptre, előbb Az Árulók, majd Az ugrás és a The Floor – Csak egy maradhat vitt új színt a hazai tévézésbe.

Az RTL ezúttal a skandináv államoktól eltávolodva egy másik formátumhoz nyúlt, a francia Fort Boyardhoz.

A csatorna ugyanis ebben az évben tűzi műsorra a Fort Boyard – Az erődöt, amit legelőször 1990 nyarán adtak le a francia tévében Les Clés de Fort Boyard néven – majd később Fort Boyardra rövidítették a címét.

A produkció megálmodója a francia Jacques Antoine producer, és a műsor különlegessége, hogy annak helyszíne egy tengeri erődítmény Franciaország nyugati partjainál, az Aix és Oléron szigetek között a Pertuis d’Antioche szorosban. Az építmény nyolcvan méter hosszú, negyven méter széles, illetve a falai elérik a húszméteres magasságot. A Fort Boyard eredeti formátuma szerint a versenyzőket fizikai és állóképességi kihívások elé állítják. A világ negyedik legnépszerűbb kalandjátékáról beszélünk, amely előtt csak a Lehetetlen küldetés, A rettegés foka és a Survivor áll. A Magyarországgal együtt összesen 34 országban sugárzott produkcióval egyébként a TV2 2000-ben már tett egy próbát. Azt a szériát anno Demcsák Zsuzsa vezette, az Erőd mestere Vizy András volt, míg az admirális a 2013-ban 92 évesen elhunyt Bárdy György Jászai Mari-díjas színművész.

Ők lesznek a szereplők az RTL műsorában

24 évvel a formátummal való első próbálkozás után az RTL ismét műsorra tűzi a Fort Boyard – Az erődöt, amelynek május 21-én tartott sajtótájékoztatóján az Index is ott lehetett. A csatorna a helyszínen jelentette be, mely hírességek küzdenek meg egymással a produkció második hazai változatában, illetve kit látunk műsorvezetői szerepben.

Mint kiderült, utóbbi szerepkörben Istenes Bence tűnik majd fel a műsorban, feladatát azonban nem egyedül végzi majd: segítségére lesz az erőd kincseinek védelmezője, azaz Janklovics Péter humorista is. A hírességek négyfős csapatokban szállnak majd egymással szembe, ezek a következőképp néznek ki: 

Mellettük azonban még Járai Kíra, Singh Viki, Sápi Vivien, Balázs Mercedes, Vásáry André, Lil Frakk és Szegedi Fecsó is feltűnik majd a Fort Boyardban – az ő szerepüket azonban egyelőre még nem árulta el az RTL, ahogy azt sem, hogy a csapatok milyen sorrendben küzdenek majd meg egymással. A sztárvetélkedő premieréről ugyancsak keveset tudni, a csatorna egy őszi megjelenési sávval tervez, a Fort Boyard forgatása azonban csak a napokban fogja kezdetét venni; így maguk a játékoksok sem tudják még, hogy pontosan mire vállalkoztak.

Évtizedekig magára hagyták

A Fort Boyard tengeri erődítmény több évszázados múltra tekint vissza, anno a francia hadseregnek szánták. A 17. században, XIV. Lajos, a Napkirály ideje alatt kezdték volna el megépíteni, ám kisebb akadályokba ütköztek. Sébastien Le Prestre de Vauban híres hadmérnök állítólag akkoriban azt közölte az uralkodóval, a holdba könnyebb lenne beleharapni, mint a tengeren megépíteni egy efféle erődöt. Később, a 19. században, Napóleon uralkodása alatt mégis nekiálltak a felhúzásának abból a célból, hogy minél inkább megvédjék a francia partok azon szakaszát. A kis hatótávolsággal rendelkező akkori ágyúkkal ugyanis nem sokra mentek az Aix és Oléron szigeteknél, így szükségük volt egy tengeri támaszpontra. 

A terv végül amiatt hiúsult meg ismételten, mivel a tenger mélyére leengedett kövek túlzottan megsüllyedtek az apály idején, így 1809-ben ismét felfüggesztésre került az erődítmény felépítése. Több mint 30 évet kellett várni a folytatásra, amit Lajos Fülöp király rendelt el 1837-ben. Csak húsz évvel később, 1857-re készült el, amikorra már az ágyúk is nagyobb hatótávolsággal bírtak, így a Fort Boyard kvázi feleslegessé vált. Egy ideig börtönként üzemelt, ám az építmény annak kihasználatlansága miatt omladozni kezdett. A rothadásra ítélt, történelmi értékkel bíró erődítményt a Fort Boyard tévéműsor mentette meg a teljes pusztulástól, mivel a forgatás kedvéért restaurálták 1988-ban, azóta pedig csak úgy adják egymásnak a kilincset a különböző nemzetek.

(Borítókép: Diaz, Gyenesei Leila, Fluor Tomi és Járai Máté. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok